9 milliárdot fordítanak a Petőfi-emlékév méltó megünneplésére

Petőfi Sándor

A kormány 9 milliárd forintot biztosít a 2022-2023-as Petőfi-emlékév támogatására. Ebből egyaránt 3 milliárd jut a bicentenáriumi programokra, a vidéki múzeumok támogatására, valamint az irodalmi emlékházak és emlékhelyek fejlesztésére.

„Petőfi Sándor, a költőfejedelem születésének 200. évfordulója jó alkalom méltatni, újragondolni korának eseményeit és következményeit”– mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a keddi budapesti sajtótájékoztatón.

Az Országgyűlés tavaly nyilvánította a 2022-es és 2023-as esztendőt Petőfi Sándor-emlékévvé a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb és legismertebb alakja születésének 200. évfordulója alkalmából.

Kásler Miklós a bicentenáriummal összefüggésben annak hátterét világította meg, milyen események vezettek a 19. századi reformkorhoz. Megjegyezte, hogy Petőfi nem csak nagyszerű költő volt, de a radikálisok között megjelent a politikai palettán is. „Az 1848-as törvények tartósnak bizonyultak, és olyan viszonyok alakultak ki, amelyek biztosítani tudták Magyarország prosperitását”– fogalmazott a miniszter.

Bús Balázs, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke hangsúlyozta: az NKA arra fog törekedni, hogy 2022-ben a megalakuló két új ideiglenes kollégium pályázatai kapcsolódjanak az emlékévhez. A legfontosabb feladatnak a pályázatokban is a közösségépítést nevezte a pandémia miatt kialakult helyzetben. Ennek kézenfekvő eszköze a kultúra, ezért fontos annak szereplőit az államnak támogatnia.

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója arról beszélt, hogy megújul a PIM állandó Petőfi-kiállítása, összenyitják a Károlyi-palota udvarát a Károlyi-kerttel, emellett interaktív Petőfi-busz fogja járni a Kárpát-medencét vándorkiállítással, közművelődési, múzeumpedagógiai programokkal készülnek.

„Petőfi sorsa és életpályája magába sűríti mindazt, amit a reformkorban az anyanyelvi kultúra megszületése, érvényesülése, a modern magyar nemzet kialakulása, kulturális intézményeink megerősödése jelentett”– fogalmazott Demeter Szilárd.

Elmondta, hogy a bicentenáriumon megmutathatják, micsoda értéket képvisel a Kárpát-medencében található több száz magyar múzeum közgyűjteménye, emellett lehetőség lesz az elsősorban a reformkorhoz köthető irodalmi emlékházak és emlékhelyek megújítására is.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre