Kocsis Fülöp metropolita: A görögkatolikusok hidat képeznek Kelet és Nyugat között

– A magyarok között mióta van jelen a keleti kereszténység?

– A honfoglaló magyarok között több fejedelem és a hozzátartozó személyek már bizánci keresztények voltak. Ezt, bár ismert tény volt, a magyar történetírás sokáig nem nagyon emlegette. Talán azért is, mert a katolikus és az ortodox egyházak között évszázadokon át súlyos ellentétek voltak, és az ortodoxokat eretnekeknek tartották. Így a középkori magyarok nem dicsekedtek a keleti kereszténységet követő ősiekkel. Azóta ez megváltozott, mivel a katolikus egyház az ortodoxokra is úgy tekint, mint Krisztus alapította apostoli egyházra.

Büszkeséget jelent, hogy a honfoglaló őseink között voltak bizánci keresztségben részesülők.

Annak ellenére, hogy Szent István Rómától kért misszionáriusokat, Bizánccal megmaradt a szoros kapcsolat, és Magyarországon egészen a tatárjárásig virágzó keleti szerzetesi és egyházi élet volt. Érdekes mozzanat volt 2000-ben, amikor is Bartholomaiosz pátriárka Magyarországra érkezett, bejelentve, hogy a keleti egyház szentjei sorába vette fel Szent István királyt és Hierotheosz püspököt. Ennek kapcsán egy-egy ikont és Athosz hegyén készül officiumot is hozott két szentünk tiszteletére. Szívesen hangoztatom, hogy a bizánci egyház a Kárpát-medencében a kezdetektől jelen volt, és az 1054-es egyházszakadás után is nagyon sokáig fennmaradt. A két egyház teljes békében élt egymás mellett. Ennek a legszebb példája a tihanyi bencések és a barlangmonostorban élő, Kijevből származó szerzetesek együttélése. Erről egy 1354-ben készül egyházi irat tanúskodik, tehát még jóval a tatárjárás után is éltek itt keleti szerzetesek.

Mi Magyarországon nem vettük észre az egyházszakadást.

– Honnan származik a magyar görögkatolicizmus?

– Az egyházban mindig is élt az egység visszaállításának igénye. Ennek részeként történt, hogy egyes keleti egyházrészek egyesültek Rómával. Ennek előmozdításában a jezsuiták sokat tettek. Ennek első állomása volt a breszti unió, amelyben több püspök és keresztény közösség lépet egységbe Rómával. Ezt követte a mi vidékünkön az ungvári unió 1646-ban.

Az egyházszakadás borzalmasan fájdalmas sebe a kereszténységnek, és számos próbálkozás volt, és van még ma is, hogy az egység újra helyreálljon.

Mára már azonban az kristályosodott ki, hogy az egyház egységének  kérdésében a  görögkatolikus egyházak kialakulása nem a követendő példa. Nem helyes, hogy némely egyházrészek úgy egyesülnek Rómával, hogy közben a sajátjuktól elszakadnak. Sokkal inkább úgy kell keresni az egységet, hogy az ne jelentsen szakítást a másik oldalon. A mostani magyar görögkatolikus egyház az említett ungvári unióhoz köthető. Akkor még a történelmi Magyarországhoz tartozott Ungvár, de az unió javarészt szlávokat, ruszinokat, románokat érintett. Persze, voltak köztük magyarok is. Ez utóbbiak az 1700-as évektől kezdve egyre inkább megerősödtek, és igényelték, hogy ők is a saját nyelvüket használhassák a keleti szertartásokon, mint a Monarchia többi kisebbségi nemzete. Az önálló magyar görögkatolikus egyház azonban majd csak 1912-ben jött létre a nagy többségében magyar nyelvű hívek közösségeiből. Ez elválást jelentett a munkácsi egyházmegyétől, de a testvéri kapcsolat megmaradt. A háború és Trianon tragédiája végképp elszakított minket egymástól. Ettől kezdve a maradék történelmi egyházmegyében fejlődött tovább a közösségünk egészen 2015-ig amikor annyira megerősödtünk, hogy Ferenc pápa három egyházmegyével megalapította a magyarországi metropóliát.

– A Kárpát-medencében beszélhetünk a bizánci kereszténység folyamatos jelenlétéről?

– A honfoglaló magyaroktól számítva történelmi jogfolytonosságról nem beszélhetünk. Igaz a keleti és nyugati egyházak békében éltek egymás mellett a Kárpát-medencében, de Bizánc elestével megszakadtak, felmorzsolódtak a diplomáciai kapcsolatok, így halványodott el a keleti egyház jelenléte. A 14. században végleg megszűntek a keleti szerzetesi házak, a monostorok elnéptelenedtek, romos állapotba kerültek. A keleti egyházakban mindig is fontos szerepet játszott a szerzetesi élet, ezért kevés esély van arra, hogy ezek nélkül megmaradtak volna a bizánci rítusú magyar közösségek. Folytonosságot tehát nem feltételezek, de azt a szellemi kapcsolatot annál hangsúlyosabbnak tartom, hogy a magyar népnek kezdettől fogva volt kapcsolata a bizánci kereszténységgel és ma is vannak olyanok, akikben ez a fajta keleti lelkiség nagyon is otthonra talál a szívében.

Ebben az elnyugatiasodott társadalomban nekünk, görögkatolikusoknak nagyobb fogékonyságunk van a keleti misztikus lelkiségre.

– Akkor kimondhatjuk, hogy a görögkatolikusok összekötik a Keletet a Nyugattal?

Egyértelműen így van. Én hitvallásként mondom, hogy a mai magyar görögkatolikusságnak ebben nagyon nagy szerepe van.

Úgy állunk a két egyház, a keleti meg a nyugati között, mint egy híd, amely akkor átjárható, hogy mind a két oldalon biztos pillére van. Mi otthon vagyunk a keleti egyházban is meg a nyugatiban is.

Fontos különbség azonban, hogy míg Romániában és Ukrajnában a görögkatolikusok az ortodox testvérek mellett kisebbségben vannak, mi, Magyarországon a római katolikusok mellett számítunk kisebbségnek. Talán ezért is alakult ki nálunk feszültség mentesebb kapcsolat az ortodoxokkal.  Magyarországon szerves és testvéri kapcsolatunk van a katolikus egyházzal, miközben tudatosan vállaljuk a keleti egyházhoz való tartozásunkat is. Az elmúlt évtizedekben erre a Szentszéktől is volt fogékonyság, főleg II. János Pál pápa részéről, aki szerint:

A görögkatolikusoktól nem azt kell elvárni, hogy minél katolikusabbak legyenek, hanem hogy a katolikus egyházon belül minél hűségesebben képviseljék az ortodox egyház értékeit.

A szent pápa Orientale Lumen kezdetű apostoli levelében fogalmazta meg, hogy a katolikus egyházon belül a görögkatolikusoknál tündököljék fel kelet világossága. II. János Pál pápa ezt a görögkatolikusokra bízta. Mi, magyarok mi is ezt valljuk. Van létezik egy másik törekvés is, a görögkatolikusok belső összetartása. Nagyra becsült elődöm Szilárd püspök indította el azt a jelentős mozgalmat, hogy elhívta Máriapócsra az összes Európában székelő görögkatolikus püspököt. Ez végül, mondhatni, intézményesült és évente találkozunk mindig valahol.

– Miben változtatta meg a magyar görögkatolikusság életét a hat évvel ezelőtti pápai rendelet, ami a metropólia megalapításához vezetett?

– Az egyik legérzékelhetőbb változás, hogy egy helyett három püspök lett három püspöki székhellyel és székesegyházzal. A hajdúdorogi egyházmegye mellett, létrejött a miskolci és a nyíregyházi egyházmegye. Így három központtal sokkal dinamikusabban tud fejlődni a görögkatolikusság. Csendben elárulom, hogy egy egészséges rivalizálás is kialakult az egyházmegyék között. A három püspökségnek megvan a saját élete, de azért megmaradt az együttműködés, vannak közös programjaink, törekvéseink, vannak közös intézmények. Ilyen a Szent Atanáz főiskola, a máriapócsi kegyhely, most épül egy közös múzeum, és még sorolhatnám. Nemzetközi szinten is megnőtt a súlyunk. Eleinte engem is meglepett, hogy mint metropolita meghívást kapok a püspöki szinódusra, tagja vagyok a keleti kongregációnak. A keleti egyházak dolgait tekintve Szíria vagy más keleti egyház helyzetével kapcsolatban is kikérik a véleményünket. Idehaza nagy feladat, a szórványba került hívek gondozása, amit szintén már jobban el tudunk látni. Ezért Budapesten, Dunántúlon vagy az Alföldön egyre jobban erősödnek a közösségeink.

– A határon túli görögkatolikusok is a magyarországi metropóliához tartoznak?

– Nem. A katolikus egyház gondosan tiszteletben tartja az országhatárokat. Trianon fájdalmas következménye, hogy határon túlra is kerültek magyar görögkatolikusok, de ők az ottani helyi hierarchiához tartoznak.  Erdélyben a máramarosi és a nagyváradi, Kárpátalján az ungvári, Felvidéken a kassai püspök fennhatósága alatt vannak. Mint ahogy Magyarországon is vannak kis számban ukrán görögkatolikusok, a magyar püspökök a vezetőik. Azzal, hogy metropóliává emelték egyházmegyénket, például többet tudunk segíteni a határon túliaknak, illetve érzékelhetően nagyobb súlyunk lett a térségben.

– Az ortodoxiától több évszázada elszakadva, hogyan tudták megőrizni a keleti hagyományokat?

– A keleti rítusúakra jellemző, hogy szeretik megőrizni hagyományaikat. Ez igaz a magyar görögkatolikusokra is. Tény azonban, hogy az elmúlt évszázadok során, eltávolodva a gyökerektől, eléggé ellatinizálódott a görögkatolikus egyház. Ezt meg is kapjuk vádként az ortodoxiától, hogy lám mi egyesültünk Rómával és ennek következtében nem őriztük meg a keleti rítus sajátosságait. Viszont sok hagyományt, szokást sikerült megőriznünk. Például az egyházfegyelem terén: nálunk házas emberek, családapák is lehetnek papok. Bár az is igaz, hogy más görögkatolikus egyházaknál még ez sem maradt meg, többek között Amerikában. A rítus sem formálódik olyan könnyedén, mint ahogyan a divat évről évre váltogatja a stílusjegyeit. I. János Pál pápa idején megfogalmazódott meg, hogy a görögkatolikusoknak sajátos feladata a kelet kincseit őrizze, élje és mutassa fel a katolikus egyházon belül.

Nekünk vissza kell térnünk gyökereinkhez, megtisztulni azoktól a latinizált elemektől, amelyek nem szervesen illeszkednek a keleti lelkiségbe, ugyanakkor újra fölfedezni azokat, amelyek a mi értékeink.

Hadd említsem a Jézus-imát, amely az ortodoxiából került vissza hozzánk. A nyolcvanas években fordította le Korzenszky Richárd magyar nyelvre a Zarándok című elbeszélést, amely erről szól. Attól kezdve terjedt ennek gyakorlata Magyarországon is, s ma már a görögkatolikusok teljesen a magukénak tartják.

– Ezek szerint a görögkatolikusok hagyományai inkább az ortodoxiához hasonlít?

– Igen. Sőt ki kell mondani, azonos vele. Mind az ünnepek, szertartások, az előírások gyakorlatilag azonosak az ortodox egyházéval, nyilván a népi és a saját nemzeti kultúrához kötődő elemek másként jelennek meg. De erre is jellemző a visszatérés folyamata. Ilyen például a koliba. Ez édes főtt búza, amelynek készítése és megáldása bizonyos napokhoz kötődik. A szlávoknál erősebben megmaradt, de ez is egyre inkább teret hódít újra nálunk is. A pápának a buzdítása is erről szól, hogy amiben eltértünk az ortodoxiától azokban térjünk vissza. A vallási életünkbe beépült latin elemeket inkább hagyjuk el, ha azok nem szervesen kapcsolódnak a keleti lelkiséghez.

Arra tanítjuk híveinket, hogy a keleti sajátosságok szerint gyakorolják a kereszténységet.

Ez nagyon fontos, hiszen nagy szerves egységet képez a teológia a lelkiség, a rítus és az egyházfegyelem. Ezek nem választhatók külön. Aszerint kell ünnepelni ahogyan az egyház előírja. Akkor lehet belekapcsolódni és megérteni az egyház egész tanítását, az egész egyházat. A görögkatolikus családok körében egyre jobban terjed az ikonsarok kialakításának szokása. A ház egyik kelet felé néző pontján ikonokat helyeznek el, mécseseket gyújtanak meg, és ott végzik az egyéni vagy családi imádságot.

– Egy görögkatolikus család ünnepi előkészülete miben különbözik egy római katolikusétól?

– A böjti szokások mindenképpen mások. Az adventi koszorú nálunk hat gyertyából áll, mivel a karácsonyi előkészület is nem csupán négy adventi vasárnapot jelent, hanem negyvennapos böjti időt. Aztán a szertartásainkban többet éneklünk, sok mozgás van közben, amely arra késztet, hogy a testet is bevonjuk az imába, ne csak az értelmünkkel akarjunk imádkozni. De azért ezen a téren olyan nagy különbségek nincsenek a két rítus között.

– A keleti katolikusok egyházianak létezik összefogó intézménye?

– A keleti kongregáció fogja össze a keleti egyházcsaládokat. Több rítusú szál van a keleti rítusokban. Amit mi görögkatolikusnak nevezünk az a Bizánctól származó egyház, ezek közé tartoznak a kelet-európai népek egyházai, illetve az innen amerikai földrészre származottak. Az antióchia vonalba tartoznak a melkiták, a szírek és az indiai keresztények. Az alexandriai vonalnál a koptok között is vannak katolikusok. Ezen kívül vannak még a maroniták, káldok, örmények.

A keleti egyházaknak az ortodox mellett megvannak a katolikus ágai is.

– Több alkalommal járt a Közel-Keleten, támogatva ezzel lelkiekben és anyagilag is a szíriai keresztényeket. Milyen tapasztalatokkal tért haza?

– Először Atanáz atya – aki patrisztikus teológus és behatóan foglalkozik a keleti atyákkal – vetette fel a gondolatot, hogy jobban oda kellene figyelni a szíriai keresztényekre, talán meg is látogathatnánk őket. Nekem ez először nagyon távolinak tűnt. Bár tény, hogy korábban is voltak velük kapcsolataink, főként Fodor György atya a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dékánjának személyén keresztül. Később mint metropolita vittem személyesen Szíriába a görögkatolikusok adományát, ebből egy állandósult kapcsolat lett. Nemcsak a melkitákkal, hanem más egyházi vezetőkkel is találkoztam. Azóta jobban rálátok az ottani dolgokra, és előadásaimban is hangoztatom, mennyire téves ismereteink vannak a szíriai háborúról és annak következményeiről. Ott, helyben a vezetők szinte könyörögnek nekünk, európaiaknak, hogy ne hívogassuk, ne csaljuk el a fiatalságot tőlük, mert nekik sokkal inkább ott kellene maradniuk. Európa nem azzal segít, ha befogadja őket, hanem ha azt éri el, hogy otthon maradhassanak, vagy visszatérhessenek. Persze, ennek legfontosabb feltétele, hogy legyen vége a háborúnak és érdek nélkül segítsék az ottaniak újrakezdését.

A nyugati országok, Amerikát is beleértve látványos segítséget nyújtanak, de közben ebben is a saját hasznukat nézik.

Magyarországot nem ez jellemzi. Nekünk nincsenek gyarmatosító gondolataink. A magyar kormány a Hungary Helps programon keresztül jelentős támogatásokat ad az egészségügyi, oktatási, szociális szférákban. Amikor a melkita pátriárka Magyarországra látogatott, személyesen a miniszterelnök Orbán Viktor fogadta, és olyan jelentős támogatást kapott, amiből a damaszkuszi legjobb iskolájukat újra föl tudják építeni, amelyet a dzsihadisták, katonai támaszpontnak használták és teljesen használhatatlanná tették. Nyilván a mi segítségünk csepp a tengerben. Amit én kivittem, a görögkatolikus metropólia gyűjtésének eredményét, abból egy kicsi falu, Al-Dmeine templomát lehetett helyrehozni. Viszont az a személyes kapcsolat, amely ezen keresztül kiépül sokkal többet jelent, mint azok a milliók, amik önös érdekből érkeznek a térségbe.

– A legutóbbi jelentések szerint már nemcsak Afrikában és Ázsiában üldözik a keresztényeket, hanem Európában is megszaporodtak a keresztényellenes atrocitások. Hova vezet ez?

– Ezen a téren is különbséget kell tennünk Nyugat- és Kelet-Európa között. Magyarországon a kereszténység kigúnyolása, kicsúfolása háttérbe szorítása csak nagyon elszórtan, egy-két idétlen jelenségben mutatkozik. Viszont Észak- és Nyugat-Európában, a nagy jólétben lévő országokban ennél sokkal súlyosabb méreteket ölt. A katolikus Olaszország és Franciaország is fokozatosan elistentelenedik, és a keresztény értékeket kifejezetten kiforgatja, kigúnyolja.

Európában nem annyira keresztényüldözés, hanem inkább kereszténységüldözés van.

Az a fajta ideológia, ami a nemeket teljesen össze akarja keverni és természetesnek akarja mutatni az aberrált nézeteket, burkoltan vagy nyíltan, de kereszténységellenes támadás. Ezek a szervezetek a keresztény értékeket akarják lerombolni. Az anarchiából mindig káosz van. A káoszból összeomlás. Európa vagy teljesen összeomlik, s ezen az összeomláson keresztül tud újra felépülni, mint a négyszázas években, vagy hamarabb felébredünk és belátjuk, hogy másképp nem lehet csak a keresztény értékekre építeni az emberiség fejlődését. Nyilván én ennek az utóbbi forgatókönyvnek szurkolok.

A keresztény értékek a teremtő Isten gondolatát és akaratát közvetítik.

Csak úgy tud működni a világ, ahogyan azt a kinyilatkoztatott Isten megalkotta, s amire meg is tanított minket. Tudjuk, hogy nem szabad ölni, és hogy szeretni kell. A szerelemből származik a gyermek, akit családban kell fölnevelni. Ez mélyen benne van az emberben, belénk van teremtve. A keresztény tanítás tudatosítja bennünk ezt a szívünkben élő tudást. Ha ezt lerombolják, akkor káosz lesz. Nem tudom megmondani, mi történik majd. Viszont azt tudom, hogy nekünk, keresztény embereknek helyt kell állnunk. Azt, amit az Istentől kaptunk képviselnünk kell mindenhol. Nem csak a gyermekeink jövőjét tudjuk ezzel biztosítani, hanem ezáltal tudunk megerősítő hatással lenni azokra, akik most támadják a kereszténységet, mert ők saját maguknak is ellenségei.

Kassab Adonis

Kocsis Fülöp érsek: Az elistentelenedett világ azt gondolja, mindent megtehet

Kocsis Fülöp: A járvány miatti nehézségeket egyfajta böjti felajánlásként kell felfogni

Kocsis Fülöp érsek: Az elistentelenedett világ azt gondolja, mindent megtehet

Kiemelt képünk forrása: MTI/Balázs Attila