A csodával határos Bányai Gábor képviselő felgyógyulása a koronavírusból

Összesen 111 napot töltött kórházban súlyos koronavírus-fertőzés miatt Bányai Gábor országgyűlési képviselő. Az elmúlt időszakban többször is rossz hírek érkeztek egészségi állapota felől, áprilisban családja imákat kért az akkor még lélegeztetőgépen, öntudatlan állapotban lévő szerettéért. Hétfőn azonban maga a képviselő tudatta közösségi oldalán: „Mérhetetlen boldogsággal jelentem, győztem!”

Sokáig tartott ez a harc, a vírus mindent megtett azért, hogy feladjam, de nem adom én olyan könnyen magam! Nagyon megküzdöttem a túlélésért! – írja hétfői bejegyzésében Bányai Gábor, Kiskunhalas és térsége kormánypárti országgyűlési képviselője. Mint tudatta: minden vizsgálati eredménye szerint a Covid okozta károkat „a szervezete meggyógyította”, tüdeje, melyet korábban menthetetlennek nyilvánítottak, Pünkösdkor „életjeleket kezdett adni”, majd – írja – mindössze két hét leforgása alatt gyönyörűen letisztult, szinte olyan, mint a betegség előtt volt. Így tüdőtranszplantációra sem lesz szükség.

Most a rehabilitáció következik – tudatta a képviselő, aki kifejezte háláját a Jóistennek, a családjának, a csodálatos orvosoknak és ápolóknak, illetve a polgároknak is. „Tudom, hogy több ezer ember imádkozott értem!” – tette hozzá.


Hirdetés

Hamarosan találkozunk! – zárta posztját a csodával határos módon felgyógyult képviselő.

Mint arról a Vasarnap.hu is beszámolt, korábban Aradszki András KDNP-s képviselő tért vissza az életbe – és azóta az Országgyűlésbe is – rendkívül súlyos, életveszélyes, koronavírus-okozta betegségből.

Orbán Viktor is üdvözölte a koronavírusból felgyógyult képviselőt

Igazi csoda: javult Bányai Gábor országgyűlési képviselő állapota

Kiemelt kép forrása: Bányai Gábor Facebook-oldala

'Fel a tetejéhez' gomb