Agrárminisztérium: fókuszban a biológiai sokféleség

Magyarországnak kiemelkedő természeti értékei vannak európai összehasonlításban, hazánk változatos ökológiai adottságai kedvezőek a biológiai sokféleség szempontjából – hangsúlyozták.

Kiemelték: az élővilág sokszínűségének megőrzése mindannyiunk közös feladata és felelőssége. Elkezdődött Magyarország új nemzeti biodiverzitás-stratégiájának kidolgozása, amely a következő évtizedre vonatkozó fő célkitűzéseket és a hozzá kapcsolódó intézkedéseket határozza meg, annak érdekében, hogy az élővilág meglévő változatossága hosszú távon is fennmaradjon.

Az Agrárminisztérium elkötelezett a biológiai sokféleség megőrzése mellett. Az aktív védelmi intézkedéseknek köszönhetően az elmúlt években több mint 100 ezer hektáron történt élőhely-rekonstrukció, ami jelentős mértékben segíti az élővilág sokszínűségének növelését és fenntartását – áll a közleményben.

A célzott természetvédelmi projektek hatására számos szűk elterjedésű veszélyeztetett faj esetében sikerült pozitív eredményt elérni, stabilizálni az állományukat. A túzokállomány hozzávetőlegesen 10 százalékkal, 1600 példányra emelkedett.


Hirdetés

A parlagi sas védelmét célzó pályázatoknak köszönhetően 100 párra szaporodott az állomány. Az elmúlt évtizedekben jelentősen, negyven párról 200-250 párra nőtt a magyarság szimbólumaként ismert turul, azaz a kerecsensólyom populációja. A rákosi viperák számára szaporítóközpontot hoztak létre, élőhelyeiket helyreállították és folyamatosan telepítik vissza az egyedeket – sorolták.

Idén a biológiai sokféleség világnapja alkalmából az Agrárminisztérium arra biztatja nemzeti parkjaink mellett a hazai kutatóközpontokat, tudományegyetemeket, állatkerteket, botanikus kerteket, arborétumokat, természettudományi múzeumokat, hogy csatlakozzanak az Együtt a biológiai sokféleségért! nemzetközi koalícióhoz.

Ennek az a célja, hogy az intézmények együttes erővel hívják fel a figyelmet a természeti válságra és emeljék fel szavukat az élővilág változatosságának megőrzéséért. Mindez különösen fontos a Biológiai sokféleség egyezmény világkonferenciája előtt, amelyet októberben rendeznek, és ahol a világ országai várhatóan kulcsfontosságú döntéseket hoznak az élővilág megmentése érdekében – fogalmazott a közleményben a tárca.

MTI

Kiemelt képünk forrása a Pixabay.

'Fel a tetejéhez' gomb