A Netflix ismét Jézust gyalázza – A CitizenGO aláírásgyűjtést indít

A keresztény szervezet a blaszfémikus jelenetek törlését szeretné elérni.

Nem ez az első alkalom, hogy a társadalmi igazságosságra és vallási, etnikai stb. csoportok érzékenységére oly érzékeny Netflix streamingszolgáltató egy botrányos műsort tesz elérhetővé felületén. Tavaly nagy felháborodást keltett a Cuties című film, melyet sokan azzal vádoltak meg, hogy a pedofiloknak kedvez, és tulajdonképpen egy gyermekpornográfiát népszerűsítő anyag. A filmben egyébként túlszexualizált 12-13 éves lányokat mutattak be, és rengeteg, már-már szoftpornó kategóriába eső jelenetet tartalmazott. 2019-ben pedig egy Jézust LMBTQ-személyként ábrázoló filmet mutattak be, melyért még azóta sem kértek bocsánatot. Sőt, most egy újabb botrányos, Jézust gyalázó tartalmat tettek közzé.

A Netflix legújabb Jézust kigúnyoló tartalma a Paradise P. D. rajzfilmsorozat 3. epizódjának 4. része, amelyben Jézus a kereszten fegyvereket tart a kezében, majd lejön a keresztről, hogy gépfegyverekkel megölje az üldözőit, és obszcén szexuális cselekedetekben vegyen részt.

Petíció indult a blaszfémia eltávolítása érdekében

A CitizenGO nevű szervezet már számos alkalommal ált ki a hagyományos, családpárti, keresztény és konzervatív értékek védelme érdekében. Ez ezúttal sem történt másképp, ugyanis petíciót indított, mellyel a blaszfémikus jelenetek törlését szeretné elérni.

Mint az a petíció leírásában olvasható, a Netflixen korábban közzétett Krisztus első kísértése című brazil film Jézust homoszexuálisként, Szűz Máriát házasságtörő nőként, Jézus tanítványait alkoholistaként ábrázolja. Míg Mohamed közel sem ilyen sértő ábrázolásai hatalmas felháborodást váltanak ki, és jellemzően a világsajtó is beszámol róluk, Jézus gyalázása nem üti meg a haladó újságírók ingerküszöbét, így erről az esetről szinte alig számolt be valaki.

A Netflix vezetői ahelyett, hogy belátták volna korábbi hibájukat, és bocsánatot kértek volna, újabb Jézust kigúnyoló és nevetségessé tevő tartalmat tettek közzé.

A CitizenGO nem adja fel, és tesz a változásért. Korábban tagjaink segítségével és az S4C News csapatával összefogva befolyásolni tudtuk a D. C. Comicsot, hogy töröljék az istenkáromló Második eljövetel című filmet. A Krisztus első kísértése című film kapcsán több mint másfél millió aláírást gyűjtött össze, majd hatalmas bojkottot szervezett a Netflixszel szemben.

A petíció egy nyílt levelet is tartalmaz, melyben azt írják, 

„… Mélységesen felháborít és elszomorít, hogy a Krisztus első kísértése című film után ismételten Jézust gyalázó tartalmat tettek közzé az oldalukon. … Be kell látniuk, hogy ezzel átlépnek egy határt. E legújabb Jézust gyalázó tartalom közzétételével újra szembeköpik őt és az őt imádó keresztényeket. Felszólítjuk ezért önöket, azonnal távolítsák el a Jézust gyalázó tartalmakat az oldalukról!”

Magát a petíciót itt lehet aláírni, álljuk ki közösen a blaszfémia és a digitális keresztényüldözés ellen!

A CitizenGO magyarországi képviselőjével, Schittl Eszterrel nemrégen készített interjút portálunk, melyet az alábbi linken keresztül tudnak megtekinteni:

Schittl Eszter: A genderlobbi visszafordíthatatlan károkat okozhat a gyerekekben

A Netflix és a blaszfemikus sorozatai – itt az új évad!

Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: pixabay.com

Iratkozzon fel hírlevelünkre