Észak-Korea Ferenc pápa látogatására készül

Dél-Korea Nemzeti Hírszerzési Szolgálatának vezetője szerint lehet esély arra, hogy Ferenc pápa az észak-koreai fővárosba látogasson. Jelenleg azon dolgoznak, hogy Észak-Korea történetében először megtörténhessen egy pápai látogatás.

Park Jie-won, a dél-koreai központi hírszerzési ügynökség igazgatója július 5-én szólalt fel, a mokpói sanjeongdongi templom kisebb bazilikává való kinevezésének ünnepén:

„A különleges ok, amiért ma idejöttem az az, hogy bejelentsem, Kim Hee-jong Gwangju érseke, Alfred Xuereb Dél-Korea apostoli nunciusa, és én azon dolgozunk, hogy Phenjanba megszervezzünk egy pápai látogatást.”

A hírszerzés vezetője hozzátette: „Kérem, imádkozzanak azért, hogy a pápa meglátogassa Phenjant, és békét hozzon a Koreai-félszigetnek.”

Park egyébként rendkívül fontos szerepet játszott a 2000-ben megtartott első Korea-közi csúcstalálkozó megszervezésében.

Nemsokkal azután, hogy Ferenc pápa kinevezte You püspököt a Papi Kongregáció vatikáni prefektusának, a koreai püspök egy sajtótájékoztatón azt mondta:

Ferenc pápa kifejezte szándékát, miszerint szívesen ellátogatna Észak-Koreába.

Az Észak-Koreát érintő pápai látogatás lehetősége először 2018-ban vetült fel – írta a Catholic News Agency –, mikor a dél-koreai kormány szóvivője közölte: a diktátor, Kim Jong-un elmondta Moon Jae-in dél-koreai elnöknek, hogy „nagyon szívesen fogadna” egy pápai látogatást Phenjanban.

You püspök több alkalommal is ellátogatott e célból Észak-Koreába. Elmondta: „gyönyörű” lenne egy megvalósuló pápai látogatás, de „rengeteg lépést kell még megtenni”, hogy az létrejöhessen.

Észak-Korea néhány emberöltő óta a keresztényüldözés szempontjából a legrosszabb országként tartják számon. A keresztényeket szisztematikusan üldözik, letartóztatják, megkínozzák, agymosásnak vetik alá, de nem ritkán ki is végzik őket.

Az ENSZ 2014-ben egy 372 oldalas jelentést tett közzé, amelyben Észak-Korea emberiesség elleni vétségeit listázták, benne foglalva a kivégzéseket, rabszolgasorba taszítást, kínzást, bebörtönzést, kényszerített abortuszt, szándékos éheztetést.

A régmúlt vigasza – a jelen kilátástalansága

Phenjant egykoron a „Kelet Jeruzsálemeként” emlegették, és az északkelet-ázsiai régió központja volt. 

Az 1950-es Koreai háború kitörésével az északi területeken rengeteg papot fogtak el, öltek meg, némelyek azonban egyszerűen „eltűntek”.

A kommunisták által létrehozott 1988-as „Koreai Katolikus Egyesület” mindössze 800 tagot számlált. A társaságot a Vatikán nem ismeri el, mégis ez az egyike a három – a rezsim által támogatott és szigorúan felügyelt – egyházaknak.

Misét csak akkor tartanak, ha egy külföldi pap hivatalos látogatást tesz az országban. Vasárnaponként általában egy államilag erre a feladatra kijelölt személy igeliturgiát tart.

Az utolsó püspököt 1944 márciusában nevezték ki, jelenleg a pozíció betöltetlen – Észak-Koreában nincsenek helybéli katolikus papok.

Iratkozzon fel hírlevelünkre