„A Szentlélek küldött oda” – mondta a rendőrök előtt térdelő nővér

Ann Rose Nu Tawng nővér fényképe – amint a katonai puccs közepén a rendőrök előtt térdel, védve a tüntetőket az erőszakos túlkapásoktól – bejárta a világsajtót. Most egy római lapnak videóbeszélgetésben nyilatkozva elmondta, miért tette.

„Mélyen éreztem, ahogy a Szentlélek munkálkodik”– közölte Ann Rose nővér, majd hozzátette, az Oltáriszentség előtt való imádság adott neki ahhoz erőt, hogy a rendőrök és a tüntetők között, a káosz közepén le tudjon térdelni.

„Annak ellenére, hogy az üldöztetés pillanatait éljük, leginkább az Isten dicsérete segített a legtöbbet.”

Ann Rose Tu Tawng az észak-burmai Xavéri Szent Ferenc nővéreinek közösségéhez tartozik.


Hirdetés

A nővér elmondta, hogy a március 8-i eset már a második ilyen alkalom volt, hogy a rendőrség elé térdelt, de visszaemlékezett arra is, hogy miképpen segítettek aznap a sebesülteket a kórházakba juttatni.

„Három hónap alatt 800 ember halt meg. Nagyon aggódom, mi lesz itt még”– közölte Ann Rose nővér.

A szerzetesnő a nemrégiben kiadott, Öljetek meg engem, ne őket című könyvéről is beszélt, amelyben részletesen leírja, hogyan élte meg az egész mianmari konfliktust.

Ann Rose nővér Ferenc pápa irányába is kifejezte háláját, amiért olyan sokszor szót emelt a burmai helyzetet illetően.

A március 8-án készült híres felvétel Ferenc pápát is megérintette. „Én is vele térdelek Mianmar utcáin és azt mondom: »elég az erőszakból«”– nyilatkozta március 17-én a szentatya.

Ferenc pápa a Rómában élő burmaiakért május 16-án fog szentmisét bemutatni.

Május 11-én volt éppen 100. napja, hogy a mianmari hadsereg puccsot követett el az országban. 

 

Kiemelt képünk forrása: EWTN News/Twitter (képernyőkép)

'Fel a tetejéhez' gomb