Legkevesebb 130 áldozat egyetlen éjszaka alatt

A kormányzati jelentések szerint, feltehetően iszlamista szélsőséges támadók végeztek azzal a 130 civillel, akiken június 4-én, pénteken ütöttek rajta az ország északi térségében.

„A Yagha falut ért három órán át tartó mészárlásban, a fegyveresek válogatás nélkül tüzeltek mindenkire, felgyújtották a házakat és egy boltot is, majd robbanószereket hajítottak az aranybányász üregekben menedéket kereső civilekre”– számolt be az esetről a The Wall Street Journal.

Az akcióért egyelőre senki nem vállalta a felelősséget, a kormányzati tisztviselők azonban közölték: támadást szenvedett település az Iszlám Állam befolyásoltsága alatt lévő térségben fekszik. A szervezet az elmúlt hónapokban több száz helybélivel végzett.

Az országban 2015-ig békés együttélés jellemezte a különböző vallási felekezeteket. A Száhel-övezetet felforgató dzsihadista felkelés Burkina Fasót sem hagyta érintetlenül. Az elmúlt fél évtizedben az alapvető emberi jogok szinte megszűntek létezni a régióban. Az eredmény: több ezer halott és több millió földönfutóvá lett menekült.


Hirdetés

A Hungary Helps Program 2019 óta van jelen a térségben, a személyes találkozókat azonban a legnagyobb titokban kellett megszervezni, ugyanis a keresztények és a mérsékelt muszlimok mellett a „nyugati” emberek is elsődleges célpontjai a helyi terrorszervezeteknek.

Újraszervezi magát az Iszlám Állam a közép-afrikai keresztény országokban

2015 óta ez volt a legnagyobb mészárlás Burkina Fasóban

Kiemelt képünk forrása: linga.org (iszlamisták Burkinában)

'Fel a tetejéhez' gomb