Az Aranycsapatba is befért volna! – 80 éves lenne Albert Flórián

Az első és eddig egyetlen magyar aranylabdás labdarúgóra, a Ferencvároshoz mindig hűséges Albert Flóriánra emlékezünk.

Albert Flórián Hercegszántón, a szerb határ közelében született 1941. szeptember 15-én. Édesanyját korán elvesztette, nevelését nagyszülei vállalták. Családjával nehéz anyagi körülmények között éltek, de nagyon szerette a vidéki életet, a lovakat, mindenekelőtt pedig a focit. 

Szívem zöld-fehér!

Tehetségére először egy toborzón hívta fel a figyelmet. 1952-ben került Budapestre, az akkoriban a Kinizsi nevet viselő Ferencvároshoz (a kommunizmus során számos labdarúgócsapatnak megváltoztatták a hagyományos nevét). A későbbiekben végig a Fradinál játszott, a pályafutása során soha nem igazolt el, sőt, még aktív pályafutását befejezve is hű maradt a klubhoz. Tizenhét évesen mutatkozott be először az NB I-ben, ráadásul egyből ragyogó teljesítménnyel. A zöld-fehérek a Diósgyőr ellen az ő két góljával győztek.

Amatőr sportolóként „kereső” állása a Magyar Távirati Irodánál volt, ahol 1959 és 1967 között a sportosztályon gyakornokoskodott, és igyekezett elsajátítani az újságírás alapelemeit. Ez bevett dolog volt a kommunizmus során a sportolók körében, a Budapest Honvéd játékosai például hivatásos katonák voltak a labdarúgás mellett. Albert főnöke, Hoffer József, a későbbi szövetségi kapitány szerint kétségtelenül tehetséges ifjoncnak bizonyult az írógép mögött is: jó meglátások, gazdag szakmai észrevételek élénkítették írásait. Nem jött zavarba, ha német vagy szláv nyelven folyt a társalgás, illetve a későbbiekben az angol alapismereteit is alkalmazni tudta.

Flóri, a Császár

A Ferencváros csapatában 1959 és 1974 között 351 bajnoki mérkőzésen 256 gólt szerzett. Négyszeres bajnok (1963, 1964, 1967, 1968), 1972-ben kupagyőztes, 1960-ban, 1961-ben és 1965-ben gólkirály, 1965-ben tagja volt – az UEFA-kupa elődjének számító – Vásárvárosok Kupáját (VVK) elhódító csapatnak, amely a döntőben a Juventus ellen nyert. Flórit 1966-ban és 1967-ben idehaza az év labdarúgójának választották.

FTC klubház. 1968 Albert Flórián, Szűcs Lajos, Novák Dezső, Varga Zoltán, a Ferencváros labdarúgói. (Fotó: Fortepan 57582)

Az utánpótlás válogatottban 17 alkalommal lépett pályára. A felnőtt válogatottban először 1959. június 18-án rúgta a labdát, a nemzeti együttes mezét összesen 75 alkalommal húzhatta magára. Tagja volt az 1960-as római olimpián bronzérmet szerzett magyar válogatottnak és az 1964-es madridi Európa-bajnokságon szintén a harmadik helyig menetelő nemzeti együttesnek. A válogatottal az 1962-es chilei, valamint az 1966-os angliai világbajnokságon is szerepelt. Chilében a vb gólkirálya volt (holtversenyben) 4 találatával. 1972-ben meghívták az Európa-válogatottba, 1968-ban és 1973-ban pedig a világválogatott tagja lehetett. A „Császár” – ez volt az egyik beceneve – összesen 539 mérkőzésen játszott, és 391 gólt szerzett.

Pályafutásának legnagyobb elismeréseként 1967-ben – eddig egyetlen magyarként – elnyerte a France Football szaklap Aranylabdáját, a legjobb európai futballistát megillető elismerést. Az indoklás szerint Albert „technikailag és taktikailag szinte felülmúlhatatlan egyéniség”. Boldogságát fokozta, hogy néhány nappal korábban megszületett második gyermeke, a később szintén jeles futballistává érett ifjabb Albert Flórián.

Albert bámulatosan cselezett, labdáit vonzotta a kapu. Játszani nagyon szeretett, edzeni sokkal kevésbé – ezt ő is elismerte. Sportszerű játékos volt, ellenfelet soha nem rúgott meg szándékosan. Elhíresült szokásaként csípőre tett kézzel várta, hogy előre kerüljön a labda – állítása szerint így pihente ki fáradtságát.

A visszavonulás

1969. június 15-én Koppenhágában a Dánia-Magyarország vb-selejtezőn súlyosan megsérült. Hosszan tartó felépülés után újra pályára léphetett ugyan, de a térde nem bírta a terhelést, ezért megérett benne a visszavonulás gondolata. Legutolsó mérkőzését 1974. március 17-én játszotta a Fradiban, a válogatottban pedig május 29-én, a Jugoszlávia elleni 3-2-es győzelem alkalmával lépett utoljára pályára. Az FTC 1975. június 7-én búcsúmérkőzést rendezett számára az Üllői úton a Vojvodina (Újvidék csapata) ellen. Visszavonulása után is a Fradiban dolgozott, a klub örökös bajnoka, 2001-től kezdve az FTC tiszteletbeli elnökeként is tevékenykedett.

Nem érhette meg, bár nagy vágya volt, hogy a magyar válogatott ismét kijusson egy világversenyre. Ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta 10 éve, 70. születésnapja alkalmából az MTI-nek, hogy

 „Nagyon jó volna végre ott lenni egy nagy tornán, hogy a magyar csapatért szoríthassunk. Akkor rövid időre ugyan, de visszavedlenék fiatallá.”

Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László

Büszke szívvel gondolunk Albertre

Albert Flórián látványos és eredményes játékával, szerény, jó modorú személyiségével igazi jelenséggé vált. Szepesi György, a legendás sportriporter egyszer így nyilatkozott róla, hogy „az Aranycsapatba is befért volna.”

Csodálatos karrierjét szemlélve nem lehet csodálkozni azon, hogy 2007 decemberében, még élete során az ő nevét vette fel a Ferencváros Üllői úti stadionja.

A magyar labdarúgás legendája 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesült. A Nemzet Sportolója címet 2004-ben kapta meg. 2007-ben szülőfaluja, Hercegszántó első díszpolgára lett, 2010-ben pedig a fővárosban kapta meg a díszpolgári címet. 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki a magyar labdarúgás területén végzett példa értékű sportolói és edzői tevékenysége, életpályája elismeréseként.

2011-ben a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) ünnepséget rendezett Albert Flórián 70. születésnapja alkalmából. Ekkor még jókedvű és életvidám volt, azonban nem sokkal ezt követően kórházba került. Koszorúér-műtétet hajtottak végre rajta, ám egészségi állapotán ez már nem javított. Albert 2011 október 30-án hunyt el szívinfarktusban. 2012-ben Visontai Attila rendezésében film készült életéről, pályafutásáról a Császárról n       címmel, 2013-ban pedig utat neveztek el róla a IX. kerületben. Az FTC újjáépített stadionja előtt 2014. augusztus 7-én felavatták három és fél méteres, egész alakos bronzszobrát, melyet Kligl Sándor szobrászművész alkotott.

Ifj. Albert Flórián, a Ferencváros egykori labdarúgója virágot helyez el édesapja, a klub egykori játékosa, Albert Flórián labdarúgó újonnan felavatott síremlékénél az Óbudai temetőben 2013. szeptember 16-án. MTI Fotó: Illyés Tibor

Az MTVA Sajtóarchívuma nyomán

Kiemelt képünkön: Budapest, 2020. június 27. Lovrencsics Gergő, a bajnok Ferencváros labdarúgócsapatának kapitánya Fradi-sálat köt Albert Flórián szobrára, miután a játékosok átvették az aranyérmet és a kupát az OTP Bank Liga 33., utolsó fordulójában játszott Ferencvárosi TC – Mezőkövesd Zsóry FC mérkőzés utáni ünnepségen a Groupama Arénában 2020. június 27-én. A Ferencváros 31. bajnoki címét szerezte meg. MTI/Szigetváry Zsolt

Iratkozzon fel hírlevelünkre