Veszélyesebb hely lett a világ az afganisztáni kudarc után

Gyakorlatilag vert seregként hagyták ott az amerikaiak Afganisztánt. Hiába elégedett a kimenekítéssel Joe Biden elnök, a tények magukért beszélnek. Amikor felrobbantod a felszerelésed, amikor az ellenfél által diktált feltételeknek mindenben eleget teszel, amikor fejvesztve menekíted ki az embereidet a műveleti területről, akkor a helyzetet nehéz másképpen értelmezni, minthogy súlyos vereség történt. Ráadásul a tálibok örömünnepéről látható videók is elárulják, hogy – ha győztest nem is lehet hirdetni ebben a háborúban – a vesztesek biztosan nem Afganisztán új urai. Az új helyzet ugyanakkor a világ és Európa hosszú távú biztonságára is komoly hatással lesz – és nem csak a migráció miatt.

Azt ugyanis a Pentagon és az Egyesült Államokkal szövetséges országok többsége is elismerte, hogy nem sikerült minden olyan helyit kihozniuk az országból, aki valamilyen formában segítette őket. Márpedig ezekre az emberekre nem túl sok jó vár Afganisztánban. Bár a tálibok egyelőre finoman fogalmaznak, a tetteik alapján sajnos továbbra is számíthatnak megtorlásra még akár az egyszerű tolmácsok is. Belegondolni is rossz ugyanakkor, hogy mi várhat azokra, akik az amerikai titkosszolgálatoknak dolgoztak és most minden korábbi ígéret ellenére ott maradtak.

Az Egyesült Államoknak tehát sikerült a legalapvetőbb titkosszolgálati eszközt, a bizalmat aláásnia.

Hiszen hogyan is várhatnák el a CIA tisztjei ezek után bárkitől a Közel-Keleten, hogy jelentsen nekik? Eddig ugyanis az jelentette a legfőbb motivációt a megbízható információk szállítására, hogy ha bármi is történik, az amerikaiakra lehet számítani. Lebukás vagy bármi baj esetén kimenekítik a velük együttműködőket és családjukat, és új életet biztosítanak nekik. Az ebbe vetett hit azonban megszűnt az elmúlt napokban. Ezzel pedig a teljes nyugati világ előtt elsötétültek az Afganisztánban zajló események, és hasonló helyzet állhat elő más országokban is. Pedig egyáltalán nem mindegy, hogy nyugaton tudnak-e például egy-egy merénylet előkészületeiről, ami nemcsak Nyugat-Európában vagy az Egyesült Államokban, hanem bármelyik külképviselet előtt megtörténhet – bármelyik országban.

De ha már Nyugat-Európa, van egy másik nagyon komoly, alapvetően a kontinensünket érintő veszélyforrás. A tálibok ünnepléséről készült képek ugyanis a teljes világot bejárták és nyilvánvalóan eljutottak azokhoz a Nyugat-Európában székelő imámokhoz és követőikhez, akik az elmúlt években képtelenek voltak beilleszkedni a nyugati társadalmakba. A radikális iszlamisták jelentette veszélyről már nyilatkozatok százai jelentek meg a nyugati elemzők és titkosszolgálati szakemberek részéről, és sajnos többször is láthattuk, hogy egy-egy terrorcselekmény elkövetője ezeken a helyeken radikalizálódott.

Talán bele sem tudunk vagy merünk gondolni, hogy milyen motivációt jelent ezeknek a radikálisoknak, ahogyan látják a tálibok örömünnepét és a nyugati világot szimbolizáló hadsereg visszavonulását, vereségét.

Az elmúlt napok ugyanis azt mutatták meg ezeknek az embereknek, hogy az ő kultúrájuk igenis tud győzedelmeskedni a nyugati világ felett. Az pedig a következő hetekben, hónapokban és években derül majd ki, hogy az Európában élő és radikalizálható muszlimok a békés együttélés útját választják, vagy szimpatikusabb nekik, hogy a tálibokhoz hasonló „győzelmeket” arassanak.

 

Kiemelt képünkön iszlamista szélsőséges tálib fegyveresek járőröznek Kabulban 2021. augusztus 16-án. MTI/EPA/STRINGER

Iratkozzon fel hírlevelünkre