2040-re vége a dalnak – esetleg kicsit később
Nem konteó. Az 1972-ben megjelent A növekedés határai című könyvben a híres Római Klub által megbízott 17 tudós ember megsaccolta, mi lesz az emberiség sorsa – ha már annyi esze van, amennyi van. Az akkori okosságot a közelmúltban rangos amerikai egyetemek, híres rendszerelemzők leporolták, átnézték és nagyjából jóváhagyták.
Nagyon fontos premisszákkal jött ki ismét a szomorú végeredmény, miszerint
ha minden jól megy, akkor legfeljebb a század közepéig húzzuk, aztán szépen lassan elindulunk a kőkorszak felé.
Van egy olyan forgatókönyv is, mely szerint talán mégsem, de ezt még azok sem gondolják komolyan, akik írták.
És ami ezt a végzetes hanyatlást előidézi, az nem más, mint a gazdasági növekedés leállása. Vagyis, ha nem megy saját elhatározásból, majd megy anélkül. A gazdasági növekedés megállása azért gond, mert az emberiség lélekszáma és igényei viszont töretlenül növekednek.
A kettő közötti gordiuszi csomó pedig a tervezett elavulás nevű pokoli találmány, ami felzabálja a bolygó összes energiahordozóját, ásványkincsét, cserébe vastagon beborítja szeméttel az eget-földet. Természetesen ez a mondat már nem a végóránkat kutató tudósok summázata, hanem csak egy vélemény.
Jól megszívjuk az 1000 óra alatt kötelezően kiégendő villanykörtét, a kötelezően bedöglendő nyomtatókat, a kötelezően felfutó nejlonharisnyát, a hat-tíz évre gyártott autókat meg mindent, aminek a megállapodások szerint rövid úton ki kell múlnia, hogy a kedves vásárló vásárló maradjon, amíg él.
A tervezett elavulás nevű kartellmegállapodást a világválságok megelőzésére találták ki, és lám – nem működött. Mert nem számoltak az amerikai bankfiúkákkal, a Lehmann Brothers-szel és társaival… 2008-ban mentünk globálisan a béka tangája alá, és végre mindenki rájött, hogy nem csak az amerikai költségvetési hiányt finanszírozza a dollár alapon szambázó nagyvilág, hanem még Jani Fater motoros kapájának hitele is onnan gyütt, meg oda is kamatozik.
Egyébként, a végtelen időkig fejlődő világgazdaság kábé annyira értelmezhető, mint az, hogy „…a Földgolyón belül van még egy golyó, ami sokkal nagyobb mint a külső…” Szóval ez már Hašek zseniálisan kitalált figuráinak is egyértelmű marhaság volt.
Ha az emberiség minden erejét összeszedi, legfeljebb kicsivel kevesebb, mint 150 millió négyzetkilométeren tud szóját termeszteni, hogy az olasz meg német növényolajipar szépen pöfögjön tovább. Ennyi ugyanis bolygónk szárazföldjének területe. Abban a pillanatban, amint ez kevésnek bizonyul a sampon és tusfürdő-gyártáshoz – gyűjthetjük újra a fahamut. Márpedig előbb-utóbb kevés lesz, mert ami elég 7 és félmilliárd léleknek, az kevés lesz tizetnötmilliárdnak. Ezzel az eugenikai érveléssel sokan egyetértenek,
valamiféle világméretű népirtásról ábrándozva.
Persze a megoldás létezik, de senki nem hiszi el, hogy az emberiség belátható időn belül képes lesz berendezkedni az osztozkodásra. Arra, hogy akinek van, az adjon annak, akinek kevés van. És azt sem hiszik, csak az utópisták, hogy a világ messze legnagyobb pénzkidobása – a fegyvergyártás, meg a háborúsdi – egyszer csak kimegy a divatból. Pedig ez zárójelbe tenné a homo sapiens minden leendő nyomorúságát.
Égjen hát a villanykörte száz évig (mert képes rá), gyártsanak autót, amely kiszolgál egy generációt (mert volt ilyen), ne fusson fel a nejlonharisnya sosem (miként az elsők), ne költsünk csirió dollárt hiperszuper haditechnikára, hanem ezen a pénzen oldjuk meg a… tudják, miket, hiszen közhelyek sokasága.
A szerző további írásait ide kattintva olvashatja.
Kiemelt kép forrása: Pixabay
