Azok az utánzásra méltó demokratikus rendszerek
„A szabadságot a legjobban úgy lehet más országokban előmozdítani, ha megmutatjuk, hogy a mi demokratikus rendszerünk utánzásra méltó” – idézi Jimmy Carter szavait egy török-amerikai sztárközgazdász a német Handelsblatt hasábjain, leszögezve, hogy Magyarországot meg kellene fosztani szavazati jogától az Európai Tanácsban, ha pedig még akkor sem lenne hajlandó utánozni a nyugati demokráciákat, legott ki kellene zárni az Európai Unióból.
Némi kétségeink természetesen lehetnek a Massachusettsben élő szerző tájékozottsága felől – mindig lenyűgöző, milyen magabiztossággal mondják meg, sőt nyilatkoztatják ki a frankót Magyarországgal kapcsolatban világszerte olyan értelmiségiek, akik (minden nyelvtudás és terepismeret híján) kizárólag közvetítőkön keresztül szerzik információikat. Kábé mintha egy sztáresztéta látatlanban, vak haverjainak elbeszélése alapján írna esszét valamely koreai művészfilmről. Mindenesetre úgy tűnik, sztárközgazdászunk mostani cikkét korábban már a Soros-blognak nevezhető Project Syndicate portál is leközölte angolul, márpedig ha az univerzum legjobb tudományegyetemének, a CEU-nak atyja helyt ad ilyen írásoknak, akkor kik vagyunk mi, minden információt kívül-belül eredetiben ellenőrző csóri konzervatívok, hogy megkérdőjelezzük a szerző hozzáértését.
Abban viszont kétségkívül egyetérthetünk, hogy sose árt, ha a demokráciát exportálni kívánó országok némi példát mutatnak demokráciából, szabadságból és állampolgári jogokból. Úgyhogy, ha már a Handelsblatt ilyen mélyen aggódik a magyarországi helyzet miatt, vessünk egy pillantást Németországra.
A napokban tették közzé ugyanis a „Szabadságindex” című jelentést, amely szerint mára már csupán a németek 36 százaléka érzi magát szabadnak – nem túl vonzó eredmény, valljuk be. Arra a kérdésre, hogy manapság kifejtheti-e az ember szabadon a politikai véleményét Németországban, a megkérdezettek 45 százaléka válaszolt igennel, míg 44 százalék szerint jobb óvatosnak lenni – ilyen rossz arányt még sose mértek az országban, pedig az NSZK területén már 1953 óta vizsgálják a kérdést. Igaz, különbségek azért vannak az egyes polgárok szabadságérzetét tekintve: a Zöldek szavazóinak 62 százaléka úgy érzi, teljesen szabadon kinyithatja a száját, ők tehát erősen felhúzzák az átlagot. Érdekesség továbbá, hogy 2016 óta évente nagyjából duplaannyi német vándorol ki az országból, mint a Willkommenskultur meghirdetése előtt – márpedig valami oka csak van annak, ha egy állítólag pazar jóléti demokráciából hirtelen egyre többen költöznek akár Ázsiába vagy az illiberális Magyarországra.
De felvet néhány kérdést a Német Szövetségi Környezetvédelmi Hivatal most kiszivárgott jelentése is, amely szerint az éghajlat érdekében radikálisan, évi szűk 16 kilóra kell csökkenteni a fejenként jelenleg 60 kilogrammos éves húsfogyasztást; emellett tejből is kevesebbet kellene inni, ezért 15 százalékban „helyettesítő termékekhez” kellene folyamodni. Arról nem szólnak a hírek, hogy a rizsital vagy inkább a szójaital volna-e kívánatosabb, de szerencsére mindkettő tartalmaz például fincsi gellángumit, és egyformán háromszor annyiba kerülnek, mint a normál tej, így tulajdonképpen egyik jobb, mint a másik. Konkrét intézkedésekről még nem tudni, tehát nem ismert, hogy valamiféle jegyrendszerrel kényszerítenék-e az embereket a kvóták betartására, mindenesetre az évi 16 kiló hús heti mintegy 30 dekát jelentene, ami némileg elmarad Haiti és Zimbabwe jelenlegi húsfogyasztásától, és pontosan megfelel az 1951. évi budapesti alapfejadagnak (a nehéz fizikai munkát végzők és a sztahanovisták ennek duplájára voltak jogosultak, de a sima dolgozóknak és egyetemi hallgatóknak is járt plusz 10 deka hetente). Részemről elvagyok ennyivel, de azért ha egy nyugati demokrácia egyfajta tervgazdaság keretében a Rákosi-rendszer magyarországi élelmezési viszonyait célozza meg magának, hadd ne kelljen lelkesen csatlakoznunk, bármilyen környezettudatosak vagyunk is.
Persze azért progresszív fejlemények is akadnak arrafele: Neuenrade városában immár a kutyaadó bejelentésekor is lehetőség nyílik a hím és a nőstény mellett a „nem bináris” opció megjelölésére, amennyiben mopszunk genderfluid.
Ha nem létezne egy ennyire utánzásra méltó demokratikus rendszer Európában, akkor ki kellene találni, az bizonyos.
Francesca Rivafinoli
Szerzőnk további írásait ide kattintva olvashatják.
Kiemelt képünk forrása: Pixabay.com
