Idén 125 éves a Műcsarnok

A közleményben felidézik, hogy 125 évvel ezelőtt, 1896. május 4-én az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat Millenniumi Országos Kiállításával nyitotta meg kapuit a Műcsarnok. A koronavírus-járvánnyal összefüggő intézkedések miatt hosszú hónapok óta zárva tartó kiállítóhely éppen május 4-én, azaz a jeles évforduló napján fogadhatja újra a látogatókat.

A nyitás alkalmából nemcsak az aktuális kiállításokat járhatják körbe személyesen az érdeklődők, a szervezők különleges ünnepi programokkal is készülnek:

a 10 órai nyitástól 18 óráig a Műcsarnok első teraszán felállított mozgó fényképészeti stúdió és labor a XIX. századi fotográfia kézműves eljárásaiba enged bepillantást.

A workshop résztvevői aktívan részt vehetnek a fényképezés folyamatában. A kép megkomponálásától kezdve, a nagyméretű síkfilm kidolgozásán keresztül a pozitív kép előállításáig tartó folyamatban Laczkó Péter fotográfus segíti az érdeklődőket.


Hirdetés

Délután 15 órától a szintén 125. születésnapját ünneplő Vígszínház művészei, Hegyi Barbara és Ertl Zsombor, 17 órától Tar Renáta és Fesztbaum Béla olvasnak fel korhű ruhákban a Műcsarnokhoz kapcsolódó ritkán hallott történeteket, dokumentumokat.

A 15 óra körül érkezők megkóstolhatják a Műcsarnok születésnapi tortáját. A várakozókat, megpihenni vágyókat a lépcsőkön 125 meglepetés párnával várják, amelyekhez egy nyereményjáték is kapcsolódik.

Csak ezen a napon, május 4-én minden aktuális kiállítás 125 forintos jubileumi jeggyel látogatható, valamint hét aktuális és közelmúltbéli belépőjegyes online program ingyenesen tekinthető meg a Műcsarnok Facebook- és YouTube-csatornáján.

Három aktuális kiállítás – a Hét év – 150 kiállítás, a Kik vagyunk és A fény képei című tárlat – reprezentatív katalógusa együttesen 12 500 forintért vásárolható meg az Art Boxban, a Műcsarnok könyves- és ajándékboltjában.

A programokon védettségi igazolvány bemutatása kötelező – áll a közleményben.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön az újranyitott Műcsarnok bejárata látható 2020. június 25-én. MTI/Balogh Zoltán

'Fel a tetejéhez' gomb