Három nőt gyilkoltak meg terroristák katonai barakkok mellett

Fegyveres terroristák három nővel végeztek mindössze három kilométerre a nigériai hadsereg miangói bázisától. A nők a miangói körzetet korábban ért fuláni támadások miatt kényszerültek otthonaik elhagyására. 

Az International Christian Concern beszámolója szerint az elmúlt időben Miangót ért támadások következtében legalább 22 ezer ember kényszerült elhagyni az otthonát vagy a közvetlen életveszély miatt, vagy azért, mert az otthonukat a földdel tették egyenlővé.

A nigériai biztonsági erők a július 30-tól augusztus 2-ig tartó féktelen vérengzésben egyszer sem avatkoztak be, ahogy az azóta tartó véres zavargásokba sem – ezt az elhuny három nő élesen bizonyítja.

A nőket a Rukuba barakkok közelében végezték ki, amely a nigériai hadsereg 3. páncélos hadosztályának ad szállást. Az áldozatok, míg arra vártak, hogy otthonaikat a gyújtogatások után újjáépítsék, elhagyták a menekülttábort, hogy élelmiszert kerítsenek maguknak a közeli faluból, amikor tüzet nyitottak rájuk a fegyveresek.


Hirdetés

Nuhu Bitrus, a Miangói Ifjúsági Fejlesztési Egyesület titkára augusztus 10-én erősítette meg a gyilkosságokat:

„Három embert a mieink közül meggyilkoltak Jebbu Miangóban. Az áldozat az a három nő, akik azok között voltak, akik a legutóbbi támadás elől menekültek el.” Bitrus közleményében elmondta, hogy egy 35, egy 43 és egy 19 éves nőt gyilkoltak meg. Az egyik öt, a másik pedig nyolc gyermeket hagyott hátra.

Júliusban azt gondolták, már nem lehet rosszabb

A térségben júliusban fellángoltak a támadások, a hónap vége felé és augusztusban azonban tovább súlyosbodott a helyzet. A gyilkosságok mindegyike az állattenyésztő fulánikhoz köthető, akik hatalmas és gazdag megművelt földek fölött vették át az irányítást.

Az Irigwe Fiatalok nemzeti vezetője, Ezekiel Bini elmondta, hogy „78 keresztényt gyilkoltak meg öt nap leforgása alatt; 500 házat és 15 templomot gyújtottak fel 16 településen. Bini szerint azzal, hogy az állam kormányzója, Simon Lalong hallgat az esetekről, gyakorlatilag a muszlim fulánik irgalmára bízza a helybéli keresztényeket.

„A kormányból senki nem segít nekünk. Nincs étel, amit megehetnénk vagy egy hely, ahol aludhatnánk. A hitünk miatt szenvedünk” – tette hozzá Bini.

A térségben dolgozó humanitárius misszionárius, Gasto Barrie, az International Christian Concern informátora szerint csak keresztény szervezetek próbálják enyhíteni a krízist a térségben, de egyre több, és már most is túl sok a menekült, a kormánytól pedig semmilyen segítség nem érkezik.

 

'Fel a tetejéhez' gomb