Megkülönböztetés helyett inkább a kamillatea űzze el a koronavírust

Az oltatlanok és a sárga csillag

Van, aki az ún. „megkülönböztetés” elleni küzdelmében a zsidó emberek második világháborús megkülönböztetésére alkalmazott sárga Dávid-csillagba írja a kifejezést: „nem oltott”. Önmagukra ilyen módon az ártatlan áldozat jelét címkézik, természetesen minden alapot nélkülözően. Tegyük hozzá azonnal, hogy ez a nagyon világos párhuzam teljességgel méltatlan az ártatlanul elhurcolt és lágerekben megölt sokak emlékéhez. Hiszen az oltatlanok esetében egy önként és szabadon vállalt döntésről van szó, amely az indokolt egészségügyi eseteket nem számolva leginkább hisztériában ölt testet. De ismerjük el, felettébb hangzatos!

A hisztériázók bátran harsogják, hogy ők nem lesznek kísérleti egerek a vakcinák tesztelésében. Ebből az álláspontjukból semmi sem képes kibillenteni őket. Ha azonban élesebb szemmel figyelünk, ugyanazok szólnak az oltás és a védettségi igazolvány ellen, akik az ország bármikori vezetőinél is jobban tudják, hogy miként kellene hazánkat vezetni. Állításaik mögül előbb vagy utóbb kibújik azonban a hozzá nem értésük.

Oltott kontra nem oltott

Nézzük csak az oltott-oltatlan kérdéskört! Azt mondják, nem adatják be maguknak a vakcinát. Tekintve, hogy jelenleg mindenki szabadon dönthet ebben a kérdésben, egyre inkább elterjed az a vélekedés, hogy ez egy egyszemélyes betegség. Ám a hangadók ezen a ponton (is) nagyon, de nagyon tévednek. Meg kell jegyeznünk, hogy

a koronavírus-járvány világméretű fertőzés, amely nem az egyes emberek szintjén értelmezendő, hanem társadalmi szinten.

A beoltottság kérdése tehát nem csak az egyénekről szól, hanem a szomszédom, a közösségem, az iskolám, a városom, megyém és az országom, végül pedig a világ egészségéről. Ezért nem szabad elfelejtkezni arról, hogy még ha meg is marad az egyéni döntés lehetősége, de annak meghozatalával egy egész nemzet sorsával kapcsolatban is határozok.

Mélyvíz csak úszóknak!

És a megkülönböztetés? Igen, kérem szépen, megkülönböztetés az van.

Tudom, hogy már régen mehettünk el az uszodákba, de emlékeztetnék mindenkit arra, hogy a sávjelzéseknél szintén csúnya megkülönböztetés fedezhető fel. Vannak a sima sávok, meg azok, amelyekhez kiírták: „csak úszóknak”.

Gondoljuk csak bele! Az uszoda vezetése azért jelzi a többitől megkülönböztetve, hogy fenntart egy sávot vagy kettőt az úszóknak, mert nem szeretné, ha a hatéves gyermekünket maga alá sodorná a deltavállú vízipólós termetű sportman. Szeretetből különböztetnek meg, mert mindenkinek a javát szeretnék. Ha pedig nem tartjuk be a szabályt, az uszodamester olyan kíméletlenül belefúj a sípjába, hogy az embert még a vízben is kiveri a víz.

A kirekesztő védettségi igazolvány

A védettségi igazolvánnyal kapcsolatban ugyanez a helyzet.

Az állami gondoskodás része, hogy jelzik számunkra azokat a helyeket és eseményeket, ahol az oltást nem kapottak nagyobb eséllyel megfertőződhetnek. A közösség figyelmessége jelenik meg ebben.

Mindazok, akik élhettek az oltással, és ezáltal tehettek valamit a saját részükről a vírusveszély közösségi elhárításában, ugyanettől a felelősségtől és szeretettől vezérelve most megóvják a be nem oltottakat a fertőződéstől, és az egész közösséget segítik a járvány megállításában.

Ha oltásról van szó, a közösség nem fontos, máskor viszont igen

Nehéz azt felfogni, hogy akik mondjuk a rejtett chipektől való félelmük miatt, vagy a már említett „kísérleti patkányságot” elkerülendő oltatlanok maradnak, és nem tették vagy nem tehették meg, hogy a közös veszély ellen az oltás elfogadásával fellépjenek,

most miért verik a tamtamot, hogy azért a közösségi létből részt kaphassanak?

Sajnos sok oltatlan már annyira „natúr” lett, hogy a jellemzően feleslegesnek mondják még az egészségügyi óvintézkedéseket is. Az ország vezetőinél vezetőbbnek képzelik magukat, az orvosoknál pedig orvosabbaknak. Semmi baj, drukkolunk a sikerükért:

a kamillatea űzze el a koronavírust az életükből.