Isten éltesse a Szilas-mise karnagyát!

Opawsky Ágnes ünnepi köszöntőjében felsorolta az elmúlt évek élményeit és elért szép eredményeit. Megemlítette a legemlékezetesebb pillanatokat és felsorolt számtalan közösen előadott művet. Tardy László nyugalmazott karnagynak zenészei, kórusának tagjai közösségi és lelki életére is gondja volt. Ezt a harmóniát érezhették meg az ifikórus lelkes tagjai is, akik Szilas Imre Beat miséjét tanulhatták meg – emlékezett vissza a kórustag.

– A lelkesedésük volt, ami igazán megfogott engem – mesélte korábban Tardy László karnagy –, nem tudtam olyan kéréssel fordulni feléjük, az ő zenei színvonalukon természetesen, amit ne teljesítettek volna. Közben beszéltem nekik arról, hogy jóllehet a Szilas-mise „beat-es jellegű”, és nem lehet a klasszikus egyházzene mércéjével értékelni, a liturgiában való elhangzásnak megvannak a maga szabályai (a szöveg érthetősége, az énekszólamok elsőbbsége a zenei kísérettel szemben, a harsányság kerülése) – osztotta meg tapasztalatait az egyházzenész a zenei felkészülésről.

Isten éltesse a Mátyás-templom korábbi karnagyát! Tardy Lászlónak számos érdeme mellett elvitathatatlan szerepe volt abban, hogy a Szilas-mise patronálásával a hazai keresztény, azon belül pedig a katolikus egyházi könnyűzene fejlődésnek indult. Ennek is köszönhetően a könnyűzenei megszólalás napjainkban igényes körültekintéssel és válogatással a liturgia szolgálatának immár alkalmas eszköze lehet.


Hirdetés

 

A Szilas-mise fiataljainak lelkesedése fogott meg – Tardy László egyházzenész a Vasárnapnak

A kiemelt kép forrása: You Tube/MMA

'Fel a tetejéhez' gomb