Egy ISIS-szimpatizáns bevándorló késes ámokfutást rendezett

2011-ben érkezett Új-Zélandra az a 32 éves terrorista, aki hat embert sebesített meg egy aucklandi bevásárlóközpontban. Bár a rendőrség számára ismertek voltak szélsőséges nézetei, ami miatt 24 órás megfigyelés alatt állt, de az országból nem utasították ki. Így semmi nem akadályozta meg, hogy véres merényletét végrehajtsa.

Az elkövető nevét jogi okokra hivatkozva nem hozták nyilvánosságra, így a médiában csupán „S” néven hivatkoznak rá. A Daily Mail azt írja, hogy támadása előtt nem követett el annyi bűncselekményt, amennyi elegendő lett volna ahhoz, hogy őrizetbe vegyék. Ettől függetlenül egy megfigyelőcsoport és egy különleges taktikai csoport folyamatosan figyelte a férfit, ennek köszönhető, hogy a civil ruhás rendőrök a támadás megindítása után 60 másodpercen belül ártalmatlanítani tudták az elkövetőt.

A merénylő közösségi oldalán többször is kinyilatkoztatta az Iszlám Állammal szimpatizáló (ISIS) nézeteit, többek között arról írt, hogy azzal a céllal szeretne visszatérni Srí Lankáról, hogy „kiwi söpredékre” (új-zélandi őslakosokra – a szerk.) vadásszon az országban. Terve elé semmilyen akadály nem gördült, így tehette meg, hogy helyi idő szerint péntek délután egy szupermarketbe indult, ahova az őt folyamatosan követő rendőri egységek is követték. Ott egyszerűen felkapott egy kést egy polcról, és támadásba lendült.

A merényletben hatan sérültek meg, közülük hárman kritikus állapotban vannak, nyaki és mellkasi szúrt sérülésekkel. Az elkövetőt az őt megfigyelő rendőrök az első késszúrástól számított 60 másodpercen belül öt lövéssel ártalmatlanná tették.

Ez az eset sokadjára világít rá arra a problémára, hogy bár a terroristák nagy többsége a rendőrség és a hatóságok látókörébe kerül, de mindez semmit nem számít, hiszen még a 24 órás megfigyelés sem akadályozza meg őket gaztetteik véghezvitelében. Ezt sajnálatos módon az auckandi támadás is alátámasztja.

A tálibok hatalomátvétele és a nyugati hatalmak kaotikus távozása után Afganisztánban a szélsőségesek felbátorodtak a radikális iszlamisták hatalomba való visszatérése miatt. Erről itt írtunk részletesebben. Ezen okból kifolyólag már korábban is tartottak egy közelgő terrortámadástól Új-Zélandon. Jacinda Ardern miniszterelnök elárulta, hogy a gyanúsítottat az ország egyik legveszélyesebb szélsőségesének tartották, és 2016 óta a nap 24 órájában figyelték. Hozzátette, megdöbbentő, hogy annak ellenére képes volt végrehajtani a támadást, hogy rajta volt a terrorista megfigyelési listán. 

(Daily Mail)

Veszélyesebb hely lett a világ az afganisztáni kudarc után

Iratkozzon fel hírlevelünkre