Fegyházba zárnák a lányát megerőszakoló férfit

erőszak, nők

Szexuális erőszak súlyosabban minősülő esete miatt emelt vádat a Veszprém Megyei Főügyészség egy 32 éves férfival szemben, aki az egyik Veszprém megyei faluban kiskorú nevelt gyermeke sérelmére követett el szexuális erőszakot – közölte Orbán György főügyész.

Azt írta: a vádirat szerint a nevelőapaként a serdülőkorú lány hozzátartozójának minősülő férfi 2020 októberében, két esetben – mindkétszer ittas állapotban – követte el az erőszakot a koronavírus-járvány miatt tanulmányait távoktatásban folytató, s ezért otthon tartózkodó gyermekkel.

A vádlott alkalmi munkákat vállalt, így amikor nem dolgozott, a lakásban volt, míg házastársa munkavégzés miatt rendszeresen eljárt otthonról. A férfi ezt a helyzetet használta ki, amikor először október elején ittasan bement nevelt lányának szobájába, „s meg nem engedett módon közeledett hozzá”– írta a főügyész. Hozzátette: cselekményével a lány könyörgésére felhagyott, kiment a szobából. Mintegy tíz nappal később meg akarta ismételni tettét, aminek a lány kérése ellenére csak az anya váratlan hazaérkezése vetett véget.

A lány a családi viszály elkerülése érdekében korábban nem mert édesanyjának beszámolni a történtekről, a nő azonban a második esetnél tetten ért házastársát felelősségre vonta, és elküldte az otthonukból.

Az ügyészség a vádiratában fegyházbüntetés kiszabását, ezen túl a közügyektől és minden olyan foglalkozástól, egyéb tevékenységtől történő végleges hatályú eltiltását indítványozta a férfinak, melynek keretében kiskorú személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné, illetve ilyen személlyel hatalmi vagy befolyási viszonyba kerülne.

Az ügyészség azt indítványozza, hogy a vádlott beismerése esetén 11 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélje őt a Veszprémi Törvényszék.

(MTI)

Kiemelt képünk illusztráció. Forrása: Pixabay

Iratkozzon fel hírlevelünkre