Hogyan születik az európai érték?
A héten ismét megvertek jónéhány férfit Spanyolország legkülönbözőbb pontjain, kifejezetten a homoszexualitásuk miatt – de kinek van ideje rácsodálkozni a tartósan és tényszerűen fennálló nyugat-európai homofób agresszióra, ha egyszer dráma van: a nyolcéves Csengék és Leventék nem kaphatnak tájékoztatást iskolai workshopok keretében arról, hogy a leszbikusok „kedves dán férfiak spermái” segítségével tudnak megtermékenyülni (idézet egy, a tömeges felháborodás miatt végül visszavont német munkafüzetből), ráadásul a budapesti „potenciális LMBT*I*Q”-diákokat sem buzdíthatják queer aktivisták az alternatív életvitelre (ahogy az Berlinben történik a vonatkozó projekt leírása szerint). S ha ezt még lehet egyáltalán tetézni: egyetlen magyar alsósnak sem kell tudnia, mi fán terem a „nem bináris” és a „cisz-” (bezzeg Manchesterben ezt akár ki is kérdezik).
Ugyanazok az anyukák, akik az olvasókönyvben egy-egy tájszóra bukkanván felháborodottan pufognak a Facebookon, hogy milyen bonyolult terminusokkal tömik a szegény kicsiknek a fejét, most öntudatosan kiteszik a szivárványt a profilképükre, követelve, hogy ugyanazon kisdiákokra igenis zúdíthassák rá az iskolában (vagy akár az oviban) a különféle szexuális irányultságok és megtermékenyítési módok széles tárházát.
Mindenesetre most, hogy áll a bál, és Brüsszel döntött a gázcsap elzárásával zsarolós putyini módszer átvételéről, ideológiai okokból visszatartva a magyaroknak járó pénzt, majd Jean Asselborn örökös luxemburgi külügyminiszter a biztonság kedvéért még azt is felvetette: uniós referendum keretében bázisdemokratikus módon például a számiknak, a máltaiaknak és a románoknak kellene azonnali hatállyal kiszavazniuk a hatalomból Orbán Viktort (akit egyébként négy és félszer annyi európai polgár választott meg, mint amennyi luxemburgi a Földön létezik), tehát most, hogy kezd kozmikus méretűvé dagadni az Európai Értékek megsértése miatti botrány, vizsgáljuk meg egy kicsit közelebbről a dolgot. Mármint ezt az Európai Értéket.
Portugália 1986-ban lett az Európai Unió tagja, ehhez képest 1999-ig még a hadseregben sem szolgálhattak homoszexuálisok, pláne nem léphettek élettársi kapcsolatra: ez csupán 2001-ben vált lehetővé. Azaz Portugália 15 éven keresztül úgy volt uniós tagállam, hogy José és João szerelmét az állam semmilyen formában nem ismerte el. Akkoriban merre kószáltak vajon az európai értékek?
Vagy ott van Görögország. 1981 óta része az Európai Uniónak, tagságának első 21 esztendejében azonban vígan elvolt anélkül, hogy bármilyen jogot biztosított volna az LMBT-személyeknek. 2002-ben óvatos liberalizálással megengedte, hogy nyíltan homo- vagy biszexuális emberek katonaként szolgáljanak, majd jött újabb 13 év síri csend, hogy azután 2015-ben, uniós tagságának 34. esztendejében, az Alapjogi Charta hatálybalépése után hat évvel rendelkezzen az azonos neműek közötti élettársi kapcsolat lehetőségéről. Akkor se brüsszeli nyomásra: nem uniós szervként az Emberi Jogok Európai Bírósága volt az, amely felhívta a figyelmet a diszkriminációra. Mintha a 2004-ben csatlakozott Magyarország vállát először valamikor a 2030-as években kocogtatná meg egy nemzetközi szervezet, hogy hahó, ha nem zavarok, tegyél légyszi valami gesztust a nem heteroszexuális polgárok felé, de tényleg csak ha épp ráérsz.
És hát ne feledkezzünk meg Írországról se, amely 1973-ban lett uniós ország, ugyanakkor jogrendszere 1993-ig egyenesen büntette a homoszexuális kapcsolatokat. Simán felvették ennek tudatában az Európai Közösségekbe, és semmiféle nyomát nem találni annak, hogy az Európai Parlament Sargentini-jelentésekben követelte volna a jogfosztottság megszüntetését. A változást itt is az Emberi Jogok Európai Bírósága indította el; ha az Európai Unión múlik, elücsörgött volna még egy ideig Írország a brüsszeli intézményekben úgy, hogy senki nem kérdez rá LMBT-polgárainak jóllétére.
Amennyiben tehát az LMBT-emberek bármiféle megkülönböztetése ellentétes az uniós értékekkel, az azt jelentené, hogy az Európai Unió nagyjából a 2010-es évek közepéig következetesen ignorálta ezeket az értékeket. Magasról tett a joghátrányt szenvedő homoszexuálisok egész generációira, akik nemhogy az iskolákba nem mehettek be, de még az anyakönyvvezetőhöz se, sőt, Írország esetében egymás hálószobájába is legfeljebb suttyomban. Ilyen háttérrel nem túl hiteles a most előadott brüsszeli produkció.
Fennáll persze az a lehetőség is, hogy az európai érték valami olyasmi, ami egyszer csak lesz: sutty! előbukkan a semmiből. Írország és Portugália esetében még nem létezett, de valamikor a 2010-es években, a V4-ek „elszemtelenedésekor” teljes pompájában tűnt elő. Ha azonban így van, az átláthatóság uniós alapelvének megfelelően közérdekű információ lenne, hogy pontosan mikor és hogyan történt Brüsszelben a megvilágosodás. És egyszersmind hasznos volna egy előrejelzés is, hogy holnapután milyen Európai Érték megjelenése várható. Csak hogy ne érjen minket felkészületlenül a vívmány.
A szerző további cikkei itt olvashatók.
