Rétvári: A Jobbikot zsebre vágták az oligarchák

Gyurcsány ellen tüntető pártból DK-mecénássá változott a Jobbik az elmúlt 15 esztendőben. Értékeiket megtagadták, kiüresedtek, ezért egyetlen politikai eszközük – és kiosztott szerepük – a provokáció maradt – mondta Rétvári Bence az Országgyűlésben szerdán.

Tizenöt éves az őszödi beszéd, az a beszéd ami egyértelműen a magyar demokrácia mélypontja volt. Mégis léteznek Magyarországon olyan politikai szekták, amik erre a beszédre épülnek, ilyen a DK.  A Jobbik 2006-ban az utcákon tüntetve vonult fel a liberális és baloldali kormány ellen, most mégis az őszödi beszéd elmondóját támogatják a választásokon – jelentette ki parlamenti felszólalásában Rétvári Bence államtitkár.

A képviselő idézett – a Jobbik hitelességét megkérdőjelezendő – a párt alapító nyilatkozatából: 

„A Jobbik elsődleges feladata a kommunista utódpárt és a vele összeforrt szélsőséges liberálisok eltávolítása a politikai hatalomból.”

Ehhez képest – emelte ki – a Jobbik egy  kommunista utódpárttal és a vele összeforrt liberális pártocskákkal közösen indul a választásokon.

Felemlegette a jobbik szóvivőjének nyilatkozatát is: 

„A Jobbik azért fog dolgozni, hogy Gyurcsány Ferenc az évértékelő beszédét az ország egyik legbiztonságosabb börtönének vagy fegyházának beszélőjében mondhassa el.”

Most a Jobbik azért dolgozik, hogy Gyurcsány Ferenc vagy Dobrev Klára miniszterelnökként beszélhessen Magyarországon – tette hozzá Rétvári.

Jakab Péter nyilatkozatait is idézte az államtitkár, amely szerint ő is ott volt a 2006-os tüntetésen. A riporter kérdésére válaszolva akkor elmondta, azért indul szövetségben a valamikori politikai ellenségével, mert meg kell adni a változás lehetőségét Gyurcsány Ferencnek.  

Azonban Gyurcsányné Dobrev Klára a múlt heti nyilatkozatában elmondta, egy igazságbeszédnek tartja az őszödi beszédet, büszke a férjére…

Rétvári Bence rámutatott, a Jobbikot zsebre vágták az oligarchák, néha Simicska Lajos, néha a Gyurcsány–Dobrev-klán.

„A Jobbik minden értékének hátat fordított, mindent eldobott, kiüresedett. Nincsenek elveik, nincsenek céljaik, egyetlenegy dolog maradt a Jobbiknak, a provokáció”

– fogalmazott a képviselő.

A teljes felszólalás Rétvári Bence Facebook-oldalán, ide kattintva tekinthető meg.

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre