Merkely: nem szabad elveszteni az oltakozási kedvet

A kimagasló magyar oltási eredmények ellenére sem szabad hátradőlni, nem szabad elveszteni a koronavírus elleni oltakozási kedvet - mondta a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Merkely Béla úgy fogalmazott, hogy a harmadik hullám leszálló ágában is vannak figyelmeztető jelek. Példaként említette, hogy naponta nagyjából százan halnak meg a vírusfertőzés következtében.

Hangsúlyozta, a lakosság a média és a közösségi felületek hatására kivár az oltakozással, ami további megbetegedésekkel jár.

A Semmelweis Egyetem rektora ezért mindenkinek azt javasolta, használja ki a lehetőséget, és igényeljen egyet a rendelkezésre álló vakcinák közül, mivel mindegyik ugyanolyan hatást vált ki.

Merkely Béla megismételte, ötmillió beoltott elérése után nem fordulhat rossz irányba a koronavírus-járvány.

A rektor bátor és jó döntésnek nevezte, hogy Magyarország az Európai Unióban elsőként alkalmazta a kínai Sinopharm cég vakcináját, ami sokat tett hozzá ahhoz, hogy újrainduljon az élet Magyarországon.

Kiemelte, biztos volt benne, hogy csak idő kérdése, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) elismerje a Sinopharm-vakcina hatásosságát, amit szerinte hamarosan az európai és az amerikai gyógyszerügynökségek is megtesznek majd.

Elmondta, a Semmelweis Egyetemen csaknem hatezer koronavírusos esetet kezeltek, és egyszer-egyszer olyat is tapasztaltak, hogy valakinek két vakcinát követően kórházi ellátást igénylő megbetegedése lett, és ebben nem volt különbség az alkalmazott oltóanyagok között.

A Sinopharm vakcinája jól tolerálható, tehát kevés oltási reakciót fejt ki, emellett könnyen szállítható és hosszú ideig biztosítható például oltóbuszokon – jegyezte meg Merkely Béla, aki arra is felhívta a figyelmet: a családok és a nemzet immunitása szempontjából sem elhanyagolható, hogy Magyarországra 1,2 millió Sinopharm-vakcina érkezett eddig.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Merkely Béla rektor beszédet mond a Semmelweis Egyetem II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának felújított, steril, a baktériumok és vírusok ellen védelmet nyújtó speciális légtechnikai és nyomásszabályozó rendszerrel bõvített hemato-onkológiai  osztályának avatásán 2019. október 7-én. MTI/Kovács Tamás

Iratkozzon fel hírlevelünkre