Eltűnt épületek nyomában (13.)
A Várhegy és a Naphegy között fekszik a budaiak kedvelt parkja a Horváth-kert. A park nevét egykori tulajdonosáról, Szentgyörgyi Horváth Zsigmondról kapta, akinek a nevéhez fűződik a balatonfüredi Anna-bál is (a füredi Horváth-házban rendezték először Anna nevű lányának tiszteletére). A területet az Alagút megépítése után Buda városa megvásárolta és közparkká alakította. Horváth Zsigmond az értékes telket csak úgy volt hajlandó eladni Buda városának, hogy megkötötte, hogy a területen a gyermekek számára játszótér létesüljön az idők végezetéig (napjainkban is található játszótér a Horváth-kertben). 
Egykoron a kerten keresztül folyt át a „hírhedt” Ördög-árok, amelyen számos híd ívelt át. A tavaszi hóolvadás és a nagyobb nyári zivatarok után a patak nemegyszer annyira megáradt, hogy a Tabánban házakat és embereket sodort el (innen ered a nem éppen kedves elnevezése). A tarthatatlan állapotok felszámolására a városvezetés elhatározta, hogy befedi az Ördög-árok városi szakaszát. A munkálatokat 1873-ban a Szent János hídnál kezdték, amely a Horváth-kert és a Tabán találkozásánál állt egykor. A János híd az összes Ördög-árok híd közül a legszebb kőhíd volt, amelyet Nepomuki Szent János ember nagyságú szobrával díszítettek. A hidat ugyan elbontották, de a csodálatos szobrot meghagyták az utókor számár, és az egykori híd helyén lévő kis területet Szent János térnek keresztelték el. 
Az egykori Szent János tér–Orvos lépcső és a Gellérthegy utca által határol lejtős területen a 20. század elejéig egy nagy, háromudvaros földszintes ház állt, amelyet 1903-ban vásárolt meg Rotter Sámuel trieszti likőrgyáros és pálinkakereskedő, illetve Spitzer Béla szintén trieszti származású orvos. Miután lebonttatták a régi házat, helyére egy szecessziós jegyeket magán viselő bérházat építtettek Hübner Jenő építész terve alapján. Az 1906-ra elkészült négyszintes épület középrizalitja két apró toronyban végződött. A gangos belsővel kialakított épület lépcsőházát (még a cselédlépcsőházét is) a pécsi Zsolnay gyár csempéje, ablakait Róth Miksa ólomüvegei díszítették. Hatalmas, több mint kétszáz négyzetméteres polgári lakásai fürdőszobával is rendelkeztek. Budapesten ebben az épületben alkalmazták először a kommunális hulladék egyszerűbb földszintre juttatásához egy csúszdarendszert, amely a negyedik emeletről indult és minden emeleten nyílással rendelkezett. Az összegyűlt hulladákot a pincében minden nap egy külön, erre a célra felfogadott munkás egy nyomólap segítségével összepréselte. Mivel a tárolóhelyiség higiéniai tisztítására nem volt megfelelő technológia, így a pincéből feltörő penetráns bűz a Gellérthegy utcán sétálókat gyakran megütötte. A bérháznak sok neves lakója is volt. Egyikük, lovag Schöller Károly radiológus, a Szent János Kórház gyermekosztályának főorvosa, akinek apai ági leszármazottjai alapították a híres Schöller jégkrémgyárat. 
A Naphegy lankája miatt a bérház szinteltolódásos volt, így a tulajdonosok a Szent János tér felőli oldalának földszintjét kereskedelmi célokra bérbe adták. 1908-ban itt nyílt meg Buda egyik közkedvelt kávéháza, a Palota, amely a szemközti Várhegyen elterülő csodálatos királyi palota panorámájáról kaphatta a nevét. Fénykorát 1912-től Hajduska József vezetése alatt élte. A billiárdasztalokkal is rendelkező kávézó nem csak napközben várta a vendégeket. A kitűnő színházi vacsora (a közelben állt a Budai Színkőr, ahonnan „kiszól a zene” a híres sanzonban), a mérsékelt árak, a figyelmes kiszolgálás és a közkedvelt prímás, Dombovári Babári Jóskának a hegedűjátéka mind-mind hozzájárulnak, hogy a kávéháznak jó híre ment mind a budai, mind a pesti polgárság körében. A Palota kávéház mindemellett jól megközelíthető volt, hiszen közvetlenül előtte állt meg a Budát átszelő villamos és 1911-ben társaskocsi várakozóhely is létesült a terasza előtt – Hajduska József kitűnő üzleti érzékének és kapcsolatainak köszönhetően. A két világháború között megváltoztak a budapestiek szórakozási szokásai. A Palota kávéház végül azután zárt véglegesen, hogy a Horváth-kert színhátát, a fából épült Budai Színkőrt 1937-ben lebontották, mivel az tűzveszélyessé vált. 
Budapest második világháborús ostromában a Horváth-kert és környéke iszonyatos pusztítást szenvedett el. Ennek az volt az oka, hogy a német–magyar véderők a budai Várba vonultak vissza, amit Hitler parancsára az utolsó katonáig védeni kellett. A támadók körülzárták a várat (mint ahogy számtalanszor a történelem során) és a Naphegy lankáiról nehézfegyverekkel támadták a várat, amelyet a védők viszonoztak. A szorongatott helyzetben lévő védők mindenáron tartani akarták a területet, mivel az utánpótlást, amit Vérmezőn kialakított szükség repülőtéren kapták, csak a Horváth-kerten keresztül tudták a várba juttatni. A több hétig elhúzódó ádáz küzdelem során a Krisztina körút és az Attila út menti házak szenvedték el a legnagyobb pusztítást Budapesten. Az egykori Rotter–Spitzer-bérház tömérdek nehéztüzérségi belövést kapott, amelyek a tetőtől a földszintig átszakították a födémeket. Az épület északkeleti homlokzatánál csak a csupasz falak meredtek az égnek, mögötte a ház teljesen elpusztult. 
A menthetetlen állapotban lévő házat, számos szomszéd épülettel együtt, a háború után elbontottak. A Rotter–Spitzer-ház és a legendás Palota kávéház helyén ma egy leromlott állapotú, ugyanakkor panorámás gépkocsiparkoló található. Az épület előtt állt egykori Nepomuki Szent János-szobrot a rendszerváltás után újra felállították, és napjainkig jelöli azt a helyet, ahol az egykori kőhíd átívelt az Ördög-árok felett.
(A sorozat jövő héten folytatódik.)
Fecske Gábor László
