Az MSZP társelnöke szerint belülről hekkelhették meg az előválasztási rendszert

Napok óta tart a baloldali előválasztásnak nevezett tragikomédia kálváriája. Nem elég, hogy az aláírásgyűjtési időszakban Karácsony Gergely, aki a legtöbb ajánlást begyűjtötte, csupán negyvenezer körüli támogatót tudhat maga mögött (ezzel szemben a kormánypártok Stop, Gyurcsány!, Stop, Karácsony! elnevezésű petícióját több, mint 400 ezren írták alá), de még a rendszer sem működött optimálisan.

Hivatalosan szombaton vette kezdetét a baloldalon óriási fegyverténynek tartott előválasztás, azonban néhány órával a szavazás indulását követően leállt a rendszer. Az első tervek még arról szóltak, hogy néhány óra múlva jöhet a folytatás, ám később az a döntés született, hogy csak hétfő reggel folytatódhat a voksolás.

Persze elindult a vádaskodás. Kezdve a Fidesztől és Orbán Viktortól a tömegeken át egészen a kínaiakig (?), sok minden és mindenki felmerült mint az előválasztás meghekkelője. Természetesen bizonyítékkal nem tudták ezeket alátámasztani, a baloldali szavazók hergelésére viszont kapóra jött a botrány. Az ügyben azonban fordulat következett.

Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője hívta fel a figyelmet arra, hogy az ATV Egyenes beszéd című műsorában Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke egészen meglepő beismerést tett. A Deák Facebook-oldalára feltöltött videórészletben Tóth a következőket mondja:


Hirdetés

„(…), de elég komoly támadás érte a rendszert, ez a kapu pedig nem véletlenül maradt nyitva”.

Minderre a műsorvezető Rónai Egon meglepetten visszakérdezett, hogy egy belső szabotázsakció volt-e a hekkelés. Végül Rónai csak annyit fűz az esethez, hogy „az még csúnyább, hogyha házon belülről indul a történet”.

Az alkalmatlanok előválasztása

A radikalizálódó magyar baloldal, és ami mögötte van

Kiemelt képünkön Tóth Bertalan, a Magyar Szocialista Párt elnöke (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

'Fel a tetejéhez' gomb