Az ír politikusoknak csak a katolikusok ünneplésével van bajuk

– a fesztiválokon, sporteseményeken viszont nyugodtan összejöhet bármennyi ember.

A dublini érsek szerint az ír kormány diszkriminatív módon támogatná az elsőáldozók és bérmálkozók szentségekhez járulásának elhalasztását – közölte az Irish Times.

Dermot Farrell érsek augusztus 3-i levelében „mélységes sajnálatát” fejezte ki amiatt, hogy az egyház képviselőivel nem történt „semmilyen egyeztetés” az iránymutatások felülvizsgálatáról.

„Érthető, hogy sokan aggódnak és csalódottak amiatt, hogy a jelenlegi irányelvek korlátozzák a szentségek ünneplését azon nyilvánvaló ok miatt, hogy azok családi összejövetelekhez vezethetnek, amelyek megszeghetik a különböző háztartások összejövetelére vonatkozó közegészségügyi irányelveket”– írta az érsek, majd kiemelte:

„Ez zavarba ejtő, mivel más eseményekre, például sport- vagy polgári eseményekre, vagy más családi alkalmakra, például születésnapok és évfordulók megünneplésére, vagy éppen esküvőkre és temetésekre nem vonatkoznak ilyen tilalmak.”

Az érsek szerint sokan – teljesen jogosan – arra a következtetésre jutottak, hogy ezek a korlátozások diszkriminatívak.

Elphin, Clogher, Waterford és Lismore püspöke mellett Farrell is zöld utat adott az elsőáldozás és bérmálás szentségek kiszolgáltatásának, több egyházmegye püspöke azonban a jogi szabályozás értelmében nem támogatta az ügyet.

Farrell hangsúlyozta, hogy „bíznunk kell a szülőkben is. Ők tudják, mi a jó maguk számára. Meg tudják védeni a saját egészségüket.”

Az érsek rávilágított, hogy a nagy számú összejövetelek, mint a koncertek, zenei fesztiválok, esküvők semmilyen korlátozás alá nem esnek, hacsak az nem jár együtt valamely szentség felvételével.

„Ez egész egyszerűen nem hiteles. Ellentmond a józan észnek, ami pedig a hitelesség hiányához vezet”– közölte az érsek.

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre