A szomáliai kormányfő tanácsadójának fia ölte meg David Amess képviselőt

Harbi Alu Kullane, aki egykoron a szomáliai kormányfő tanácsadója volt, a brit sajtónak elmondta, hogy őt is kikérdezte a terrorelhárító rendőrség. „Hatalmas megrázkódtatás. Sosem számítottam erre, a legvadabb rémálmaimban sem” – mondta Kullane a The Sunday Times című brit lapnak.

A brit hatóságok nem hozták nyilvánosságra a gyanúsított nevét, aki pénteken választói fogadóóráján halálra késelte Amesst, de a brit sajtó úgy értesült, hogy Ali Harbi Ali szomáliai származású brit állampolgár az, akit őrizetbe vettek. A Sky News brit hírcsatorna értesülései szerint az őrizetbe vett férfi időpontot foglalt a politikus fogadóórájára, hogy beszélhessen vele.

Amesst egy templomban tartott választókerületi találkozón több késszúrással gyilkolták meg a Londontól mintegy 60 kilométerre fekvő Leigh-on-Sea-ben. A rendőrség terrortámadásként kezeli a gyilkosságot, amelynek „potenciálisan iszlamista szélsőséges motivációja lehet”.

A gyanúsítottat gyilkosság alapos gyanújával vették őrizetbe, de egyelőre nem emeltek vádat ellene. A BBC brit közmédia úgy tudja, hogy a férfi korábban részt vett egy olyan kormányzati programban, amelynek célja a szélsőségesség elleni fellépés volt, de a hatóságok hivatalosan nem tekintették nyomon követendő fenyegetésnek.


Hirdetés

A Szomáli Szervezetek Tanácsa, amely Egyesült Királyság-szerte együttműködik a szomáliai közösségekkel, elítélte a gyilkosságot, amelyet „demokratikus társadalmunk és értékeink arculcsapásának” nevezett.

David Amess 1983 óta volt parlamenti képviselő. II. Erzsébet brit uralkodó 2015-ben lovaggá ütötte. Tiszteletére vasárnap istentiszteletet tartanak Leigh-on-Sea-ben. Priti Patel brit belügyminiszter vasárnap úgy nyilatkozott, hogy felülvizsgálják a parlamenti képviselőkre vonatkozó biztonsági szabályokat, és a választókerületi találkozókhoz akár rendőri védelmet is kaphatnak. Öt évvel korábban egy szélsőjobboldali radikális Jo Cox munkáspárti képviselőt gyilkolta meg választókörzetében, Nyugat-Yorkshire-ben.

 

(MTI)

Iszlamista ölte meg az EU-szkeptikus képviselőt

Kiemelt képünkön helyszínelő rendőrök láthatók a Belfairs metodista templom előtt 2021. október 15-én, miután megkéselték David Amess brit konzervatív képviselőt a kelet-angliai Leigh-on-Sea-ben tartott képviselői fogadóórája közben. A feltételezett tettest őrizetbe vették. MTI/AP/PA/Yui Mok

'Fel a tetejéhez' gomb