Kis európai médiaszabadság

Most, hogy lassan nem akad filmstúdió a fejlett világban, amely ne rendelkezne sokszínűségi szabályzattal, biztosítandó a nembináris afroamerikai akhilleuszok vagy éppenséggel a jólelkű meleg muszlim supermanek megfelelő arányú szerepeltetését és ezáltal az emberek, valamint az életformák bámulatos sokféleségének bemutatását, a marginális nézettségű C8 francia kereskedelmi tévéadó gondolt egyet, és műsorra tűzte az Unplanned című amerikai filmet.

Amely film ugye a Planned Parenthood egyik korábbi alkalmazottjáról szól, aki a szervezeten belüli ranglétra végigjárását, illetve két saját abortuszt követően kiábrándul és életvédő aktivista lesz, immár családanyaként. Azaz a sokszínűségi szabályzatoknak megfelelően szerepel a filmben egy erős nő, egy ritkán bemutatott nézőpont, egy sokakat érintő, de tabuként kezelt társadalmi probléma – minden, ami progresszívék szívének oly kedves lenne. Már ha nem az lenne a film üzenete, ami.

A 67 milliós, többségében keresztény Franciaországban mindösszesen 304 ezer néző tekintette meg a játékfilmet – ennyien döntöttek tehát úgy, szabad akaratukból, saját otthonukban, a négy fal között, hogy ők bizony kíváncsiak a történetre. Mindez maradéktalanul megfelelne a „választáspártiság” és „az én testem, az én döntésem” elvének: a franciáknak megadatott, hogy egy este válasszanak, akarnak-e abortuszellenes játékfilmet nézni a szemükkel vagy sem. Ha valaki nem akart, de véletlenül mégis becsúszott neki a képernyőjére a C8 csatorna, akkor bőven elég volt egyetlen gombot megnyomnia a távirányítón, és máris megszabadult tőle fájdalommentesen. Tehát nincs itt semmi látnivaló – vélhetnénk, már ha nem az lenne a film üzenete, ami.

Így azonban sejthetjük, hogy az ügy nem ilyen egyszerű egy úgynevezett működő, demokratikus jogállamban.

Az egy dolog, hogy a Libération című „liberális” lap felháborodottan sérelmezi az „abortuszhoz való alapvető jog” ellenzőinek képernyőre engedését – ez kevéssé meglepő, hisz liberálisék már azon is fennakadtak, hogy a magántőkéből működő magán tévécsatorna augusztus 15-én, vasárnap „nem kevesebb, mint tizenkét órán át” vallási tematikájú műsorokat sugározott. Nagyboldogasszony napján! A Franciaországban piros betűs ünnepen! Vallási témájú műsorokat! Egy magáncsatorna! Skandalum.

Az is hagyján, hogy feministák petícióban követelték: a csatorna „minimum” hívja fel a nézők figyelmét a film előtt az abortuszhoz való jog fontosságára, valamint arra, hogy a filmet kellően kritikus szemmel kell nézni – bár az már utal némi véleményterrorra, hogy a tévécsatorna szó nélkül eleget tett ennek a kérésnek. Talán naivan azt gondolta, ha kirak a film elé három politikailag korrekt mondatot, akkor majd megnyugszanak a kedélyek. Óriásit tévedett.

Jött ugyanis a másnap és jött Élisabeth Moreno nemek közötti egyenlőségért és sokféleségért felelős, valamint esélyegyenlőségi miniszter, aki közleményben háborodott fel az „aljas abortuszellenes propaganda” miatt, határozottan elítélve a film műsorra tűzését, hogy azután (a hatalmi ágak szétválasztásának elvét laza és nőies mozdulattal félrepöckölvén) még statáriális ítéletet is hirdessen: „A tévécsatorna azáltal, hogy jóváhagyta egy ilyen típusú műsor sugárzását, szolidaritást vállalt az abortuszellenes mozgalmakkal, és így abortuszakadályozást követett el, ami Franciaországban bűncselekménynek minősül”, konkrétan két év börtön jár érte. Mármint a törvény természetesen egy szóval sem említi (egyelőre), hogy egy szimpla játékfilm sugárzása is kimerítené a konkrét akadályozás tényállását, a jeles jogállam sokszínűségi miniszterének jogérzéke szerint azonban az ellenvélemény megjelenítése már bőven bűntettnek tekintendő. Hátha egy abortuszra készülő nő (önként) megnézi a filmet és (önként) meggondolja magát – az lenne csak az igazi dráma.

A gond azonban az, hogy amennyiben a felnőtt nők megengedhetetlen befolyásolásának minősül, ha egy kis kereskedelmi csatorna egyszeri alkalommal és megfelelő korhatár-besorolással műsorára tűz egy filmet az abortusz árnyoldaláról, amely filmet csak az lát, aki direkt figyeli a tévéműsort és a megfelelő időben odakapcsol, akkor miért olyan bizonyos, hogy nem minősül a gyerekek befolyásolásának, ha iskolai foglalkozások keretében vagy rajzfilmek formájában a homoszexualitás és a transzneműség rózsaszín, boldog világába kalauzolják el őket a felnőttek. Egy harmincéves, kifejlett nő gondolkodását képes lenne megváltoztatni egyetlen filmélmény, ezzel szemben egy tízéves, a testét épp furának érző kislány gondolataira egyáltalán, de tényleg semennyire nem hatna a sorozatos queerpropaganda? Különös.

Az európai uniós intézmények mindenesetre még nem emelték fel szavukat a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadsága, illetve a médiaszabadság elleni franciaországi kormányzati támadás miatt. Biztos nyaralnak az illetékesek.