Mindenképpen szükség lesz a harmadik oltásra

oltás magyarország

Azért is nőhet a koronavírus-fertőzöttek száma most Magyarországon, mert a korábban megkapott két oltás már nem nyújt elég védelmet - mondta Kacskovics Imre immunológus, az ELTE Természettudományi Karának dékánja szombaton az M1 aktuális csatornán.

Az immunológus hangsúlyozta, ezért javasolják a szakemberek, hogy 4-6 hónap után mindenki adassa be a harmadik oltást. A szakértő rendkívül jó döntésnek nevezte, hogy Magyarországon – Európában elsőként – még a nyáron bevezették a harmadik oltás felvételének lehetőségét.

Kérdésre elmondta: a harmadik oltásnál azt kell szem előtt tartani, hogy ha lehet, akkor vektorvakcinára (mint például a Szputnyik) ne egy újabb vektorvakcinát kérjenek az emberek. Ezek ugyanis bizonyos esetekben „kiolthatják egymást”. Hozzátette, a harmadik oltás előtt felesleges PCR-tesztet vagy antitest vizsgálatot végeztetni. Az utóbbinak inkább akkor lehet értelme, ha később, már jóval az oltás után ellenőrzik az ellenanyag szintjét – mondta Kacskovics Imre.

Felhívta a figyelmet, hogy a harmadik vakcinának köszönhetően jelentősen erősödhet az immunválasz a vírus ellen, de nemcsak az ellenanyag szintje, hanem a minősége is javulhat.

„Tehát a harmadik védőoltás – ha már eltelt 4-6 hónap –, újra visszaállítja, sőt sok esetben magasabb szintre emeli az antitest-szintet és a védettséget”

– fogalmazott az immunológus.

(MTI)

Kiemelt kép forrása: MTI/Szigetváry Zsolt

Iratkozzon fel hírlevelünkre