A világra szóló magyar találmány, melyet egy kiesett székláb ihletett
– Hogyan indult meg a legendás, idén 100+1 éves Gamma-gyár?
– A Gammát 1920-ban alapították mérnökök és a feltalálók, akik nem sajnálták a saját tőkéjüket, elindítottak egy új termelő egységet. Azonban 1920-ban létrejött a felfoghatatlan méretű országcsonkítás és minden, ami azzal járt: nyersanyaghiány, beszerzési és értékesítési nehézségek, áringadozások. A teljesen megkérdőjelezett gazdasági lét eredményeképpen a vállalat egy éven belül csődbe ment.
Akkor érkezett haza nagyapám és testvére – Juhász István és Juhász Zoltán –, akik megvették a gyárat és megpróbálták rendbe tenni. 
Korábban a breslaui egyetemen tanultak, majd hazatérve a Koszorú utca 14. szám alatti egytermes kis műhelyben kezdték meg a munkát. Akkor mindösszesen egy marógép, egy esztergagép, egy fúrógép volt benne: ez volt akkor a Gamma-gyár. Ők azonban bíztak a műszaki tudásukban, és biztosra vették, hogy sikeresek lehetnek.
– Ez nagy bátorság volt a részükről.
– Igen, de úgy gondolták, hogy bizonyos termékek megtervezésével, szabadalmaztatásával és gyártásával a pályán tudnak maradni. Szorgalmasan dolgoztak, hiteleket vettek fel, melyekből mindig fejlesztettek. Korábban Breslauban, illetve Drezdában is műhelygyakorlatokra jártak, nem idegenkedtek a kétkezi munkától.
A Gammában eleinte a két tulajdonos is beállt a munkapadok mögé. Fúrtak, faragtak, esztergáltak, martak, együtt dolgoztak a szakmunkásokkal.
Amikor szorította őket a határidő, akkor hazavitték a késztermékeket befesteni. Fontosnak érezték, hogy az alkalmazottak szociális juttatásairól is gondoskodjanak. A Juhász–Gamma-gyár sikerességét a műszaki intelligencia és a szociális érzékenység egyaránt elősegítette.
– Miket gyártottak a Gammánál az 1920-as években?
– A kezdeti időszakban részben elektromos, nagyrészt mechanikus kis műszaki szerkezeteket állítottak elő. Később mérnöki és katonai, közelebbről szintező műszereket, planimétereket, teodolitokat, szög- és sebességmérőket, majd lóversenyfogadó automatát, fénytelefont és rengeteg alkatrészt. Az erősségük a finommechanika területén domborodott ki leginkább. A megrendeléseket folyamatosan kapták, így nagyobb telephelyre a Fehérvári útra költöztek, melyet sokan ismerhetnek.
– Juhász István volt az, aki a lőelemképző megalkotását tűzte ki célul. Végül ez hozta meg a Gamma számára az igazi áttörést. Hogy történt meg mindez?
– A Juhász testvérek az első világháborúban mint tüzérek vettek részt. Tapasztalták, hogy a repülőgépek elleni védelemnek komoly nehézségei vannak. Juhász Istvánt kezdettől fogva foglalkoztatta az ellenséges gépek lelövésének a megtervezése. Ismerte a hasonló légvédelmi eszközöket, de azok találati aránya igen alacsony volt.
Folyamatosan azon járt az esze, hogy milyen műszaki megoldásokkal lehetne egy hatékony lőelemképzőt megépíteni.
– A megoldás, ha jól tudom egy családi eseményen jutott az eszébe.
– Igen, Juhász István egy vasárnap édesanyjánál volt, aki panaszkodott neki, hogy eltört a foteljének a lába, és ha már ilyen ügyes kezű fiai vannak, hát meg kéne javítani. Nagyapám neki is kezdett a javításnak, és akkor vette észre, hogy a fotelnek guruló lábai vannak, görgőkön nyugodtak.
Amikor elkezdte megforgatni, akkor jutott eszébe az az ötlet, mely forradalmasította a légvédelmet. 
Rájött, hogy ha egy ilyen görgőt épít be a lőelemképzőbe, akkor az az észlelt repülőgép útját, magasságát, sebességét, egyéb tulajdonságait képes követni és mérni. Sőt, ezáltal a lőelemképző képes kiszámolni: hová kell lőni ahhoz, hogy megsemmisítse az ellenséges gépet. A többéves kísérletezés sikerét tehát végül egy kiesett bútorláb hozta meg. 1930-ban már el is készült a Gamma–Juhász lőelemképző, amely Juhász István, illetve a Gamma műszaki gárdájának a tudását dicséri.
– Feltételezem, külföldön is óriási érdeklődés övezte a lőelemképzőt.
– Igen, 1932-ben Svédországban mutatták be a magyar lőelemképzőt, tizenkét ország magas rangú katonai képviselői előtt. A találmány hatalmas sikert aratott, mivel minden alkalommal eltalálta a célt. Kína, Perzsia, Malajzia azonnal rendelt belőle. 1936-ban Svédország egy jelentős megrendelést adott le, valamint megvásárolta a licencet is.
Ezután már Svédországban is gyártották a lőelemképzőt melyekre Bofors légvédelmi ágyúk kerültek.
Svájc is leadta 1938-ban rendeléseit, valamint megvette a licencet. 1941-ben Olaszország is vevőként jelentkezett, a legnagyobb piac lett, és 1942-ben már az olasz hadseregben is rendszeresítették, majd licenceladásra is sor került. A háború forró időszakában Torino légterét százötven Gamma–Juhász lőelemképző védte. A Juhász fivérek és a Gamma legjobb szakemberei III. Victor Emanuel királytól az Olasz Koronarend kitüntetést kapták. A lőelemképzőket hadrendbe állította még Ausztria, Hollandia, Dánia, Norvégia, Finnország és Argentína. Lengyelország szintén, sőt Breszt-Litovszkban közös gyárat is kezdtünk építeni. 
Természetesen a Magyar Királyi Honvédség szintén beállt 1938-tól a megrendelők közé. Fokozatosan a magyar légvédelmi erőket kezdték fölszerelni a Gamma–Juhász lőelemképzővel. Ezek aztán éles helyzetben a Don-kanyarba is kikerültek.
A háború azonban elsodorta a lőelemképzőt, nem maradt ránk idehaza működőképes darabja.
Juhász István találmányára, amely valóban forradalmasította a légvédelmet, máig büszkék vagyunk. Idén bekerült a Honvédelmi Értéktárba és talán jövő tavasszal a hungarikumok közé is. A Gamma jó példa arra, ha a magyar tulajdonos nemcsak a vagyonnak, hanem a tudásnak is a birtokában van, mert akkor a pénztőke és a szellemi tőke együtt emeli magasba a vállalatot, a kutatás és fejlesztés által létrehozott magas hozzáadott érték hasznosításával.
Tóth Gábor
