Séta az életért: Elindult az életvédő menet a budapesti Hősök teréről

15:55 – Tokodi László atya a Deák téren úgy fogalmazott: szerinte az életvédelem nem hit, hanem értelem kérdése.

Vannak emberek, akik kiállnak a gondolkodás mellett. Ez nem egy keresztény rendezvény, de fontos, hogy megszólítsuk a nem keresztény embereket is, mert az ő köreikben talán többen vannak, akik abortuszt követnek el – hangoztatta.

A menet innen a Március 15-e térre indul tovább.

15:20 – A menet az Erzsébet téren át a Deák téri evangélikus templomhoz halad, majd onnan indul át Budára.


Hirdetés

15:05 – A Jókai térnél jár a menet. Dr. Kovács Zsolt protestáns lelkipásztor beszédében kiemeli: mindenkinek joga van az élethez. A beszédben a provokátorokra utalva azt mondja, az igazság fedetlen arccal jár.

A lelkipásztor beszéde közben egy hippi kinézetű provokátor megrongálta a szervezők autóját, majd megpróbálta megzavarni a beszédet. A lelkész – jelentette a helyszínről Vágvölgyi Gergely, a Vasarnap.hu főszerkesztője – bámulatos lelki nyugalommal kezeli a helyzetet és beszélget a provokátorral.

14:40 – Vonul a menet az Andrássy úton, rendőri biztosítással. Forgalmi fennakadás nincs, a résztvevők a járdát használják. A szervezők tájékoztatása szerint több kiemelt ponton, például az Oktogonon és a Március 15. téren is többen csatlakoznak majd a menethez.

Korábban írtuk:

A többségében piros pólókba, ingekbe bújó életvédőket két ellentüntető provokálta, akik mostanra elhagyták a helyszínt – tudósított Vágvölgyi Gergely. Mint beszámolt róla: a megnyitó beszédek az élet kultúrájának védelmére hívnak a halál kultúrájával szemben.

Együtt van jelen a Hősök terén domonkos szerzetes, katolikus plébános, fiatal életvédő aktivista, gyermekeivel érkező szülő és nagyszülők is.

Indulás előtt Michels Antal plébános áldja meg a résztvevőket. A résztvevők közösen imádkozták a Miatyánkot, az Üdvözlégy Máriát és elénekeltek a Boldogasszony anyánkat.

 

'Fel a tetejéhez' gomb