Ferenc pápával találkozott a Jézust alakító színész

A keresztények körében is nagy elismerésnek örvendő The Chosen-filmsorozat Jézusát megformáló színész a héten találkozott Ferenc pápával – adta hírül a CNA.
Jonathan Roumie a találkozó után még Rómában tervez maradni, hogy a legjelentősebb keresztény zarándokhelyekre ellátogathasson.
A színész 2019 óta alakítja Jézust a sorozatban. A CNA-nek adott interjúban elmondta: egy gyermekkori álom vált számára valóra.
„Mióta az eszemet tudom, találkozni akartam a pápával és elmenni az Ifjúsági Világtalálkozóra, de sosem tudtam, hogy lenne rá lehetőségem. A szüleim bevándorlók voltak, tehát ez olyasmi volt, amivel kapcsolatban nem nagyon tudtak semmit” – nyilatkozta Roumie a szentatyával való találkozója után.
A színész spanyolul beszélt Ferenc pápával és arra kérte őt, hogy továbbra is imádkozzon őért, hogy minél hitelesebben tudja a Krisztust megjeleníteni a vásznon.
„A szemei felcsillantak, mikor ezt kértem tőle” – számolt be Roumie.
Dallas Jenkins, a sorozat rendezője szintén találkozott a szentatyával az általános audiencia végén a VI. Pál-teremben.
Jenkins elmondta, hogy számára kevéssé volt személyes a találkozás, de maga az audiencia nagyon érdekes volt: „Mikor találkoztunk azt mondtam neki: »én egy protestáns vagyok, de egy olyan sorozatot készítek Jézusrok, amelyet minden felekezet követői értékelhetnek«.”
A pápától azonban olyan reakciót váltott ez ki, amire senki nem számított. A szentatya Roumie-ra mutatott és megkérdezte:
„és ő Jézus? Mondtam, hogy igen. Majd megkérdezte: és te vagy Júdás? Mondtam, hogy nem, nem, nem, de kinevetett” – mesélte a rendező.
„Nagyon szerettem a humorérzékét, nagyon kedves természete van. Szóval én mindezt értékelem, még akkor is, ha nem tudok azonosulni a formaságokkal.”
A The Chosen stábjának lehetősége nyílt, hogy elzarándokoljon evangéliumi szereplők ereklyéihez. Rómában őrzik az apostolok különböző ereklyéit, de Szent Mária Magdolna lábfejét és Keresztelő Szent János fejét is.
Roumie elmondta, hogy a Szent lépcsők megmászása az egyik legerősebb lelki élmény volt számára. A lépcsőket Szent Ilona, Szent Konstantin császár édesanyja hozatta Rómába a negyedik században. A hagyomány szerint ez az a 28 lépcsőfok, amelyen Jézus Krisztus felment Pilátusig az ítélethirdetésre. A töviskoronával megkoronázott Krisztusról lecsöpögött vér még ma is látható a fokokon.
A színész Pio atya sírjához is ellátogatott San Giovanni Rotondóba. Elmondta, hogy különös kapcsolat fűzte mindig a szenthez, de ez a karantén ideje alatt csak megerősödött benne.
A sorozatról
A Jézus életét bemutató sorozat teljes egészében adományokból készül. Független minden médiumtól és streamingszolgáltatótól, hogy megtekintését a gigacégek üzleti politikája semmilyen szinten ne befolyásolhassa. A sorozatot a világ szinte minden nyelvére lefordították és feliratosan megtekinthető, teljesen ingyenesen a sorozat saját weboldalán.
A készítők soha nem gondolták volna, hogy egy ekkora méretű projektet meg tudnak valósítani a Hollywoodtól teljesen függetlenül, a profitorientáltságot teljes mértékben kizárva.
Százezrek adományaiból gyűjtik össze a szükséges pénzt (egy évadhoz nagyjából 20 millió dolláros költségvetéssel számolnak). Amint részenként 2 250 000 dollár összegyűlik, a készítők belevágnak az új rész leforgatásába.
Az első évad az apostolok meghívását mutatta be, a második Jézus mind szélesebb körben való ismertté válásáról szól, mely a hegyi beszédre fut ki.
Kiemelt képünk forrása: The Chosen (képernyőkép)

Hirdetés