A félvér gyermek homoszexuális nevelőapja nem lehetett tagja a szülői munkaközösségnek, mert túl fehér

fehér fekete kezek, diverz

Mely tényezők a sokszínűség kritériumai 2021-ben? Vagy úgy is feltehetném a kérdést, hogy a kedves olvasók szerint egy homoszexuális kapcsolatban élő, egy kislányt örökbe fogadó férfi elég sokszínűnek számít-e. Természetesen a kérdés csupán költői, hiszen egy fontos tényezőről megfeledkeztünk (már amellett, hogy természetesen egy férfiról beszélünk, aki ráadásul horrible dictu születésétől kezdve férfi, még ha homoszexuális is – az manapság már nem elég). Ez pedig nem más, mint a bőrszíne, az ugyanis fehér.

Az egészen szürreális történetről a Daily Mail számolt be. Seth Brenzel homoszexuális fehér nevelőszülő, aki ráadásul egy gyermek nevelőapja, és a San Franciscó-i oktatási tanács önkéntes szülői bizottságába szeretett volna felvételt nyerni. Ez nagyjából egy iskolai szülői munkaközösségnek felel meg, melynek 15 állandó tagja lehet maximum. Majdnem kétórás vitát tartottak a buzgó (és természetesen sokszínű) tanácsnokok, hogy Brenzel is egy lehet-e közülük, ám végül a csatlakozása ellen érvelők diadalmaskodtak. Állításuk szerint ugyanis a tanács nem elég sokszínű, és éppen ezért a férfi bőrszínét nem tartották megfelelőnek.

Ez a szélsőségesen rasszista érvelés azért is nevetséges, mivel a tizenöt fős tanácsnak jelenleg csak tíz tagja van: két fekete anyuka, egy ázsiai-amerikai, három latinó, egy csendes-óceáni és három fehér. Ezek a számok véleményem szerint kifejezetten a sokszínűségre utalnak, főleg, ha hozzávesszük azt a tényt, hogy Brenzel lenne az egyetlen férfi közöttük.

A fehér történelmi személyiségeknek is menniük kell

Ha ez nem lenne elég, San Francisco oktatási tanácsának volt néhány hasonlóan felháborító intézkedése az elmúlt időszakban. Nemrégen például 6:1 arányban megszavazták, hogy George Washington, Thomas Jefferson és Abraham Lincoln (az Amerikai Egyesült Államok korábbi, nagy nevű elnökei, akik rengeteget tettek az országért) nevét el kell távolítani a kerületi intézményekből.

Ennek eredményeként 44 iskolának kellett megváltoztatnia a nevét, miután a testület tagjai úgy ítélték meg, hogy a történelmi személyiségek rasszizmushoz kötődnek vagy „becstelen az  örökségük”. Az igazán elképesztő, hogy a bizottság nem konzultált történészekkel a döntés meghozatala előtt. Állítólag a Wikipédia és más, nem tudományos források alapján határozták meg, hogy mely személyiségek voltak rasszisták és van „becstelen örökségük”.

Ezek alapján ki lehet jelenteni: a sokszínűség kizáró ok, ha az illető fehér. Az eddigiekben, ha valaki legalább egy „elnyomott” kisebbséghez tartozott (pl. homoszexuális) már belefért a diverzek elit-klubjába. Mára azonban, ha nem megfelelő a bőrszíned, nem lehetsz tagja a szülői munkaközösségnek. Egyelőre itt tartunk. Azt viszont senki sem tudja, hogy a jövőben miből fogják kizárni a fehéreket. Az „elnyomónak” bélyegzett csoportok (fehér, keresztény, heteroszexuális és férfi – Niedermüller Péter óta ismerjük a nemkívánatos tulajdonságokat) egyre inkább elnyomottakká válnak. Csak ezúttal nem a társadalmi igazság harcosainak a képzeletében, hanem a valóságban.

Addig tartott a BLM-tüntetés, amíg ki nem derült, hogy az áldozat fehér

Önnek ki a kedvenc ugandai fagottművésze?

Kiemelt képünk forrása: pixabay.com