Afganisztán a keresztényüldözés hajnalán

A Release International arra figyelmeztet mindenkit, hogy Afganisztán szerte nőni fog az üldözött keresztények száma – közölte a Christian Today.

Az a gyorsaság, ahogy a tálib erők átvették Afganisztán fölött az irányítást, miután Amerika és a NATO erői kivonultak az országból sokkolta a nemzetközi közösséget.

Egy afgán egyházi vezető szerint a keresztények félelemben élnek. Nem csoda, hisz az országban jelenleg

mindenkit, akit keresztényként azonosítanak, ki kell végezni.


Hirdetés

A Release egyik helybéli forrása megerősítette, hogy a tálibok által uralt területeken a nők nem mehetnek iskolába, sőt a házukból sem tehetik ki a lábukat férfi kísérő nélkül.

Bár a keresztények helyzete már a tálibok előtt sem volt könnyű, hiszen egyházaikkal a „föld alá” kényszerültek, az iszlámról áttértekre pedig börtön- és halálbüntetés várt.

Az elmúlt időben a külföldről országba érkező keresztény dolgozókat egyszerűen megölték. 

A beszámolók szerint a keresztények alapvetően nem, vagy csak nagyon kivételes esetben jutottak jól fizető munkához, így – a szegény néprétegként – esélyük sincs a menekülésre.

„A tálibok gyorsan szerzett előnye csak bátoríthatja a szélsőségeseket”– közölte Paul Robinson a Release International igazgatója.

Azbej Tristan államtitkár arra figyelmeztetett, hogy „20 év után újra a tálib felkelők kezére került az ország. Milliók indultak útnak, egyértelműen humanitárius válság fenyeget.” 

Hozzátette: „Elvünk most is az, mint mindig: a menekülőknek szülőföldjükhöz legközelebb eső biztonságos helyen kell segítséget nyújtani, nem útnak indítani őket Európába.”

 

Kiemelt képünk forrása: MTI/EPA/STRINGER

'Fel a tetejéhez' gomb