Ezrek tiltakoztak Burkina Fasóban az egyre véresebb terrortámadások ellen

Több ezren vonultak utcára szombaton Burkina Faso nagyvárosaiban, köztük a fővárosban, Ouagadougouban is, hogy az egyre romló biztonsági helyzet, az egyre gyakoribb és mind véresebb terrortámadások ellen tiltakozzanak.

„Hol az elnök?”– skandálták ritmusra a fővárosban a tüntetők, akik azt is kiabálták, hogy „Le a bizonytalansággal!”, „Ne hagyják magukra az embereket!” és „Legyen vége a vég nélküli támadásoknak!”.

A tiltakozást civil szervezetek is támogatták, de ez volt az első olyan felvonulás, amelyet az ellenzék Roch Marc Christian Kaboré államfő 2020-as újraválasztása óta szervezett. Eddie Komboigo ellenzéki vezető örömét fejezte ki, hogy sokan vonultak ki az utcákra annak ellenére, hogy a hatalom a menetek bojkottjára szólított fel.

„Kaboré első ciklusa alatt 1300 ember halt meg, és 1,2 millióan váltak földönfutóvá a dzsihadisták támadásai miatt. Félő, hogy ez csak rosszabb lesz, mert már most 300-an meghaltak, mióta újraválasztották”– mondta Komboigo.

Burkina Fasóban 2015 óta rendszeresek a dzsihadista támadások, amelyek egyre gyakrabban fordulnak elő, és egyre több áldozatot követelnek. 2015-ig békés együttélés jellemezte a különböző vallási felekezeteket. A Száhel-övezetet felforgató dzsihadista felkelés Burkina Fasót sem hagyta érintetlenül. Az elmúlt fél évtizedben az alapvető emberi jogok szinte megszűntek létezni a régióban. Az eredmény: több ezer halott és több millió földönfutóvá lett menekült.

A Hungary Helps Program 2019 óta van jelen a térségben, a személyes találkozókat azonban a legnagyobb titokban kellett megszervezni, ugyanis a keresztények és a mérsékelt muszlimok mellett a „nyugati” emberek is elsődleges célpontjai a helyi terrorszervezeteknek.

(MTI/Vasarnap.hu)

 

Kiemelt képünk forrása: linga.org

Iratkozzon fel hírlevelünkre