Az Aranyvonat vitte Dorogra a NEK vendégeit

Az 1938-ban rendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus idején emlékezett meg az ország Szent István király halálának 900. évfordulójáról is, amelynek alkalmából egy erre a célra kialakított díszes különkocsiban – a legendás Aranyvonaton.

Az ezekben a napokban zajló Eucharisztikus Kongresszus vendégei szeptember 7-én Dorogra indultak olyan nosztalgiavonattal indultak, amelynek gőzmozdonyát a díszes Aranykocsi követte. A múltidéző utazás végén Dorog polgármestere, Tittmann János, valamint Erdő Péter bíboros köszöntötte a vendégeket. A bíboros kiemelte: Örömmel tért vissza Dorogra, lelkipásztori szolgálatának első helyszínére.

A meghívottak ezután Sáry László: Cantata Dorogiensis De Eucharistia című zeneművének ősbemutatóját hallgathatták meg. A program Esztergomban zárult, ahol a kassai vértanúk oltára előtt imádkoztak a kongresszus résztvevői, majd Mindszenty József hercegprímás sírjánál gyertyagyújtással emlékeztek meg a főpásztorról, aki jelen volt az 1938-as kongresszuson.

 

Forrás: IEC2020

Iratkozzon fel hírlevelünkre