„A keresztényeket már gyilkolják a tálibok”

Afganisztán keresztény közössége már most megérzi a hatását annak, ahogy az utolsó brit és amerikai katona is elhagyja az országot – közölte a Christian Today Nina Shea, a Hudson Institute vallásszabadsági központjának igazgatójának a Blaze TV-ben tett nyilatkozata alapján.

„Nem túlzok azzal az állításommal, hogy a tálibok most is keresztényeket gyilkolnak” – világított rá az Afganisztánban eluralkodó drámai helyzetre Shae.

Az igazgató elmondta, hogy jelenleg is próbálnak egy a repülőtér közelében elrejtőzött keresztényt kimenekíteni az országból, akinek az apját és a testvérét meggyilkolták hitük miatt. 

Az afgán keresztények helyzete egy radiális iszlamista kormányzat alatt azért tud hirtelen különösen drámaivá válni, mert a legtöbb keresztény az iszlámból tért át, az áttérés pedig a legsúlyosabb – a szélsőséges muszlimok, így a tálibok szerint is minden esetben halált érdemlő – bűnként van számon tartva.


Hirdetés

Az igazgatónő elmondta, hogy a tálibok a keresztényeket duplán büntetendőnek látják: egyrészt keresztények, ami a szemükben egyenlő a „nyugatiakkal”, az amerikaiakkal való szoros kapcsolat ápolásával, ráadásul ezek a „nyugati befolyásra megtért keresztények” az iszlámból tértek át.

A SAT-7 keresztény csatorna elnöke, Rex Rogers a múlt héten beszámolt olyan afganisztáni esetekről is, amikor a tálibok egy keresztény láttán azonnal tüzet nyitottak.

Rogers biztonsági okok miatt meg nem nevezett forrásokra támaszkodva elmondta, hogy a tálibok gyakran elkérik az emberek mobiljait, és ha azon Biblia-alkalmazást találnak letöltve, azon nyomban megölik a készülék tulajdonosát.

'Fel a tetejéhez' gomb