Bolti eladókat ölt meg a würzburgi késelő
Tisztázni kell, milyen szerepet játszott a 24 éves szomáliai férfi elmeállapota, illetve azt, hogy iszlamista nézetei mennyiben járultak hozzá a bűncselekmény elkövetéséhez – tette hozzá a miniszter. A nyomozók továbbra is azt feltételezik, hogy az elkövető magányos volt, nincsenek tettestársai.
A késelés öt súlyos sebesültje közül többen továbbra is az életükért küzdenek – mondta a miniszter, hozzátéve, imádkozik azért, hogy a válságos állapotban lévő sebesültek felgyógyuljanak.
Három nő halt meg egy áruházban – közölte Gerhard Kallert, Alsó-Frankföld kerület rendőrfőnöke szombaton Würzburgban. A gyanúsított közvetlenül a pénteki támadás előtt egy áruházban kések iránt érdeklődött, majd felkapott egyet a kirakatból, és egy bolti alkalmazottra támadt, akit halálosan megsebesített. A legfrissebb értesülés szerint két másik eladónőt késelt még halálra. Ezután egy bankban, majd az utcán támadt emberekre. Kallert köszönetet mondott az állampolgároknak, akik segítettek az elkövető elfogásában.
A gyanúsított, aki állítólag öt éve él Németországban, és legutóbb egy würzburgi hajléktalanszállón lakott, már ismert volt a rendőrség előtt korábban is.
A támadás után egy rendőr egy lövéssel leterítette az elkövetőt, aki nincs életveszélyben, csupán a lábán sebesült meg. A férfi korábban pszichiátriai kezelés alatt állt. Egyelőre nem tudni pontosan, hogy zavart elmeállapota vagy iszlamista indítékok miatt követte-e el a tettét. Hanjo Schrepfer, a gyanúsított mellé hivatalból kirendelt védő szombaton közölte, hogy három rendbeli emberölés és hat rendbeli emberölési kísérlet vádjával szombaton előzetes latartóztatásba helyezték a szomáliai férfit. Az ügyvéd elmondta, hogy a gyanúsítottal való beszélgetése után egyelőre nem talált iszlamista indítékra utaló jeleket.
A biztonsági erők szombaton közölték: a férfi a kihallgatás közben vallomást tett, amely alapján iszlamista indítékokra lehet következtetni.
Egyelőre úgy tudni, hogy a férfi nem állt kapcsolatban szalafista aktivistákkal. Horst Seehofer (CSU) szövetségi belügyminiszter megdöbbenésének adott hangot „az elképzelhetetlen kegyetlen cselekedet” láttán, és részvétéről biztosította az áldozatokat és a hozzátartozóikat.
(Forrás: MTI)
Kiemelt képünkön helyszínelő rendőr és mentősök láthatók 2021. június 25-én, miután egy szomáliai származású férfi késsel járókelőkre támadt és hármat megölt, ötöt megsebesített a bajorországi Würzburgban. MTI/EPA/News5/ Bauernfeind