Hurrá, a leggazdagabbak közé emelkedtünk!
„A választók lenézése, ha pusztán annyi [a] mondandója valakinek a jövőről: »folytatjuk«. A demokratikus ellenzék erői nem követhetik el azt a hibát, hogy erre csak annyit mondanak: »nem folytatjuk« – vezeti fel a dokumentumot bölcselkedve a főpolgármester, amitől sajnos már rögtön elkerekedik a szemünk. Ezek szerint ugyanis olyanok akarnák az országot vezetni annak minden bonyolult alrendszerével együtt, akik nem értik a logikai és tartalmi különbséget aközött, ha egy karakteres kormánypárt egy sikeres ciklus után az addigiak folytatását ígéri, illetve ha egy hatpárti, egymást csak kellő mennyiségű Unicummal elviselő konglomerátum választási programként annyit mondana, „nem folytatjuk”.
Bár az is igaz, hogy Karácsony Gergely esetében akár még megnyugtatóbb is lenne, ha egyszerűen azt ígérné, „nem folytatja” – abban ugyanis szerteágazó gyakorlattal rendelkezik. A nem folytatás mestere ő, mondhatni: nem folytatta a PhD-t, nem folytatta az angoltanulást, nem folytatná a főpolgármesterséget, tehát az lenne a biztos, ha gazdaságpolitikájának végigvitelével sem áltatná a választópolgárokat. De azért ha már így leírta, nézzük meg, milyen előfeltevésre is épül ez a program.
„Pusztán a kiváltságos 1 százalék gyarapodik, de a nemzet 99 százaléka igazából szegényebb lesz” – szögezi le a miniszterelnökjelölt-jelölt, amitől rémülten tekintek körbe. Nem tudom ugyanis nem észrevenni, hogy itt hever az asztalon egy szállásfoglalás a család három generációjának, merthogy újabban ilyesmire is telik. És úgy általában, a lakás se volt meg ebben a formában 11 éve. Attól tartok tehát, gyarapodunk. Márpedig ha abból indulunk ki, hogy Karácsony Gergelynek jó a helyzetfelismerő képessége és nem próbálja rettentő demagóg módon átverni a választókat (márpedig miért ne indulnánk ki ebből), akkor ez azt jelenti: benne vagyunk a kiváltságos 1 százalékban.
Azaz két és fél generációnyi alulfizetett gürcölést és a totálistól az átlagosig terjedő nélkülözést követően az elmúlt egyetlen évtizedben eljutottunk oda, hogy családunk minden tagja az 1 százaléknyi szűk elitbe tartozik, hisz gyarapodik. Ez azért megrendítő fejlődés. Ha viszont így állunk, akkor nyilvánvaló, hogy eszünk ágában sincs arra a politikai erőre szavazni, amely ezt az állítólagos 1%-ot szeretné megsarcolni: nem vagyunk mi a magunk ellenségei.
Természetesen az az elméleti lehetőség is fennáll, hogy messze nem vagyunk mi benne a felső százezerben, csak Karácsony Gergely hazudik szégyentelenül: noha azt állítja, hogy „igazából” a magyarok 99%-a süllyed lefelé a nyomorba folyamatosan, „igazából” pont nem. Ez elég kínos lenne, hisz maradéktalanul kimerítené a választók lenézésének fogalmát – abból indulna ki, hogy az ostoba plebs mindent bevesz, még akkor is, ha a saját bőrén tapasztalja az ellenkezőjét. Márpedig ez az opció tűnik valószínűbbnek, ha megnézegetjük a statisztikákat: az Eurostat adatai szerint hazánkban a súlyos anyagi nélkülözésben élők aránya 2012-ben még elérte a 26 százalékot, 2015-re már 20% alá csökkent, 2019-ben pedig már csak 8,7% volt – hét év alatt 1,8 millió magyar emelkedett ki ebből a kategóriából (összehasonlításképpen Görögország esetében ez az arány 19,5%-ról indult, 2015-re 22% fölé ment, és még 2019-ben is 16% körül alakult, Bezzegromániában 13% körül mozog). Ez azért mégiscsak olyan mutató, amire nehezen lehet azt mondani, hogy csupán a Mészáros-vagyon szépíti az átlagot. Ahogyan gyanús az is, hogy a legszegényebb 10% 2010-ben évente csupán 16 kiló gyümölcsöt és 45 kiló húst evett meg, 2019-ben viszont már 39, illetve 68 kilót. Nem valószínű, hogy a kiváltságos 1% fogyasztotta el a különbözetet, álruhás szegénynek öltözve. De a pesti dugók is sajnos pont a 99% gyarapodásáról tanúskodnak: míg 2010-ben 100 háztartásra 51 saját gépkocsi jutott, 2019-ben már 70.
Karácsony Gergelynek tehát sikerült olyan gazdaságpolitikai programot kidolgoznia, amelynek már a kiindulópontja is tetszés szerint cáfolható konkrét számadatok ezreivel vagy személyes tapasztalatokkal – de legalább a színvonal egyenletes, így a dokumentum folytatása is legfeljebb azok számára értékelhető, akik útmutatót keresnek a „hogyan üldözzük el offshore-paradicsomokba a tényleges vagyonokat, és adóztassuk szét helyette az itt maradó főorvosokat és tisztességes vállalkozókat” témában. Talán jobb lenne tehát, ha a főpolgármester visszamenne a városházára, és azzal foglalkozna, amiért fizetjük és amihez ért: napi 2-3 sajnálkozó, kormányszidalmazó poszt közzétételéből legalább baj nem lehet.
Francesca Rivafinoli
A szerző további cikkei itt olvashatók.
Kiemelt képünk forrása: MTI/Balogh Zoltán
