A nemzeti összetartozást erősítik

A szövetség az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a június 4-i nemzeti összetartozás napjához és a nemzeti újrakezdés évéhez kapcsolódóan hirdettek rendhagyó diákutaztatási pályázatot magyarországi és külhoni középiskolai osztályoknak.

A program célja, hogy – a járványügyi szabályokhoz igazodva – minél több középiskolai osztályközösség keressen fel belföldi honismereti kirándulásokon olyan helyszíneket, amelyek a magyar történelem meghatározó eseményeihez kapcsolódnak.

Az április 27-én meghirdetett pályázatra beérkező kérelmeket a szövetség folyamatosan bírálta el, hogy a kirándulások minél hatékonyabban megszervezhetők és lebonyolíthatók legyenek.

Az iskolák 300 ezer forint értékű utazási kerettámogatásra pályázhattak. A sikeresen pályázó iskolák listája elérhető a Rákóczi Szövetség honlapján.


Hirdetés

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára diákokkal beszélget a Rákóczi Szövetség Kárpát-medencei Középiskolás Táborának ünnepélyes megnyitóján Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi Tábor és Rendezvényközpontban 2020. július 6-án. MTI/Balázs Attila

'Fel a tetejéhez' gomb