Átadták a felújított székesegyházat Szatmárnémetiben

Szatmárnémetiben Magyarország és Románia miniszterelnök-helyettese, valamint magyarországi és romániai római katolikus és görögkatolikus érsekek és püspökök jelenlétében áldották meg a felújított római katolikus püspöki székesegyházat szombaton. A műemlék-felújítást az Európai Unió, valamint a román és a magyar állam finanszírozta.

Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese a hálaadó mise utáni köszöntőjében Szent István életpéldájára hivatkozva azt mondta, hogy mindenki ott legyen ország- és nemzetépítő, ahová az élet állította.

Azt is felidézte, hogy a király uralkodása végén Szűz Máriának ajánlotta a magyar koronát és az országot.

„Ezzel az immanens magyar történelemnek transzcendens távlatokat adott. Arra hívott mindannyiunkat, hogy a népünk történetét üdvtörténetté formáljuk. Azt kívánom magyaroknak, románoknak, katolikusoknak, reformátusoknak, ortodoxoknak, hogy megértsük és kövessük Szent István példáját, és égi közbenjárása segítsen bennünket az üdvösség útján”– fogalmazott Semjén Zsolt.

Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes úgy vélekedett, hogy azok a társadalmak, amelyek lemondtak a szent időről a profán idő javára, eltévedni látszanak a történelemben.

Szerinte ezek a társadalmak előbb-utóbb megtagadják a múltat, eltörlik azt, és ezáltal fölszámolják egy közösség, egy nép, egy nemzet láthatatlan, ám annál fontosabb szellemi gyökereit. Hozzátette: minden eddigi ilyen próbálkozás kudarcot vallott, és minden hasonló építmény, amely nélkülözi a szent teret és időt, összeomlott.

„Ahol új templom épül, ott, ahol a régi templomot felújítják, ott, ahol helye van az újnak a régi mellett, ott, ahol a holnapot a tegnapi napra építik, és ott, ahol a vékony gyökerek, a hajszálerek életben maradnak, ott erős közösség él, amely képes megmaradni, képes újat teremteni, képes tervezni és építkezni”– jelentette ki az RMDSZ-es politikus.

Cseke Attila romániai fejlesztési, közigazgatási, és közmunkálatokért felelős miniszter elmondta: az általa vezetett tárca Erdélyben és Partiumban 54 műemléképület felújítását finanszírozza, amelyek közül 28 templom vagy székesegyház.

Ezekkel a felújításokkal „megerősítjük a gyökereinket, felmutatjuk értékeinket, ugyanakkor a jövő felé is fordulunk”– tette hozzá.

Schönberger Jenő szatmári püspök prédikációjában arra emlékeztetett, hogy minden keresztény közösségnek feladata templomot építeni, nemcsak kőből, hanem lélekből is. Megjegyezte: ha a szatmári székesegyház szerényebb is, mint a szomszédos egyházmegyék püspöki katedrálisai, sok ember hitének, szeretetének, áldozatkészségének a tanúja.

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye 1804-ben jött létre, miután az Egri Egyházmegyét három részre osztották. Az ez után épült püspöki székesegyházat 1837. augusztus 20-án szentelték fel. Amint azt a felújított székesegyházat megáldó szombati misén ismertették: a püspökség az Európai Unió regionális operatív programja keretében nyert 10,8 millió lejes (771,1 millió forint) támogatást az épület teljes felújítására, és ezt az összeget a román kormány 1,9 millió lejjel (135,6 millió forint) egészítette ki.

A püspökség önrésze 260 ezer lej (18,5 millió forint) volt. A beruházás során előre nem látott többletköltségek fedezését a magyar kormány vállalta, kétmillió lej (148 millió forint) értékben. A felújítás során a bádogtetőt réztetőre cserélték, restaurálták a székesegyház kő- és fémelemeit, kicserélték a padlót, korszerűsítették a fűtésrendszert, újrarendezték a templom udvarát.

(MTI)

 

Kiemelt képünk forrása: szatmariszekes.ro

Iratkozzon fel hírlevelünkre