Ítélet született a háromszoros gyilkos ügyében

Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Szolnoki Törvényszék kedden azt a rákóczifalvai férfit, aki megölt három embert 2017-2018-ban. A feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét a bíróság kizárta; az ítélet nem jogerős.

A döntést az ügyész tudomásul vette. A gyulai büntetés-végrehajtási intézetben letartóztatásban levő T. T. vádlott telekommunikációs eszközön keresztül fellebbezést jelentett be, védője szintén fellebbezett, felmentésért. Az ügyben másodfokon a Szegedi Ítélőtábla dönt majd, addig a vádlott letartóztatásban marad.

A bíróság a feltételes szabadságra bocsátás kizárásáról szóló döntése előtt figyelembe vette az igazságügyi pszichológus véleményét. A szakvélemény szerint a vádlott problémamegoldásai alacsony színvonalúak, indulatvezéreltek, felelőtlenek. A férfi szűklátókörű, más szempontjainak megértésére nehezen képes, érzelmi élete labilis, emellett agresszív és kiegyensúlyozatlan. A szakvélemény szerint igen nagy a veszélye annak, hogy idővel újabb, hasonló bűncselekményt követne el. A bíróság álláspontja szerint az ilyen személyiségű vádlott, aki a megbánás semmi jelét nem mutatta, soha nem lesz a társadalom hasznos tagja, nincs esély arra, hogy a társadalom törvénytisztelő tagjává váljon. A bíróságnak nemcsak feladata, hanem kötelessége is megvédeni tőle a társadalmat – közölte Nádor Zoltán bíró.
A vádlott tagadta a gyilkosságok elkövetését, és azt állította, hogy a nyomozás során kényszerítették a beismerésre, amit azonban nem támasztanak alá a védője jelenlétében történt kihallgatásaikor készült kép- és hangfelvételek.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség 2019 júliusában aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés és kétrendbeli kifosztás miatt emelt vádat a – korábban is erőszakos cselekmény miatt elítélt – felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt álló T. T. ellen. A bíróság a bizonyítási eljárás eredményeként a vádirat tényállását elfogadta ítélkezése alapjául, néhány pontosítással és kiegészítéssel – ismertette a bíró.


Hirdetés

A vád szerint a fiatal férfi alkalmi munkák révén ismerkedett meg a nála idősebb, egyedül, hozzá hasonlóan szűkös anyagi körülmények között élő, ugyancsak rákóczifalvai sértettekkel.

A vádlott valamennyi áldozatát puszta kézzel, kegyetlenül gyilkolta meg.

Első áldozata 2017. december 23-án, italozás és vita közben az anyját szidta a vádlottnak, aki emiatt szó nélkül agyonverte őt.

A férfi 2018. február 19-én rövid időn belül megölt még két embert, akik egymás kertszomszédjai voltak. Az események is hasonlóan zajlottak a két portán: a sértetteknek nem tetszett, hogy a vádlott hívatlanul megjelent náluk, ezért kiutasították őt a házukból, és közben felemlegették az anyját is. A vádlott emiatt rájuk támadt, megtaposta és addig bántalmazta őket, amíg meg nem haltak. T. T. mindkét sértettet kifosztotta, ruhaneműt, illatszert és élelmiszert vitt el tőlük.

(MTI)

 

Kiemelt képünk illusztráció.

'Fel a tetejéhez' gomb