Máris vereséget szenvedett az ellenzék a Fudan-ügyben

Sok víz lefolyt a Dunán azóta, hogy a progresszív értelmiség egyértelművé tette, adott egyetemet nem lehet világnézeti alapokon megítélni. Hiszen a CEU – mondták – a fejlett, nyugati világ egyik csúcsintézménye, amelyet a gaz kormány csak azért pécézett ki magának, mert nem tetszenek azok a morális alapok, amelyeken az egyetem működik. Azóta már tudjuk, hogy az Új Múlt Kft. ezen a kiálláson is dolgozott és pályaművet nyertek megoldásukkal.

Hiszen kiderült, mégiscsak számít, honnan jön az a bizonyos egyetem, és milyen szellemi hátteret hoz – szerintük – magával.

Így mára tudjuk, hogy a Fudan Egyetem, amely számos európai egyetemmel együttműködik, és ezzel az elmúlt években senkinek sem volt baja, nem a világ egyik kimagasló, tudományos műhelye, hanem komcsi kémképző.

Való igaz, kevesen gondoltuk volna, hogy a haladásra mindenkor olyan büszke baloldal többezres tüntetést ránt össze, hogy tiltakozzék egy felsőoktatási intézmény ellen, de furcsább eseményeknek is szemtanúi voltunk már. (Halkan hozzáteszem, lassan egy éve ez lehetett az első, normális tüntetési lehetőség, ragyogó idő volt, és az ellenzék legoptimistább beszámolói szerint voltak nagyjából 20 ezren. Na és? Akkor mi lett volna, ha dupla ennyien, tripla ennyien vannak? Semmi. Mi volt a következménye annak a rengeteg embernek 2002-ben, akik a Kossuth téren voltak? Semmi.)

Kommunistákkal a kommunisták ellen

E helyütt azzal sem foglalkoznék bővebben, hogy azok tüntettek egy általuk kommunistának aposztrofált egyetemmel szemben, akik választási szövetségben indulnak az MSZP utód- és az MSZMP utód-utódpártjával. Olcsó, könnyű pont ez, úriember tutira nem fogad és egyebek.

Azt viszont tudjuk, hogy Karácsony Gergelyék népszavazást szeretnének tartani a Fudan-beruházás kérdésében. A mesterterv valószínűleg az lehetett, hogy bedobják a népszavazás kérdését, a kormány pedig kapitulál.

Nem jött be.

Gulyás Gergely ugyanis bejelentette, hogy semmi akadálya a népszavazásnak, hiszen a budapestiek életéről szól a beruházás, így teljesen nyilvánvaló, hogy ha erről a népfelség elvét közvetlenül alkalmazva szeretnének dönteni a főváros lakói, hát akkor úgy dönthetnek. És ez az a pont, amire a már lázas levélírogatásba kezdő Gál J. Zoltán-tagozat tagjai, akik örömmel üzennek Pekingnek, ha már Budapesttől 30 kilométerre se tudnak senkit megszólítani, nem számítottak. Ők ugyanis alapvetően és teljességgel egy hosszan elhúzódó kommunikációs csatára számítottak. A politikai orákulumokban fel sem merült, hogy kéne B tervvel készülni.

Mert hogy áll most a helyzet? Adott egy kommunikációs gumicsont, ami rendkívül fontos az ellenzéknek, de ennél valamivel kevésbé a kormánynak. Innentől fogva a labda a baloldal térfelén pattog. Mert amíg a kormány részéről elég annyit mondani, hogy rendben, népszavazás, addig az ellenzéknél ébren kell tartani a forradalmi őrlángot. Az előválasztási küzdelmek mellett arra is figyelni kell, hogy folyamatosan tematizálják a témát, miközben ez meglehetősen nehéznek mutatkozik, látva a kormány abszolút konstruktív álláspontját.

Innentől kezdve az ellenzék nem engedheti el a témát, folyamatosan be kell hajtani a kommunikációs zsákutcába, ráadásul Damoklész-kardjaként az is ott lóg fejük felett, hogy ha tényleg eljut az ügy a népszavazásig, micsoda világraszóló blama lenne, ha az nem bizonyulna érvényesnek.

Vereség a startmezőn

Mindezek mellett eltörpül, hogy az összes többi kliséjükről is kiderült, mint hamis állítások voltak. Először a Fidesz–KDNP ideiglenesen, de végleg magához ragadta a hatalmat, aztán mégsem. Bezáratták a Parlamentet, aztán mégsem. Irgum-burgum valódi diktatúrát építettek ki, aztán mégsem. Ellehetetlenítették az ellenzéki előválasztásokat, aztán mégsem. Megtiltották a gyülekezést, aztán mégsem. Elvették örök időkre az önkormányzati jogokat, aztán mégsem. Van egyetlen olyan eset is, amikor nem estek pofára a világvégevárással a balosok? És lám, sokan még mindig elhiszik nekik az ostoba diktatúrázást, szabad sajtó hiányolást és a többit, és a többit. Nem érdemes visszhangkamrában élni, mert egyrészt rövid időn belül nagyon büdös lesz, másrészt hasonló csacskaságokat fogunk szajkózni.

Nagyon egyszerűen szólva, minden fellelhető szelet kifogtak a vitorlájukból, mert jobban már nem lehet tétet emelni az ellenzéknél – hiszen a kormány konstruktív –, viszont a téma hanyagolása vagy elfelejtése egyértelmű arcvesztés.

Nyilvánvaló, hogy ez a primér üzeneteikben nem látszik majd egy ideig, de elég volt egyetlen miniszteri nyilatkozat ahhoz, hogy a felépített stratégia semmivé váljon. És hol van még a valódi kampány?