Előválasztási színházról beszél a DK veszprémi politikusa

Korábban kijelentette, hogy függetlenként elindul az ellenzék országgyűlési jelöltjeinek előválasztásán, ehhez pedig 400 ajánlást kell összegyűjtenie. A DK azonban saját helyi ügyvédi irodájának vezetőjét, Csonka Balázs „civil” jelöltet támogatja Kataniccsal szemben, aki a háromfős városi DK-frakciót vezeti.

„Úgy hiszem, az a helyes, ha nem a fővárosból mondják meg, ki legyen vidéken a Fidesz jelöltjének a kihívója.” Katanics Sándor szerint a jelenlegi ellenzékre titkos belső paktumok árnyéka vetül, amely veszélyezteti az előválasztás sikerét, és bár nem tagadja személyes ambícióit, mégis úgy érzi a választási sikerre a veszély nem ő, hanem a belső, a nyilvánosság előtt nem vállalható megállapodások.

Az elmúlt két évtizedben tanárként dolgozó DK-s képviselő civilben középiskolai matematika- és fizikatanár. 1998 óta több ciklusban volt önkormányzati képviselő, 2019-ben pedig a DK veszprémi polgármesterjelöltje volt és nyert önkormányzati képviselői posztot. A jelölt 2006 és 2010 között MSZP-s képviselő volt, és részt vett a Gyurcsány-párt veszprémi alapszervezetének létrehozásában is. Veszprémben barátaival ő alapította a DK alapszervezetét, amelynek a legutóbbi tisztújításig volt az elnöke.

Most azonban úgy véli, hogy a fővárosi pártelnökségek elvitatják a helyi politikai szervezetek meghatározó szerepét a jelöltek kiválasztásában és elveszik a lehetőségét annak is, hogy legyőzhető legyen a Fidesz. Úgy véli, fontos lenne, hogy az előválasztás átlátható és az azzal kapcsolatos szabályok mindenki számára közismertek legyenek.


Hirdetés

Egyes választókerületekben „a pártok saját (erős) jelöltek megnevezése helyett egyre több helyen jelentik be az egyik, másik párt jelöltje melletti kiállásukat”. Ezért cserében más körzetekben pár nap múlva megmegkapják egy másik, az adott párt számára fontos választókerületekben az ő jelöltjük támogatását viszonzásként.

„Színházi előadásra vagy előválasztásra készülünk?” – teszi fel végezetül a kérdést a DK veszprémi politikusa.

(Mandiner)

Kiemelt képünk forrása Katanics Sándor Facebook-oldala.

'Fel a tetejéhez' gomb