Isten elé vinni a zenei trehányságomat bűn – a Via Stellis szólógitárosa a Vasárnapnak
– A Via Stellis keresztény könnyűzenei csapat Hozzád szólok című lemezének címadó dalában hogyan mutatkozik meg az evangélium örömhíre?
– Pataki Timi szerezte ezt a dalt, aki énekes volt nálunk, a Via Stellis zenekarban. Az ő részéről ezt a számot egy „eszmélődő” önkifejeződésnek tekintettük.
– A gondolatok és a lelki attitűd a nagyon mélyen lévő ember állapotát jeleníti meg, jól érzem?
– Sokszor nincs is szükség semmilyen önpusztító tudatmódosításra ahhoz, hogy az ember egy efféle vad élethelyzetbe kerüljön. Abszolút periférikus állapotról van szó, mindenféle értelemben.
– Azért mégis felsejlik a megoldás? A feszültség a Miatyánk imádság soraival látszik oldódni.
– Ez az önfelismerő istenkeresés dala. Nem azért keresed Istent, mert beszéltek neked róla mások. A saját élethelyzeted alakul úgy, hogy egyszerűen felteszed a kérdést, hogy merre vagy most, Isten?
– „Izzó lángok nyaldossák a talpam” állapotban tud segíteni egy ilyen ének a kilátástalan helyzetben lévőknek, hogy elhiggyék, Isten szereti őket?
– Az én életemben is volt mélypont. Amit ez a dal üzen, az beépülhet bárkinek a fejébe, szívébe, és ez adott szituációban életre kelhet, és irányt adhat neki. Létezik a fent. Van egy olyan lehetőség, ami kiutat jelenthet. Egy dal könnyebben eljut az emberig. Az üzenete pedig olyan helyekre is elér, ahová a puszta szó kevésnek bizonyulhat.
– Még nem mondta senki, hogy ez a dal olyan, mint egy fájdalmas zsoltár? Mondjuk a 22-ik, amit Jézus is elimádkozott a kereszten.
– Lehet azt mondani rá, hogy modernkori zsoltár. A lényeg azonban szerintem az őszinteség. Ezek a dalok hozzánk, az életünkhöz tartoznak. De fontos, hogy a dal végkifejlete célt találjon a jó irányába. Ez a Hozzád szólok-ban is megjelenik.
– Ez a kételkedő, istenkereső hangvétel és zenei megformálás szabad, hogy egy zenekar állandó stílusává alakuljon?
– Semmiképpen. Ha a Via Stellis ma is működne, feltehetőleg már nem énekelnénk ezt a számot. Együtt alakulunk a dalainkkal. Vagy másképpen: folyamatosan alakulunk, és ezt az átváltozást a dalainknak le kell követniük. Annak idején ez a dal a helyén volt a repertoárunkban. Stílussá azonban nem merevedhet egyetlen megszólalás. Ez vagy azt jelentené, hogy nem vagyunk képesek változni, jobbá lenni, vagy történik változás az életünkben, de a számok, amiket előadunk, nem fejezik azt ki, vagyis nem őszinték. Az igazán nagyok zeneisége leköveti a belső változásukat.
A statikus kételkedés és a szüntelen, szinte reménytelen istenkeresés nem lehet valódi.
Én ma annak örülök, hogy szolgáló zenekar vagyunk a templomban. 2021. januárjától Szegeden, mondjuk ötszáz év után, az alsóvárosi ferences templomban lehet végre gitáros szentmise. A templomban, a szentmisén a gitárt eddig az ördög eszközének tekintették mifelénk. Ennek immár vége. Tudom, hogy most ezt kell tennem, mert ez van bennem. Ez vált a feladatommá. 
– Vannak, akik igénytelennek vélik a könnyűzenét, kiváltképp a templomban. Vajon a gitárosok nem érzik annak igényét, hogy jobbat és szebbet nyújtsanak?
– Nekem, nekünk fontos az igényes szép zene a templomban is. Amikor Szegeden járt a Kovács K. Zoltán Alapítvány által előmozdított keresztény könnyűzenei képzés, egyértelmű volt, hogy részt veszünk rajta. Korábban is voltam már Pengető szakmai napon, ahol úgy éreztem, teljesen megerősítenek az elhangzottak, egy nyelvet beszéltünk. Az oltár elé is csak felkészülten állhatunk zeneileg és lelki szempontból is.
„Szentségtörésnek” gondolom, ha ezen a területen bármit is elhanyagolunk. Nem tökéletesnek kell lennem, hanem felkészültnek, ha Istent szolgálom.
Isten elé vinni a zenei trehányságomat bűn. Nem világsztárokkal zenélek a szentmiseszolgálatban, de mindent beletesznek a legjobb tudásuk szerint. A szívemen viselem, hogy a könnyűzenei dicséret is színvonalas legyen. Az odaadott, imádságos lelkület ugyanilyen fontos. Be kell hangolnunk a lelkünket, mint a gitár hat húrját, mielőtt muzsikálunk. Ez legalább olyan lényeges, mint a zenei rész. Éppen ezért örülök az ilyen képzéseknek.
Gável András
Képtelen képek gyötrik az álmom:
A vérző pokolból a mennybe vágyom,
S izzó lángok nyaldossák talpam…
Bűnbe estem, pedig csak élni akartam.
Keserű könnyeim, beissza bőröm,
Testem is csak egy kegyetlen börtön!
Bárhová nézek, bűnben égő emberi testek…
Valaha Ők is éltek, s Téged kerestek!
És félek, hogy az ébredés
Nem azt hozza, amire vágyok,
Mert rájövök, csak átverés,
Hogy a valóságban járok!
Szólítalak, térdre borulva mondom: szeretlek!
De hiába kiáltok utánad, nem emel fel kezed!
Nem lesznek társaim, csak égő tetemek!
Angyali dalolás helyett csak jajveszékelek!
És jaj, pirkad már, s szememet bántja a fény!
Félek, nem álom volt és nincs több remény…
Felkelek, s észreveszem, ajkam mit mormol:
„Ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól!”
