„Az LMBTQ-ideológia az ember rendeltetésével ellentétes dolgokat igyekszik elfogadtatni”

A torockói Double Rise fesztiválon bemutatták Szilvay Gergely: A genderelmélet kritikája című könyvét.

Az LMBTQ-ideológia el akarja választani a testet a lélektől, az ember rendeltetésével ellentétes dolgokat igyekszik elfogadtatni - jelentette ki Szilvay Gergely újságíró, A genderelmélet kritikája című könyv szerzője az erdélyi Torockón, ahol az Alapjogokért Központ által szervezett pódiumbeszélgetésen vett részt.

A Mandiner főmunkatársa kifejtette: a klasszikus felfogás híveként a maga részéről a test és lélek egységét, az egyébként tökéletlen emberi természet állandóságát vallva száll vitába azzal a „biológiatagadásban szenvedő” felfogással, amely a nemi szerepeket kizárólag kulturális termékeknek tekinti, és tagadja az emberi természet állandóságát, mivel azt a történelem termékének tekinti.

A rendezvény után az MTI-nek telefonon nyilatkozó Szilvay Gergely megállapította:

Európában immár politikai, szuverenitási vitává fajult a kérdés, miután Brüsszel LMBTQ-övezetté nyilvánította az Európai Uniót, Magyarországon pedig a nyugati vállalatok melegpárokat ábrázoló óriásplakátokon, szivárványszínű táskákon terjesztik az LMBTQ-ideológiát, holott az uniós csatlakozás idején – mint fogalmazott – „ez nem volt a csomag része és nem is szeretnénk, hogy az legyen”.

A szerző szerint itt távolról sem csak emberi jogokról, a választás szabadságáról van szó. A szemléletbeli különbséget illusztrálandó megjegyezte: a mosógépnek is van egy bizonyos felépítése és ha nem tartják be a kezelési útmutatót, akkor tönkremegy, de nem azért, mert a társadalom kirekesztette, hanem mert rosszul használták.

A torockói Double Rise fesztivál központi udvarán tartott beszélgetésbe a közönség is bekapcsolódott és parázs vita alakult ki a témáról – mondta el az MTI-nek a rendezvény moderátora, Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője. Felidézte:

a jogi elemző- és kutatóintézet évek óta foglalkozik az LMBTQ-kérdéssel, hiszen az elmúlt tíz évben felgyorsult az emberkép megváltoztatását célzó antropológiai forradalom, és felerősödött az érzékenyítés: ma már nem lehet olyan filmet, vagy tévésorozatot megnézni, amelyben nincs jelen a téma.

Szilvay Gergely könyvét az Alapjogokért Központ adta ki, de korábban szintén a központ gondozásában jelent meg Marguerite A. Peeters Genderőrület – Útmutató a globális mesterterv megértéhez című könyve. Fontosnak tartják a tájékoztatás lehetőségének megteremtését, a fogalmi tisztázást, segíteni akarnak érvkészletet felhalmozni azok számára, akik nem értenek egyet az LMBTQ-mozgalommal – mondta az Alapjogokért Központ elemzője.

Az erdélyi Torockón zajló Double Rise fesztivál csütörtökön kezdődött és három napig tart.

A torockói Double Rise fesztivál Folk udvara 2021. augusztus 13-án. MTI/Kiss Gábor

A Double Rise fesztivál elnevezése arra utal, hogy az év bizonyos időszakában a Székelykő lábánál épült Torockón a sziklás csúcsok között bujkálva kétszer kel fel a Nap.

Az ötödik alkalommal megrendezett összművészeti fesztivál több mint száz irodalmi, zenei, színházi és közéleti programot, változatos sportolási, szabadtéri szórakozási lehetőségeket kínál a résztvevőknek.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Szilvay Gergely újságíró, A genderelmélet kritikája című könyv szerzője látható. Forrás: Vasarnap.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre