Úgy ölték le őket, mint kosokat a grillre

Legalább negyvennégy halálos áldozata van a „véres vasárnapként” emlegetett mészárlásnak. A keresztényeket tömegesen gyilkoló fulánik áldozatai közt főként nőket és gyermekeket találtak.

Jól koordinált támadásról számolt be az International Christian Concern (ICC), miután a nemzetközi szervezet nigériai kapcsolatai közölték a tragédia részleteit. 

Szeptember 26-án Kaduna államban keresztényekre csaptak le a fulánik, és bár az ICC forrásai harminc holttestet számoltak meg a tett helyszínén, a hivatalos közlemények már negyvennégy áldozatról beszélnek.

A fegyveresek a vérengzést követően a Kachia körzetben lévő templomot is megtámadták, ahol egy emberrel végeztek, többeket megsebesítettek.


Hirdetés

Vasárnap este végül három különböző közösségből jelentettek támadást. 

A hadsereg a mostani akcióra kivételesen reagált, a tűzharcban sikeresen kiszorították a fulánikat a településekről.

„Ami tegnap este a szeretett falumban, Madamaiban történt, az embertelen volt”– közölte a támadás másnapján Awan Nehemiah, egy helybéli túlélő. „A támadók több mint harminc embert megöltek, és még többet megsebesítettek, akik még mindig kórházban vannak.”

A házukat felgyújtották, ismerőseiket megölték, most Magyarországon tanulhatnak

Nehemiah felhívja rá a figyelmet, hogy a támadás az ország középső régiójában történt, a Boko Haram és a fuláni pásztorok viszont első sorban Nigéria északi részén hajtanak végre támadásokat, délen pedig relatív béke uralkodik. 

A szemtanú szerint ebből egyértelműen következik, hogy a támadást vallási gyűlöletből követték el.

Egy másik szemtanú, Steven Kefas elmondta, hogy este hatkor kapott egy telefonhívást Madamaiból, amikor elmondták, hogy a terrorista pásztorok támadása alatt állnak, és hogy ugyanez történik a szomszédos Malagunban is.

„Azonnal tudtam, hogy ez egy hosszú éjszaka lesz. Nyolc óra köröl visszahívtam őket, de azt mondták a terrirosták már elmentek.

Más nem maradt hátra számukra, mint a halottakat megszámolni.”

Az áldozatok közt főként nőket és gyerekeket találtak, az egyik szemtanú úgy fogalmazott: „úgy ölték le őket, mint a kosokat a grillre.”

A kadunai állambiztonsági megbízott Samuel Aruwan hétfőn reagált az eseményekre. Megállapítása szerint a kormányzati erők reakciója számtalan életet megmentett, és jelenleg két gyanúsítottat is kihallgatnak.

Egyedül nem tudtam volna 7500 családot etetni

2020-ban, egyetlen év leforgása alatt 1900 civilt és kormányzati alkalmazottat gyilkolt meg a Boko Haram és a fuláni. Az elemzők szerint a legtöbb csapást a keresztény közösségeknek kellett elviselniük.

A vasárnap történtek kísértetiesen hasonlítanak egy 2014-es esethez. Annak az évnek márciusában szintén három falut támadtak meg a fulánik, az áldozatok száma akkor azonban kétszáznál is több volt.

 

Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Facebook

 

'Fel a tetejéhez' gomb