Keresztény válasz a Pride-ra: kiállás a családokért szombaton este

„Őrtüzek gyúlnak” címmel rendezik meg az országos felekezetközi alkalmat Budapesten, amely keresztények válasza a provokatív pride-vonulásra. Az eseményre a lobbiszervezetek által támogatott felvonulás estéjén, július 24-én, szombaton 18 órától kerül sor a Deák téren.

Az evangélikus templom közelében felállított színpadon a történelmi felekezetek lelkipásztorai mellett orvos, szociálpolitikus és újságíró is beszédet mond.

A szervezők célja, hogy az LMBTQ-propagandát közvetítő felvonulás napján békés, de határozott hangú rendezvényen jelenítsék meg a keresztény választ és mondják ki: a család egy nő és egy férfi szeretetköteléke, amelyből gyermekek születnek – ez a definíció pedig megbonthatatlan. 

Arra kérik a magyar keresztényeket, illetve konzervatív embereket, jelenlétükkel tegyenek hitet a hagyományos családmodell – ahogy fogalmaznak: az Isten szerinti család – mellett. 


Hirdetés

Az Ádám-Éva Misszió által életre hívott rendezvény keretében felszólal mások mellett Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek, Osztie Zoltán katolikus pap, Tárkányi Ákos szociálpolitikus, Muzslai Gábor és Etelka, a 2=1 házasmisszió vezetői és Vágvölgyi Gergely, a Vasarnap.hu főszerkesztője. 

Kiállás az Isten szerinti családért

 

'Fel a tetejéhez' gomb