Családi nap a Margitszigeten

Szombaton 10 órától kezdődik Budapesten, a Margitszigeten az Alsó-Nagyréten, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Családi Napja.

A Családok Jézusban Közösség és a Katolikus Társadalmi Napok által szervezett családi nap előkészületeiről tartott sajtótájékoztatón elhangzott, több mint 70 szervezet, két színpadon zajló műsorfolyam, lelki és szabadidős programok várják az érdeklődőket.

Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Cigánypasztorációs Bizottságának vezetője, a Caritas in Veritate Bizottság elnöke elmondta:

„A budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) mottója: »Minden forrásom belőled fakad«. Ami azt is jelenti, hogy a kereszténység egy olyan titokzatos szellemi erő, életforrás, mely megtermékenyítette az egész nyugati világot. Átjárta a kultúrát, a tudományt és egész gondolkodásmódunkat”

– mondta Székely János.

A püspök hozzátette, az emberi méltóság felismerése abból a bibliai üzenetből fakad, hogy az ember nemcsak egy okos állat, hanem a teremtő Isten képmása, akinek végtelen értéke van. Az a tudományos fejlődés, amit a nyugati kultúra átélt, abból a bibliai üzenetből fakad, hogy a világ, mely az isteni bölcsesség alkotása, megismerhető. Keresztény eredetűek az első ingyenes iskolák, melyeket szerzetesek alapítottak. De az első kórházainkat is keresztények működtették. A Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) rendezvénye azt szeretné bemutatni, hogy miként járta át a társadalom életét a katolikus tanítás.

A világ szeretetből van

Több mint hetven sátorban mutatják be a szociális intézményeket, a karitászt, a börtönmissziót, a cigánypasztorációt és a roma szakkollégiumokat. Az idei KATTÁRS középpontjában a család áll.

A kereszténység azt hirdeti, hogy a világ szeretetből van, mi, emberek pedig arra születtünk, hogy megtanuljunk szeretni. A Margitszigeten a család titkát is ünnepelni fogjuk. Manapság sok támadás éri a család intézményét.

Mi, magyarok ezer éve a kereszténység bástyája voltunk, szellemi értelemben ma is ez a küldetésünk: megvédeni a házasságot, a családot, a nemi identitás Istentől kapott ajándékát és a szegények iránti érzékenységet. „Mindenkit szeretettel várunk erre az ünnepre” – zárta szavait Székely János püspök.

A kapocs, az elköteleződés

Németh Emma szociális testvér, a Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciájának elnöke elmondta, hetven sátorból huszonötben lehet majd a megszentelt élet képviselőivel találkozni. Kihangsúlyozta: A szerzetességet és a családokat összeköti az elköteleződés, ennek pedig önmagában is üzenete van, hiszen napjainkban nehezen döntünk életünk fontos kérdéseiben. Jelen lesznek az iskolafenntartó rendek, a szociális területen dolgozó szerzetesek, de az emberi méltóságnak is lesz majd egy sátra. 

Gazdag programkínálat

Liszka-Kaposi Réka és Liszka Levente a Családok Jézusban Közösség képviseletében arról beszéltek, a családi nap egy jó alkalom arra, hogy az Egyház sokszínűségét bemutathassák. A Margitszigeten két színpad lesz, a pódiumbeszélgetések során találkozni lehet majd többek között Gémesi Csanád olimpikonnal vagy Csókay András idegsebésszel is.

A fellépők között hallhatjuk majd Szalóki Ágit, Lackfi Jánost NEK hírnököket, Mező Misit és az Euchariszt Együttest, a Kaláka Együttest, ott lesz Hodász András atya és Göttinger Pál színész-rendező az Irish Coffee zenekarral. 13 órakor egy élőképet formálnak majd a résztvevőt, melyet egy drón örökít meg.

A NEK gyümölcse

A kongresszus gyümölcsének nevezte Erdő Péter a Bízd rá magad! kezdeményezést. Valamennyi világeseményen megvalósítanak egy elképzelést, amely megmarad a rendező ország közösségének azután, hogy véget ér az egyhetes rendezvény. Cebuban árvaház épült. Hazánkban egy szakmai szervezetekből álló segítőhálózat létesül. Dávid Beáta szociológus, a Bízd rá magad! csoport vezetője arról beszélt, hogy a Margitszigeten ők is várják az érdeklődőket a sátrukhoz.

Bízd rá magad! egy olyan honlap, mely azokat a szervezeteket és szakembereket gyűjti össze, amelyek a családok mindennapi életével kapcsolatban felmerülő nehézségek megoldásához nyújthatnak gyakorlati segítséget. 

A NEK Családi Nap és a Katolikus Társadalmi Napok részletes programja itt található.

A Vasarnap.hu 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszussal kapcsolatos anyagait itt lehet megtalálni.

Kiemelt képünk forrása: Pixabay.com

Iratkozzon fel hírlevelünkre