Erdély tulajdonképpen egy Tündérkert – interjú Makkay Józseffel

– Mit olvasnak az emberek a Székelyföldön, mit a nagyvárosokban, falvakban?

– Nehéz ma már egyértelműen megmondani, hogy mit olvasnak szívesebben az emberek. Nem csak székelyföldi vagy erdélyi jelenség, hogy a közösségi oldalak rohamos terjedésével csökken az úgynevezett fősodratú média iránti igény. Erre a folyamatra rátett egy lapáttal a koronavírus-járvány is. A mainstream médiát nem pejoratív értelemben említem, hanem olyan sajtóként, amelyben a hírek többé-kevésbé ellenőrzött forrásból származnak. Azok számára, akik szerint a mostani pandémia egy világösszeesküvés következménye, nehéz ennek az ellenkezőjét észérvekkel megmagyarázni. Ez a jelenség önmagában rombolja a magára valamit is adó sajtó presztízsét, amelyet a szakmához értő szakemberek, azaz újságírók írnak. De hogy a kérdésedhez visszakanyarodjak: Székelyföld sajtója sokszínű és gazdag. Akárcsak Erdély többi régiójában, az 1968-as kommunista megyésítést követően a magyarok lakta megyékben helyi napilapok indultak, vagy a régiek megerősödtek. A kommunista rendszer körülményei között átalakított erdélyi magyar sajtónak fontos hozadéka volt, hogy az emberek hozzászoktak a helyi lapjukhoz. Erre a struktúrára építkezett a rendszerváltás utáni magyar lapkiadás Erdélyben. A megyei lapok szinte kivétel nélkül túlélték az erdélyi magyar sajtó szempontjából egyáltalán nem könnyű rendszerváltás utáni harminc esztendőt.

Olyan tömbmagyar vidéken, mint a Székelyföld, a sajtóban is természetessé vált a konkurencia, így a már meglévő napilapok mintájára újak alakultak, ami tovább színesítette a palettát.

Ma Székelyföld nagyobb részét a Székelyhon nevű regionális napilap fogja át, amely pár éve több helyi napilap egyesüléséből jött létre. De közben tovább élnek a korábbi megyei magyar napilapok is Kovászna, Hargita és Maros megyében. Néha úgy érzem, a bőség zavarában szenvedünk. Aki nyomtatott lapot akar, bőven van olvasnivalója falun és városon egyaránt. 

– Mennyire veszít teret a nyomtatott sajtó?

– A nyomtatott sajtónak abszolút nem kedvez a mai rohanó világ, amikor okostelefonján bárki azt ér el a világhálón, amit akar. Van, persze egy varázsa annak, amikor a reggeli kávé mellé meghozza a postás a friss napilapot. Ennek a hangulatát az én ötvenes generációm még érzi, de a fiatalabb nemzedékek már kevésbé.

Talán addig lesz nyomtatott sajtó, amíg az azt kedvelő idősebb nemzedékek ki nem halnak.

Jól látható a printalapú lapok térvesztésén, hogy hónapról hónapra az elhalálozási apróhirdetésekkel arányosan csökken a példányszámuk. Fenntartásuk egyre több pénzbe kerül, és ezt a pénzt szinte lehetetlen hirdetésekből előteremteni, hiszen ha az olvasók többsége számára nem egy jövőbe mutató befektetésnek számít a nyomtatott sajtó, mindez elmondható a cégekről is, amelyek termékeiket és szolgáltatásaikat reklámozzák. A médiában hirdetni akaró vállalkozók számára a nyomtatott sajtó a legutolsó lehetőség, pedig megkockáztatom, hogy ez a legkevesebb hibát tartalmazó médiafelület. Már csak azért is, mert amíg egy cikk tördelt változatban nyomdába kerül, jóval több ember olvassa át, mint az online média világhálóra fellőtt termékeit. Vannak persze Erdélyben is próbálkozások arra, hogy különféle előfizetési rendszerben  a nyomtatott lapok PDF változatát világhálón is lehessen olvasni – azaz ebből is származzon némi bevétele a kiadóknak –, de tapasztalataim szerint igazi áttörés sem nálunk, sem máshol nincs. Örök optimistaként hiszek abban, hogy a nyomtatott lapok még hosszú ideig fennmaradnak.

– Melyek a legnépszerűbb internetes újságok?

– Erdélyben is a legtöbb nyomtatott lapnak van internetes változata, ami külön gond a szerkesztőségek számára, hiszen nagyjából ugyanaz az újságírói gárda készíti a print és az online változatot. Ez óhatatlanul azzal jár, hogy legtöbbször a nyomtatott újság cikke kerül fel korábban az online térbe. A lapok közötti hírversenyben mindenki arra törekszik, hogy ő legyen az első, így gyakran megtörténik, hogy a honlapokra előző nap felkerülő beszámoló, hír vagy más műfajú írás másnap olvasható a nyomtatott változatban. Ez a kettősség nehéz választás elé állítja a szerkesztőségeket, de ahogy mondani szokás, mindenki abból főz, amije van. Van néhány internetes újság is, amihez nem társul nyomtatott lap. Amúgy a két piacvezető erdélyi magyar portál a Székelyhon és a Maszol. Az előbbi tulajdonképpen egy lapcsoport része, hiszen a Székelyhon szerveréről működik a Krónika, az Erdélyi Napló és a Liget is. Ezek együtt a legnagyobb romániai magyar médiatröszt nyomtatott és internetes termékei. Olvasottság szempontjából a lapcsoport online változata a legnépszerűbb magyar médiacsomag Erdélyben. De meg kell említenem az Erdély Online (Erdon.ro) és a Transindex portálokat is: gyakorlatilag ez a négy internetes médiaoldal uralja az erdélyi magyar piacot.

– Romlik-e a magyarság közhangulata a román elnyomás fokozódásával?

– Erdélyben a román hatalmi elnyomás egy száz éve tartó állapot. Nehéz megmondani, hogy ebben a hosszú időszakban mikor volt a legrosszabb, és mikor volt a kevésbé rossz. A két világháború közötti időszak is egy nagyon nehéz periódusnak számított,  a II. bécsi döntést követően pedig Észak-Erdély felszabadulásával a dél-erdélyi magyarságra maga a pokol várt. Egy olyan Kolozs megyei faluban lakom, amely 1940-ben Romániában maradt, a fölöttünk levő dombon volt az országhatár. Az öregek sokat meséltek azokról a megaláztatásokról, amit a román katonáktól és a közigazgatástól szenvedtek el. Utána jött a kommunizmus brutalitása, négy kemény évtized, Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyvárad, Szatmárnémeti és tucatnyi kisebb város gyors elrománosítása. Az előző hetven évhez képest most talán jobb a helyzetünk. A marosvásárhelyi fekete márciust követően, az 1990-es évek elején sokan elhagyták Erdélyt, aki viszont maradt – és hála Istennek, sokan maradtak – hosszú távra rendezkedtek be.

Az erdélyi magyarság élni akarása szerencsésen találkozott az Orbán-kormányok nemzetpolitikájával, amely nagyon sok kulturális, tanügyi és egyéb beruházás formájában ölt testet Erdélyben.

Mindezt nem nézi jó szemmel a mindenkori román hatalom, de európai uniós keretben talán nem is tudna sokat tenni ellene. Próbálkozások azért vannak: most is fúrják az Erdélyi azdaságfejlesztési program észak-erdélyi kiterjesztését, amit nagyon sok gazda és vállalkozó vár, mint éhező ember a kenyeret. Talán azért harcolnak ellene, mert a korrupció és a bürokrácia által átszőtt román támogatási rendszertől mindez merőben különbözik. Úgy érzem azonban, hogy lassan változnak az idők.

– Mennyire háborítja fel az embereket, hogy a magyar zászlók kitűzését büntetik, szankcionálják?

– A magyar szimbólumok használatáért a rendszerváltás óta folyik a harc. Miközben a községházáról, a polgármesteri hivatalokról vagy éppen a magyar polgármesterek irodájából próbálja kitiltani a hatalom a magyar zászlót, ezzel éppen az ellenkezőjét éri el. Tudják, hogy mindez gyerekded játék. Az erdélyi magyar közösség ezer szállal kötődik Magyarországhoz és az egységes magyar nemzethez. Az erdélyi magyarok többsége magyar tv-adókat néz, és az istentiszteletek után legtöbbször a Himnuszt énekli a templomokban. Hogyan lehet egy ilyen közösségnek megtiltani, hogy ne használja a magyar zászlót? Ezek nevetséges bírósági határozatok. Nyilván, meg kell változtatni a román zászlótörvényt, ami a kormányon levő RMDSZ feladata. Az előző években több próbálkozás is volt már erre, de eddig nem sikerült. A román hatalom kényszerképzete a régi Ceaușescu-féle ideológia, hogy mi magyar nemzetiségű románok vagyunk. Megy a húzd meg, ereszd meg játék. Ehhez már hozzá van szokva az erdélyi magyarság.

– Nőtt az elvándorlás mértéke vagy beállt egy állandó szintre?

– A kilencvenes és a kétezres években volt egy nagyobb mérvű elvándorlás, ami mára lelassult. Ehhez hozzájárul az utóbbi egy év koronavírus-járványa is, hiszen a határok átjárhatatlanok voltak. A szomorú fejlemény az, hogy a dél-erdélyi szórványtelepülések többsége jórészt kiürült a magyar közösségektől. Innen sem feltétlenül külföldre vagy Magyarországra vándoroltak ki a magyarjaink, hanem sok fiatal a nagyobb észak-erdélyi városokban telepedett le, ahol jelentősebb magyar közösségek élnek. Ennek a népmozgásnak az egyik legnagyobb nyertese Kolozsvár, ahova rengeteg fiatal család érkezett az utóbbi két évtizedben. Zömében értelmiségiek, akik jól fizetett munkahelyhez jutottak, így lemondtak arról, hogy elhagyják Erdélyt. Ez nem feltétlenül változtat a város etnikai összetételén, hiszen Erdély fővárosába, Kolozsvárra rengeteg román is érkezik, de fontos, hogy arányaiban őrizzük hídfőállásainkat. Jól láthatóan a romániai társadalom is polarizálódik. A nagyvárosok vonzáskörzetében magasabb az életszínvonal, így aki nem külföldre megy, az az országon belüli vándorlást választja. Ez a folyamat nem kedvez a kisebb városoknak és a falvaknak, ahonnan elsősorban a szegénység miatt távoznak a legtöbben. A soron következő népszámlálásból azonban hamarosan kiderül, hányadán állunk.

A rendszerváltás óta, tízévente kétszázezerrel fogyott az erdélyi magyarság.

Itt az ideje, hogy a trend megálljon. Már csak azért is, mert bizonyos statisztikák szerint a románokhoz viszonyítva kevesebb magyar hagyja el a szülőföldjét, másrészt a gyermekáldás tekintetében is kicsit jobban állunk.

– Milyen pozitív példák vannak az erdélyi pártok együttműködésére?

– Erdély legerősebb magyar pártja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), amellyel a tavalyi parlamenti választások előtt választási egyezséget között a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). A két kisebb párt közben a bíróságon elindította az egyesülésüket kimondó eljárást, így hamarosan bejegyzik a pártfúzió révén megszülető Erdélyi Magyar Szövetséget (EMSZ). Az RMDSZ és az ellenzéke között soha nem volt felhőtlen a kapcsolat, az azonban mindenki számára egyértelművé vált, hogy csak egyetlen életképes alternatíva létezik: egy olyan útkeresés, amely az önkormányzati választásokon az erdélyi magyarok számára biztosítja a választás szabadságát, az országos választásokon pedig közös lista alakul. Ennek már korábban is voltak előzményei, hiszen Tőkés László független képviselőként jutott be az Európai Parlamentbe, majd másodjára az őt indító Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) választási egyezséget kötött az RMDSZ-szel. Hasonló konstrukció alakult ki tavaly ősszel is, amikor az MPP és az EMNP egy-egy képviselőt küldhetett RMDSZ-listákon a bukaresti törvényhozásba. Azt látom, hogy a két politikus teljes jogú tagjává vált az RMDSZ-csapatnak.

Ugyanakkor azt is látni kell, hogy az Erdélyi Magyar Szövetség meg szeretné őrizni politikai identitását, ami nem könnyű feladat.

Szerintem a következő négy esztendőben kialakulhat az a békés egymás mellett élés és együttműködés, ami megóvhatja az erdélyi magyarságot attól, hogy a felvidéki magyar pártcsatározás sorsára jusson.

– Milyen példák vannak Erdélyben a felekezetek közötti együttműködésre?

– Meggyőződésem, hogy az 1568-as tordai országgyűlésen Európában elsőként kihirdetett vallásszabadságnak máig ható hozadéka, hogy a különböző felekezetek békében tudnak egymás mellett élni Erdélyben. Igaz ez a többségében katolikusok lakta székelyföldi régiókban és Erdély zömében protestáns vidékein egyaránt. Mint ahogy a románokkal is sok évszázados normális együttélés alakult ki, azzal együtt, hogy a két nép között voltak összetűzések. Számomra példaértékű, amit Szilágyságban láttam, ahol egymás közé ékelődött magyar és román falvak váltják egymást. Amikor az ortodox és a magyar egyházak egyházi ünnepeire különböző időpontokban kerül sor, a másik falu felé nyúló határrészeken nem dolgoznak. Íratlan szabály ez, hiszen tisztelik a másik embert és a vallását. Ezekben a falvakban több olyan idősebb román embert ismerek, akik jól beszélnek magyarul, mert gyerekkorukban még az volt a természetes, hogy érdemes megtanulni a másik ember nyelvét.

Erdély tulajdonképpen egy Tündérkert, ahogyan azt Móricz Zsigmond 1922-ben megjelent regényében remekül megfogalmazta. Oda kéne eljussunk, hogy ezt a nagypolitika is felismerje.

 

Kelemen Miklós

Kiemelt képünkön Makkay József látható a nagybányai riportúton (Forrás: Makkay József magángyűjteménye)