A tömeges nemváltoztatás semmiféle értelmes célt nem szolgál

– Azt láthatjuk, hogy baloldali-liberális mozgalmak erőszakosan próbálják megváltoztatni a korábban elfogadott társadalmi szerepeket. Mi lehet ennek az oka?

– Ha a társadalmi nemi szerepekre gondolunk, akkor kicsit messzebbről kell néznünk a folyamatot. A család- és gyermekvédelem és összességében a szociális szféra védelme – köztük a női érdekvédelem – a számunkra belátható történelmünkben baloldali érték volt, helyesebben a baloldal marxista gondolkodású vezérei és politikusai is kisajátították azt.

A jobboldal látszólag lemaradt e kérdésben, s megint csak azért, mert képviselőik nem voltak olyan hangosak, mint a kommunista szabadelvűek.

Magyarországon például Klebelsberg Kunó volt az, aki a nők képzését szorgalmazta, és a kint nő-otthon nő sztereotípia helyett a kint ember-otthon ember elképzelés víziójával segítette az egyenrangúság és a nemi szerepek kiegyensúlyozását, mégsem hallottunk róla eddig túl sokat.

Ilyenformán a baloldal módszeresen bekebelezte a női érdekvédelmet, belőle nőttek ki a radikális érdekvédők, akik a 20. század nyolcvanas-kilencvenes éveiben „összebútoroztak” a szélsőséges genderistákkal.

Nagyrészt politikai és hatalmi haszon vagy tudományos előremenetel reményében.

– Ezek a szélsőséges genderideológiák mennyire vannak jelen a tudományban?

– A társadalomtudomány több területén főképpen a szélsőséges nézetek uralják a mezőnyt. Számos kapcsolódó paradigma elvesztette eredeti jelentését. Például a társadalmi nemi szerepek mint tudományos kategória torzult, mert a gender-roles-ból eltűnt a roles, vagyis a szerep, miáltal maradt gender, vagyis szexus, amely mára azt hirdeti, hogy az emberek bátran váltogassák nemi identitásukat.

A társadalmi nemi szerep eredetileg azt rögzítette, hogy férfi és nő sztereotip tulajdonságokat vesz fel, illetve szerepköröket lát el.

Másik – és nagyon fontos – kérdés, hogy azok manapság a fennmaradás és az érvényesülés érdekében átalakultak, keveredtek, de nem a biológiai nem váltogatását jelentik.

– Ez a „tudományos” katyvasz mennyire jelenik meg a hétköznapok világában?

– Nem gondolom, hogy józan gondolkodású, baloldali érzelmű emberek tömegesen egyetértenének a szélsőséges irányzatokkal, amelyek által saját partnerük, házastársuk is potenciális célponttá válik. Sajnos bizonyos kérdésekben ez részben a nemzeti oldalra is igaz; pl. ha valaki kiejti a száján azt a szót, hogy feminizmus, akkor rögtön a nyakába kapja, hogy balliberális. Holott a nők történetének alapos tanulmányozása révén sok minden kiderülhet, ami legtöbbször az ellentéte a prekoncepcióknak.

– A nemiség újraértelmezésének, a nemi kisebbségek agresszív fellépésének mi lehet az oka?

– A nemiség liberalizálása egyfajta hamis szabadságjogot hirdet. Többnyire a légy önmagad-jelszó mögé bújtatják, s a „modern” értelmezés nélkülözi a törekvés nagyszerűségét. Önmagunk megtalálása valódi életcél, hiszen abban kiteljesedni, amihez tehetségünk, kedvünk van, jogos emberi kívánalom. A sikerért azonban meg kell küzdeni, és értelmes dolgokat szolgálni, legyen az létfenntartás vagy karrier, esetleg párhuzamosan mindkettő.

A tömeges nemváltoztatás viszont semmiféle értelmes célt nem szolgál.

Attól nem lesz jobb a társadalomnak, nem lesz jobb az egyénnek sem. Csak álságos figyelemfelkeltést eredményez, amely mögött nem áll valódi erőkifejtés. A nemet változtatók nagy részének életfogytig tartó programjává válik, hogy bizonygassák: ők a született nemükkel ellentétes neműek. Ez elviszi energiájukat, elvész a tehetségük, az álmaik, az életük.

Ráadásul mindez téves ideológiára és azokra az évezredes nemi sztereotípiákra épül, amelyek beskatulyázzák, milyen legyen a férfi, és milyen a nő.

– Az egyenlőség, a szabadság mennyire van jelen ezekben a mozgalmakban?

– A szabadság- és kisebbségjogok radikalizálódásakor a nők hitegetése folyik azzal, hogy ha férfiruhába bújnak, azzal férfi-előnyökhöz jutnak. Ebben akár még lehetne is ráció, de a szélsőséges feministák nem túl népes csoportja főképpen kreált problémák megoldását erőlteti, és az igazi érdekvédelem elvész.

A férfiak esetében pedig fizikai képmutatás történik: öltözködés, viselkedésmód, műtétek. Az egyik legszembetűnőbb például a sport területe, ahol férfinak született versenyzők indulnak a női mezőnyben, ami kifejezetten csalásnak számít.

A legszélsőségesebb irány pillanatnyilag a férfiak szülési „képességének” kidolgozása, amelynek az emberekben keltett szellemi-lelki zavarkeltésével nemigen foglalkoznak a kreátorok.

Kimarad ugyanis a szólamból a filozófia-etikai hatások mérlegelése, például, hogy az ily módon transzszexuálissá vált személyek rengeteget ártanak azzal, hogy beférkőznek a nők csoportjába. Ők egyértelműen hamis nemi attitűdöt sugároznak, amelyet a született nők legnagyobb része elutasít. A már meglévő mintáknak, feladatoknak viszont nem felelnek meg, mert nem hinném, hogy mondjuk a gondoskodói szférában, ami tradicionálisan nehéz női terep, a férfinak született transz-nők élen járnának.

De közben agresszívan kinyilvánítják új identitásukat, amellyel mintegy ellopják a nőiességet, karikírozzák a női nemet és hiteltelenné teszik az eddig elért emancipációs eredményeket.

– Milyen szerveződések állhatnak ezen tematika hangsúlyozása mögött?

– Egyértelműen politikai kötődésű szervezeteket látok, és mérhetetlenül erős haszonszerzési vágyat. A támadás egész pályás, eszközök és bábuk mozognak a szűk kockákon, és összehangolt narratívával ugyanazt fújják.

A szöveg mindig ugyanaz: a szabadságjogok érvényesítése, miközben óriási rabság keletkezik a lelkekben.

Az embereket lassan eljuttatják oda, hogy képtelenek lesznek bármely adottságukat elfogadni.

Bőrszínt, nemiséget, termetet, származást, képességet, s ha a saját teljesítményüket sem lesznek képesek objektíven mérni, és a hibáikat nem látják be, akkor olyan mértékű értékrendi válság köszönt be, amelyet nehéz lesz visszafordítani.

Sok-sok elégedetlen és boldogtalan ember „termelődik” így, aki másmilyen akar lenni, mint aminek született. Lelki hazátlanok, akik éjjel-nappal azt hallják, hogy minden tekintetben a saját kezükben van a sorsuk. És ez így nem igaz.

De mire rájönnek, eltelik az életük, és ott állnak kiégetten, egyedül, olykor plasztikázott szervekkel, és fogalmuk sem lesz arról, kicsodák, és mire használták fel őket.

A média csodálatos lehetőségeket, egyben veszélyeket hordoz magában, és mintaalkotó hatása jelentősen befolyásolja a tömegeket. Az emberek kíváncsian fogadják az újításokat, és sokaknak tetszik a mindenkori lázadás. Kifejezetten modernnek és jónak képzelik magukat, mert „üldözött csoportok” mellé állnak. Közben észre sem veszik, hogy a felnövő gyermekeik részére addig devianciának számító jelenségek (pl. pedofília) természetessé válnak.

– Az anyák és maga az anyaság fogalma mennyire sérül ezekben a harcokban?

– Jól mondja, ezek valóban harcok. Leginkább már gyermekkorban kell kezdeni a védelmet, hiszen a kislányokból fiatal, üde nők lesznek, belőlük pedig anyák, s remélhetőleg majd nagymamák. És az sem mindegy, hogy amiért dolgoztak, tanultak, azt miképpen tudják kiteljesíteni magukban. A fiúk, férfiak esetében ugyanez a helyzet. Számos régi, ma már nem aktuális patriarchális reflex működik még (férfi = aktív; nő = passzív), és azokhoz jöttek a szexista újak (promiszkuitás, pornográfia stb.). A rengeteg női válaszadó, akinek véleményével kutatásaim során találkoztam, szinte kivétel nélkül kinyilvánította, hogy kiemelt célja az anyaság.

Szeretne családban élni, lehetőleg hosszú távon ugyanazzal a társsal.

Az individualizmus korában – amelyet az említett szélsőséges irányzatok szítanak – viszont nem divat a hűség, a közösségi szellem, a társ lecserélése sokszor olyan, mint az átöltözés. A csapda ott húzódik, hogy hiába vesz fel valaki másik ruhát, ugyanazzal a mentalitással ugyanő bújik bele másnap, és kezdődik minden elölről. Nagyon fontosnak tartom a családi életre nevelési programokat; lehetne példát venni gyülekezetektől, plébániáktól, ahol a fiatalok az egybekelés előtt jegyesoktatáson vesznek részt.

Nemrég hallottam, hogy a fiatal párnak az esküvő előtt saját „alkotmányt” kellett írnia, amelyben megállapodtak abban, kinek mi lesz a dolga.

– A családot mint a legfontosabb társadalmi sejtet miért kívánják tönkre tenni?

– A család a legerősebb bázis, hiszen mindannyian többnyire hazaszaladunk, ha örömünk, bánatunk támad, vagy szeretnénk feltöltődni.

Közösen vagyunk erősek, és nehezebb elbánni velünk, mint a magányos, egyedülálló emberekkel.

Ez is oka lehet a támadásoknak, amelyek általában a közösségekre irányulnak.

A másik problémának az emberek célzott felhasználását tartom, amellyel szervezetek saját előmenetelük érdekében (pozíció, pénz, hatalom stb.) gyanútlan embereket használnak fel. Az érdekből és politikai megrendelésre hirdetett eszmék nagy része tudományos alapokra épül, amelyek az érdekek mentén valahogy mindig eltorzulnak. Még az sem vitatott, hogy hirdetőik között nincsenek őszinte, segítőkész aktivisták, de az ő hitüket, erejüket is leértékelik a hangoskodók, akik a rendből rendezetlenséget csinálnának, a közösségből megosztottságot, személyes vágyak érvényesítésével.

Ekképpen változott a liberalizmus radikalizmussá, a nemiség genderré.

A szabadelvű paradigmák terjesztői sok esetben figyelmen kívül hagynak alapértékeket, például a kategorikus imperatívuszt, ahogy Kant megfogalmazta: „Cselekedj úgy, hogy az emberiségre, mind a saját személyedben, mind bárki máséban, mindenkor, mint célra, sohasem mint puszta eszközre legyen szükséged.” Nos, mindössze ezt kellene betartani.

Tóth Gábor