Palkovics László: Ki kell törnünk a Trianon által okozott száz év magányból
– Ha Északkelet-Magyarországról beszélünk, akkor a rendszerváltás után bezárt gyárak és ipartelepek tucatjai jutnak az ember eszébe. Mi a helyzet ma a térségben?
– Mindaz, amit említett, már csak a múlt. A helyzet jelentősen megváltozott. Ha megnézzük, hogy 1990-től hogyan változott Magyarországon az ipar területi eloszlása, akkor azt látjuk, hogy minden területen tudtunk erősödni, így a mostani, Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna területén is.
Korábban a magyar gazdaság Esztergom–Budapest térségére és Győrre terjedt ki. Idővel és tudatos ipartelepítési stratégiával elkezdett kibontakozni a gazdaság dél-keleti irányba is. Heves megye és Borsod-Abaúj-Zemplén megye is fejlődik, iparosodik, új munkahelyek teremtődnek. Kecskemét mellé pedig most Debrecen zárkózik fel az autógyártással.
Gondoljunk csak bele, Kecskemét tíz év alatt telt meg beruházásokkal!
Miskolcon vagy Nyíregyházán azt látjuk, inkább munkaerőhiány van, mint munkaerő felesleg. Tény, hogy vannak elszórtan olyan részek – főleg a kisebb, aprófalvas települések – ahonnan be kell járni a városba dolgozni, de munka van.
Ettől eltekintve Heves megyében jól állunk: Eger az egyik legiparosodottabb városunk. Hatvan ugyancsak fontos húzóerő a térségben.
– Melyik zónákban vannak a legjelentősebb lemaradások? – Az Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zónában gondjaink inkább Nógrád megye keleti részén vannak, ezen kívül Délkelet-Magyarországon. Szeged és környéke sokáig nem volt kedvező az iparvállalatok számára, így modern ipari létesítmények nélkül maradt. Ez önmagában nem lenne baj, hiszen megmaradt az egyetemi kutatás-fejlesztés meghatározott központjának.
Nagy potenciált és nagy előnyt is jelenthet mindez, azonban ipari pozíciókat kell Szegednek is szereznie, hogy fejlődni tudjon.
Ha megnézzük a körülötte meghúzódó száz kilométeres sugarú kört, akkor azt láthatjuk, hogy két-három millió magyar ember élete függ a térség sikerességétől. 
– Míg Csongrád-Csanád megye lemaradt, nincs ütőképes ipari parkja, addig a határ túloldalán, a Délvidéken egy magyar gazdasági forradalomról beszélhetünk.
– Ez valóban így van, Észak-Szerbia mellett Horvátország határmenti területei is erősödni tudtak. Kedvezőbbé vált a külföldi befektetői csoportok számára. Magasabb hozzáadott értékre, innovációra van szükség, mert a multinacionális vállalatoknak is ez számít.
Szegedre nagyon kellene egy-két olyan nagyobb cég, ami katalizátorként tud a térség gazdasági életében jelen lenni.
– A trianoni országhatárok teljesen érthetetlenül, minden földrajzi sajátosságot figyelmen kívül hagynak. Hogyan lehet így működőképes gazdasági zónákat létrehozni?
– Elsőnek is, ki kell törnünk a Trianon által okozott száz év magányból! Ez a megállapítás különösen igaz Északkelet-Magyarországra is. Szlovákiával ma élénk gazdasági együttműködésben állunk. Ha rátekint a térképre, akkor azt is láthatja, hogy Kassát és Pozsonyt ma autópálya köti össze: ez az autópálya pedig Magyarországon keresztül halad át…
Egymás részei vagyunk, egymás sikerében vagyunk érdekeltek.
Ezt be kell látni, még akkor is, ha az elmúlt száz év nem mindig vezetett arra bennünket, hogy egymással együttműködjünk. Véleményem szerint az ellentétek fel fognak oldódni. A gazdasági érdekek, a multinacionális vállalatok mentalitása, menedzsmentje is erre mutat.
A régi idők sérelmeit felül fogják írni az új idők elvárásai. 
– Kelet-Magyarország határa ugyancsak nagyon mesterkélt. Az alföldi, illetve a partiumi városokkal lesz-e ismét aktív gazdasági kapcsolat?
– Nagyon fontos lenne, hogy a határon túli területekkel egy magasabb minőségű gazdasági kapcsolat épülhessen ki. Gondoljunk csak Nagyvárad esetére, ugyanazok a cégek vannak ott is jelen, mint Magyarországon.
Ezek főként német meghatározottságú vállaltok, ezért a német-magyar iparkamarán keresztül próbáljuk azokat a területeket földeríteni, ahol van közös gazdasági érdek.
Ilyen lehet például Szatmárnémeti és térsége. A gazdasági kapcsolatok aktivizálása érdekében már tettünk is lépéseket Szatmár megye irányába.
Nagy áttörést Kárpátalján, valamint Erdélyben kell elérni. 
– Ha megnézzük Nagyvárad–Debrecent, Kassa–Miskolcot, Szabadka–Szegedet vagy éppen Eszék–Pécset akkor ők egymás konkurenciái vagy kisegítői a térségben?
– Pécs esetében elmondható, hogy nem olyan jó a nemzetközi viszony. Eszék több szempontból valódi vetélytársa Pécsnek. Eszék és környéke hosszú évtizedek óta a horvát gazdaság egyik legiparosodottabb területe. Eddig ott nem találtuk meg az együttműködés lehetőségeit. Ugyanakkor, ha megjelennek olyan nagy cégek a környéken, akiknek súlya van, akkor azok ki fogják kényszeríteni az összefogást a különböző országok között.
Őket nem érdeklik a határok. A jövő ebbe az irányba mutat. 
– Akkor ezek szerint a többi város esetében jó az együttműködés?
– Meglátásom szerint igen. Szabadka nagyon sikeres város lett az elmúlt években, de nem Szeged rovására tette mindezt. Szabadka jelentős magyar lakossággal rendelkező város. Ott sikerült fontos megállapodásokat kötni Pásztor István úrral, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével. Keressük a közös érdekeket.
Ritkán szólunk róla, de fontos: Magyarországnak nem érdeke, hogy a határon túli településekről elvonzza a munkaerőt.
A magyar közösségeket helyi vállalkozásokkal, munkával lehet a szülőföldjükön megtartani. Az egység többnyire jellemzőbb ezeken a területeken.
A hosszú távú fejlődéshez tehát elsősorban felül kell emelkednünk a régi sérelmeken, ami mellett olyan komplex programokra és célzott beavatkozásokra van szükség, amelyek túlnyúlnak a határokon. Az elérhető gazdasági eredményeket felerősíti, ha a határon túl is erős és egységes rendszerben működő gazdasági térség működik, azonban fontos megtalálni azon érdekek metszetét, amelyek mindegyik fél számára kedvezően hatnak, mert a cél számunkra is a magyarság helyben gyarapítása a határoktól függetlenül.
Tóth Gábor
Kiemelt kép: Tóth Gábor, Vasarnap.hu
